Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

FORRÁSKOZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉSRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Timár György: A Duna-Drávaszög népesedéstörténete

viszont nem lehet e dolgozat feladata. Ugyanakkor nagyon alkalmas az idézett részlet arra, hogy rávilágítson a különböző életforma családszervezési különbségeire és gyökerére. * * * Hölblingtől vett két idézet kapcsán meg kell vizsgálnunk a forrásainkban használt délszláv népneveket. Korábbi eredetű iratainkban, de még a 19. századiakban is állandóan tapasztaljuk, hogy forrásaink meglehetősen következetlenek ezek használatában. Maga Hölbling a „rác" népnevet általánosságban „délszláv" értelemben használta. Ortodox délszlávokat említve ezt írta egy helyen: „rácok, vagyis szerbek". Katolikus délszlávokról pedig ezt írta: „rácok, vagyis sokácok". Az 1773. évi „Lexicon Locorum Populosorum . . ." c. latin nyelvű hivatalos helységnévtár a baranyai délszlávokra a következő műszavakat alkalmazza: „Nlyricus, Slavonicus, Croaticus." Az ortodox délszlávok megnevezése mindig „illiricus", a katolikus délszlávokat a siklósi járás szolgabírája „illiricus", a pécsi és a hegyháti járás szolgabírája „croaticus", a baranyavári járás szolgabírája pedig „slavonicus" népnévvel jelöli meg. A „slavonicus" népnevet a Lexicon egyébként csak az észak-magyarországi szlovákok megnevezésére használja. így érthető, hogy a Lexicon nyomán prof. A. Petrova: Národopisná mopa Uher podle úredniho lexikonu z roku 1773. című, Prágában, 1924-ben kiadott írásában, és az ő nyomán Ián Podd'umbiersky : Spominajme otcov a osvecovatel'óv národa című könyvében Baranyában szlovák telepítésű falvak soráról számol be. - Annak szemléltetésére, hogy milyen zűrzavar uralkodott forrásainkban a délszláv népnevek használatában, lássuk például Darázs lakóiról mit olvashatunk a többségében nyomtatásban is megjelent írásokban: 1773 Lexicon: Slavonicus (latin); 1786: Korabinszky: Slowenisch (német); 1796 Vályi: Tót (ez és a következők magyar); 1833 Thiele: Rácz, 1851 Fényes: Horvát; 1864 Frank Vilmos darázsi jegyző jelentésében Pesthy Fr, helységnévtárához: sokatz; 1896 Magyarország népessége a pragmatica sanctio korában: szerb-horvát, végül a latin nyelvű egyházmegyei schematismusok lingua illyrica nyelvűeknek nevezi a község lakóit a múlt század folyamán. Kétségtelen, hogy e jelenség mögött elsősorban a szóhasználat fejlődését, az egyes szavak tartalmának, jelentésének alakulását kell keresnünk. Mégis, maga az itt élő délszlávság fejlődés-, ill. kialakulástörténete is jelentősen közrejátszott e népnevek használatában tapasztalható labilitásban. Mint azt korábban láttuk, az itteni délszlávság nem homogén nép, hanem többszöri telepítés, ill. betelepülés eredményeként, külső és belső migráció révén fejlődött ki. A magyar nyelvű szakirodalomban elsősorban Urosevics Daniló és Sarosácz György Baranya területén a következő délszláv csoportokat számolja össze: sokác, bosnyák, horvát, szerb. A sokacokat Urosevics további kettő, Sarosácz további három alcsoportra tagolja. A baranyai háromszögben, vagyis a Duna —Dráva szögében élőket Sarosácz „Dáva menti sokác"-oknak, Uresovics pedig településeik elhelyezkedése után „preko planine" élő sokácoknak nevezi. Itt tehát azt tapasztaljuk, hogy viszonylag kis területen élő többféle etnikum közül, az egyiken, a sokacságon belül is több alcsoportot lehet felismerni. Sajnos a magyar szakirodalom még adós a sokacságnak és alcsoportjainak etnikai, dialektológiai, demográfiai, településtörténeti részletes leírásával. Méginkább hiányzik olyan dolgozat, mely a Jugoszláviában és Magyarországon élő sokacok összehasonlítását végezte volna el. Urosevics D.-nak a Duna-Dráva szögére is vonatkozó megállapítása, hogy „a mai baranyai sokácok. . . jövevények, akik az elmúlt évszázadok során jöttek be önként, hívásra vagy kényszerűségből" igen figyelemreméltó, de mindenképpen kiegészítésre szorul. A