Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Fogarassy László : A magyar-délszláv kapcsolatok katonai története 1918-1921

mire Dobrovits nógatta, hogy az annexiós határozatot írja alá. Mikor ezt meg­tagadta, azt mondta neki, hogy mind neki, mind pedig Vogtnak baja történhet. Dobrovits további kísérleteinek, hogy a bányászbizalmiakat az annexiós határozat aláírására rábírja, nem volt eredménye. Dobrovits megjelent a pécsi szociáldemokrata pártszervezet munkanélküli tag­jainak augusztus 31-én tartott gyűlésén is. Ezt emigránsok kezdeményezésére hív­ták össze az Irányi Dániel téri Winkler-moziban. Itt Preininger jugoszláv ügynök felszólította a jelenlevőket, hogy csatlakozzanak a bányászok annexiós határoza­tához. Weisser párttitkár tiltakozott a gyűlés megtartása ellen, mivel azt a párt­vezetőségnek egyáltalán nem jelentették be. Dobrovits lehurrogta Weissert, az­után a fehér terror eseményeivel foglalkozva, kilátásba helyezte, hogy a szerb ki­rályi kormány mindenkinek menedékjogot ad, aki a fehér terror elől menekül. Fel­szólította a gyűlés résztvevőit, hogy csatlakozzanak a Jugoszláviához csatolást ké­relmező határozathoz, ennek fejében a szerb királyi kormány nagyobbszabású akciót indít. Hosszabb vita után a gyűlés résztvevőit leszavaztatták. Dobrovits ja­vaslata mellett csak 37-38 ember szavazott és a résztvevők többsége zajongva, elégedetlenül távozott a mozihelyiségből. 38 Az elszakadási propaganda ellensúlyozása végett Nendtvich polgármester fel­kérte Friedrich István miniszterelnököt, hogy szorgalmazza egy antantmissziónak Pécsre küldését, mivel a szerbek sem a belgrádi fegyverszüneti egyezményt, sem a hadijogot nem respektálják. Ez a magatartásuk azért is indokolatlan, mert a mostani magyar kormányt az antant elismeri és támogatja. Felpanaszolja, hogy a megszállott területen bevezették a SHS impériumot, hadijog ellenére magán­tulajdont koboznak el, lefoglalták és zár alá helyezték az egyes üzemeket, illetve készleteket, a pécsi szerb pénzügyigazgatóság jogtalanul adókat vet ki és hajt be, pénzt foglal le stb. Lehetőleg angol vagy amerikai tagokból álló misszió kiküldését kéri az eddigi sérelmek orvoslása és újak kiküszöbölése végett. 39 Kozma Miklós is följegyezte, hogy amikor a Horthy-fővezérség Siófokon tartóz­kodott, a pécsi szerb hatóságok a bányászokat és a városi szociáldemokrata munkásságot arra akarták kényszeríteni, hogy Szerbiához (pontosan a S. H. S. királysághoz) való csatolást mondjanak ki. A pécsi szociáldemokrata pártszervezet Weisser Ferenc párttitkárral az élén háromtagú küldöttséget menesztett Siófokra, amelyhez negyediknek Ruzsinszky pécsi keresztényszocialista vezető is csatlako­zott. Az volt a megbízásuk, hogy megtudakolják: milyen sors vár azokra a munká­sokra, akiket a szerbek hazafias magatartásuk miatt át fognak tenni a határon és azzal fenyegetnek, hogy a legvéresebb fehér terrornak lesznek kiszolgáltatva. A küldöttséggel Kozma Miklós és Eckhardt Tibor tárgyaltak, amely alkalommal biz­tosították, hogy ha a szerbek munkásokat tesznek át a demarkációs vonalon, semmi bajuk sem fog történni. 40 Vajon az ígéret őszinte volt-e, ez meddő vita volna, mert a megszállók nem váltották be fenyegetésüket, nem utolsó sorban azért, mert az 1919. augusztus 18-án megalakult Davidovic-féle jugoszláv kormány­ban négy szociáldemokrata miniszter is helyet foglalt, ami a Magyarországnak visszaadandó terület munkásságának a helyzetét is kedvezőbben befolyásolta. Arról, hogy az érdekelt lakosság körében gyűjtendő aláírásokkal kíséreljék meg a béketervezetben már lerögzített határvonal korrigálását, egyelőre letettek. Szep­tember közepe táján Pécsre érkezett dr. Jovan Cvijic egyetemi tanár, a jugoszláv békedelegáció tagja, aki a néprajzi viszonyok tanulmányozása címén három hétig tartózkodott Baranyában és munkásságának eredménye gyanánt két javaslatot is dolgozott ki a baranyai jugoszláv—magyar határ revíziójára. Az elsőben Dráva­fok-Szabadszentkirály-Pellérd alatt - Kótoly alatt - Dunaszekcsőig húzódó vona-

Next

/
Oldalképek
Tartalom