Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Szita László: A nemzetiségi nyelvtanítás a Délkelet-Dunántúlon a két világháború közötti időszak oktatásügyi statisztikájának tükrében

1935. ME. sz. 3. §-át is meghagyta, tulajdonképpen az egykori „C" típusú szisztémát is lehetővé tette. A politikai viszonyok természetesen hatalmasat változtak. Az 1941. évi rendelet német nyomásra keletkezett. A bécsi döntés jegyzőkönyve alapjában eldöntötte a lehetséges megoldásokat. Az oktatásügyi kormányzat lényegében visszatérni kényszerült egy már működő rendszerhez, amelyet már egyszer felmondott oktatáspolitikai, országos didaktikai, nevelési tapasztalatokból. A szakirodalomban a kortársak azzal igyekeztek magyarázni az új rendszert, óvatosan elkerülve azt, hogy a német nyomás és a Volksbund ebben milyen szerepet játszott, hogy ,,. . . a három típusos eredeti kormányelgondolás teljesen fedte a tényleges kisebbségi érdekeket, nemzetiségi követeléseket..."

62 A rendelet, amely országosan 372 tanintézetet érintett, 184 délkelet-dunántúli iskolában vezette be a tisztán német tannyelvet, egyszerűen megjuhászkodás volt a birodalmi követelések előtt. 1942. március 1-ig kellett a gyakorlatban is az oktatást megvalósítani. Egyetlen délszláv (horvát, sokác, bunyevác) iskolát nem vett figyelembe. Szinte érthetetlen, mert különösen 1941. évi területrevízió után szaporodott meg a horvát kisebbség igénye. A szerb tannyelvű iskolák ebből a szempontból nem számítottak problémának a tankerület részére, mert bennük eleve csak anyanyelven folyt a tanítás. Meg kell állapítani azonban, hogy a kormányzat által kijelölt iskolák teljes anyanyelven történő tanításra való áttérésének legalább annyi akadálya volt, mint korábban. Az a tény pedig, hogy 1941 végétől a harctéri behívásokkal a tantestületekben nagy hiányok keletkeztek, szinte megbénította a tanítást. A 184 „kisebbségi tannyelvű", kivétel nélkül német iskola, tanköteleisenek nemzetiségi aránya: 71-92% között mozgott a Volksbund kimutatása szerint. VKM statisztikáiból végzett számításaink szerint 60—85% közötti arányokat találunk. Ami a német nemzetiségi arányokat illeti, kétségtelenül reális volt a kormányzat iskolakijelölése. Korábbi, 1919. évi, majd 1923-24. évi, s végül 1938. évi iskolastatisztikáinkkal összehasonlítva a törvény mellékletében kijelölt 184 délkelet-dunántúli német tannyelvű iskolát, megállapíthatjuk, hogy korábban vagy az ,,A", vagy a ,,B" típushoz tartozott, majd 1935-től az egységes rendszerű „kisebbségi tanterv" alapján működtek. Ha nem lettek volna rendkívüli háborús viszonyok, továbbá ha a Volksbund az egész nevelés tartalmát nem igyekezett volna a fasizmus irányába terelni, szinte sajátjának tekintve ezeket az iskolákat, kétségkívül a sok tekintetben csorbát szenvedett anyanyelvi oktatás újabb fejlődés elé tekinhetett volna. 1941. évi törvényt követően azonban újabb harcok színterévé váltak a DélkeletDunántúl nemzetiségi iskolái. A politikai viszonyok, a harctéren bekövetkezett döntő fordulatok, igen lassan, a hazai németség gondolkodásában is változásokat okoztak. Az iskolában is lecsapódik ennek a hangulatnak a jele. Korábban tisztán német tannyelvű, s a rendelettel újra tisztán németül tanító iskolákban a szülők a magyar tannyelv eredményesebb oktatását követelik.

63 Sőt Bonyhád, Magyarbóly, Németbóly, Pécsdevecser, Versend, Somogydöröcske, Almamellék Szulimán, Hőgyész, Gyönk, Izmény, Váralja iskoláiban „. . . önkényesen visszatértek a tisztán anyanyelvi német tanításról 1942-ben az 1938. decemberében bevezetett egységes tanítási rendszerre . . ."

64 1943 végén ez a jelenség mind több iskolában látható. Balázs Ferenc szerint „... . súlyos politikai tapasztalatok, a hazából való állítólagos kitelepítési terv, s a keleti front eseményei hatására a magyarsággal való jóviszony keresése mellett, iskolaügyi kívánságok mérséklődését konstatálhatom . . ."

65