Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Cseresnyés Ferenc: Az 1947.-48 évi baranyai telepítések néhány dokumentuma

szállítási lehetőségek szűkössége folytán az egyelőre ittrekedtek bérlőként lakták földalapi tulajdonná lett, elkobzott házaikat. Ha szükség volt ingatlanaikra, kilakoltatták, és vagy helyben, vagy valamelyik szomszéd községben összetelepítették őket. Ezek a családok továbbra sem remélhették, hogy Magyarországon maradhatnak, leszámítva a nagyon időseket, betegeket, és az esetleg egyéb indokok alapján mentesítetteket.

9 Az 1941-ben német anyanyelvet, de magyar nemzetiséget valló - korabeli kifejezéssel „anyanyelves" — németek zöme helyben maradt, s bár a fentebb idézett 1945. évi kormányrendelet formálisan őket is kitelepítésre ítélte, ingatlanaikat nem vették igénybe telepítési célokra.

16 Az is előfordult, hogy e németek kishaszonbérbe vették kitelepült rokonuk, szomszédjuk földjét, házát, ha a belső telepes és menekült igénylők száma ezt megengedte.

11 1947 közepétől azonban - a szovjet zónába történt áttelepítéstől - az „anyanyelvesek" egy részére is alkalmazták a fenti rendeletet annak ellenére, hogy a községi népi szervek gyakran tiltakoztak ellene.

12 Az Egyezmény értelmében települő szlovákiai magyarok első csoportjai 1947 áprilisában érkeztek az országba is, Baranyába is. A földhöz-házhoz juttatásukat biztosítani hivatott rendelkezések 1946 végétől születtek meg, vagyis szinte egyidőben az 1946. évi német kitelepítések tartós elakadásával. így a községi népi szervek a felvidékiek érkezése előtt kiosztották az igénylők között a megürült ingatlanok többségét. Ezeknek egy másik részét illetéktelenül elfoglalták, s csak egy kis rész várta lakatlanul, legtöbbször értékesebb ingóságaitól megfosztva új tulajdonosát. Természetesen a nagyobb, jobb telephelyek „fogytak el" először. A szomszédos országok magyar menekültjei (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) is azonos elbírálás alá estek az ún. belső igénylőkkel, a Csehszlovákiából korábban elmenekültek a siker reményében kérvényezhették, hogy tekintsék őket is az Egyezmény keretében érkezetteknek, biztosítva további igényjogosultságukat.

13 1947. április elején tájékozódott a Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság (továbbiakban: MÁK) e felvidékiek elhelyezésére alkalmas, e célra rendelkezésre álló telephelyek számáról. A következő kép tárult eléjük. Az 1947. április 1-től érvényes földalapi vagyonzárlat előtti felmérés szerint Baranyában 400-450 család volt azonnal elhelyezhető. A német lakosság összetelepítése után is kb. ennyi látszott letelepíthetőnek.

14 Ez utóbbi „helyteremtést" is az említett 1947. március végén hatályba lépő 4300/1947. sz. kormányrendelettel tervezték megoldani. Ez intézkedett a német lakosság kitelepítés előtti összeköltöztetéséről és egyúttal egy korábbi gyakorlatot is „szentesített". A telepítő szervek „menet közben" tudták meg, hogy az így rendelkezésre álló kb. 900 telephelynek csaknem a háromszorosára lesz szükség. Az 1948. december végén lezárult szlovákiai magyar betelepülés összesített adatai szerint, kb. 2650-2700 családnak kellett otthont adni a megyében.

15 Már 1947. május végén ezren felül volt az itt tartózkodó családok száma. Ismét megindulta németek kitelepítésre történő kijelölése, illetve augusztus végétől a már összetelepítettek elszállítása, most már Németország szovjet megszállási övezetébe.

16 Ez a zóna az egész ország területéről — a szakirodalom becslése szerint — mintegy ötvenezer személyt fogadott (kb. 10—12 ezer család), s ide érkezett a Baranyából kitelepítettek zöme is. Ez a kitelepítés az 1947 áprilisa és augusztusa között érkezett kb. 1400 felvidéki magyar család, illetve a második német kitelepítés időszakában - 1947. szeptember-1948. júliusig — érkezett további mintegy 500 áttelepített család megfelelőbb elhelyezését biztosította. A még ki nem elégített belső igénylők — egyének, szövetkezetek - juttatásával a kitelepítés végére ismét