Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1987/1988. (Pécs, 1988)

TANULMÁNYOK BARANYA TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 16-20. SZÁZADBAN - Ódor Imre: A magyar nemesi felkelés a kései feudalizmus korában

tervével cseréli fel. Sürgeti továbbá, a lóállomány biztosítása érdekében egy külön „Intézet" felállítását. A kiképzés és a felkelési költségek vonatkozásában szintén kompromisszumos megoldás születik; a birtokosok hozzájárulásaiból és az egyházi rend tizedeiből felállítandó közpénztár fedezze a szegény felkelők, illetve a kiképzés költségeit. A kiképzést véghezvivő ,,oly ügyességű vitézek szereztetéséről" sajnos többet nem tudunk meg, de a homályos megfogalmazás arra enged következtetni, hogy e feladatot a békében ,,bel bátorsági" teendőket ellátó k«ret-alakulat biztosítaná. A választmány nem mulasztja el annak kimondását, hogy a felkeléssel, valamint a „rendkívüli védelemmel" kapcsolatos teendők kizárólag az országgyűlésre tartoznak, s a fővezérség az ország nádorát illeti meg. A nemesi felkelés nemzeti intézményként kezelése mellett foglal állást a nyilatkozat záró gondolata: ,, . . . egyéb iránt minden némű elrendeltetése nemzeti lábra helyeztessen". A baranyai észrevételek a nemesi felkelés rendszerében mélyreható változást nem irányoznak elő. Az országos albizottság javaslatainak esetenkénti módosítása érdembeni újítást, az inszurrekció lényegét érintő változást nem takar. Megelégszik a világosan látott problémák tüneti kezelésével. Ez az álláspont — a megyék többségéhez hasonlóan — tükrözi a nemességnek azt az anakronisztikus törekvését, amely a „vérrel adózás" látszatának fenntartására irányult. Az alapvetően konzervatív szellemben fogant javaslatok mellett számos figyelemre méltó megjegyzés is kapcsolódott a banderiális bizottság munkálatához. Az élre Nógrád és Borsod megye véleménye kívánkozik, amely már-már a közteherviselés gondolatával kacérkodik. Temes ugyan a felkelés szükségességét nem vitatja, de társadalmasítása mellett foglal állást, felvetve, hogy „a jelesebb nevelésű és vagyonosabb nemtelenek is a felkelő sereg számába befogadtassanak".iOl Ez utóbbi vélekedésnek, akárcsak a felkelési munkálat iránti fokozott érdeklődésnek gyakorlati oka is volt. A megyei nemesség nem akart mégegyszer védtelenül állni a parasztfelkelésekkel szemben. Az 1831. évi felvidéki események friss élményén kívül erre utal például Dömötör Dózsa víziója is. A megyék vizsgálódásaik során jobbára elutasították az országos tervezetet, és új, nem kevésbé irreális javaslatokkal hozakodtak elő.

10- A többség egyetértett az inszurrekció szabályozásának szükségességével, de szinte egyöntetűen elvetették a kétéves sorkatonai szolgálat tervét. Az albizottság a nemesek kétéves kötelező katonáskodásának javaslatba hozásával szándéka ellenére kényelmetlen teherré akarta tenni a nemesség számára a személyes honvédelem addig áldozatokkal, fáradsággal alig járó, kényelmes előjogát. A megyék zöme ezzel szemben az egyhónapos évenkénti fegyvergyakorlatok felelevenítését látta volna szívesen, akadtak azonban olyan javaslatok is (Bars, Bereg), amelyek a „haditudomány" iskolai oktatását sürgették. A Kölcsey által formába öntött szatmári tervezet magyar keretezredek felállítását javasolta, és Baranya is „keret-alakulat" létrehozását szorgalmazta. Ez utóbbi elképzelések a nemesi felkelés használhatóbbá tételén kívül egy, a nemzeti honvédelem irányába mutató változást céloztak meg. A nemzeti honvédelem megoldásának azonban ekkorra már nem az inszurrekció korszerűsítése volt az útja. A reményt keltő javaslatok ellenére a valóságban a nemesi felkelés kérdése 101 A megyék javaslatait áttekinti, helyenként idézi Barta István: A fiatal Kossuth. Bp. 1966. 171-172. p. ê 102 Még a Kölcsey nevével fémjelzett szatmári javaslat is körükbe sorolható. Vö. Barta: i. m. 1959. 295. p.