Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK, FORRÁSKÖZLÉSEK A BARANYAI GAZDASÁG- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL - Boda Miklós: A „sevillai kódexek" és a Janus Pannonius-szöveghagyomány kérdőjelei

Ennél jóval figyelemre méltóbb, hogy a ,,János esztergomi érsekhez", tehát mai ismereteink szerint - Vitéz Jánoshoz írott költemény S //.-beli szövegváltozatának (később áthúzott és ,,Jo. strigon. epm."-ra módosított címében) az áll, hogy „Ad reuerendissimum Dominum osualdum episcopum Zagrabiensem."

26 Vagyis, nem tudni pontosan, melyik kéz bejegyzése szerint, Janus egyik legszebb, szomorkás hangú költeménye „főtisztelendő (Thuz) Osvát zágrábi püspökhöz" íródott. A vers akár betegágyból is elhangozhatott kérdéssel indul, és egyfajta „életre szóló" tanulsággal zárul, a következőképpen: „Nappalon, éjjelen át mért küszködöl oly szakadatlan, Ó, atya, kit sohasem hagy lenyugodni a gond? Míg másokra ügyelsz, ne feledd hát önmagadat sem, Úgy élj társaidért, hogy bele majd te se halj!" (Szabó Magda fordítása) Csapodi nem figyelt fel erre a címvariánsra, mely az áthúzás ellenére is elgondolkoztató. Ha ugyanis valóban Thuz Osvátról emlékezik meg a versben Janus, akinek várában végnapjait élte 1472 márciusában,

27 talán egyik utolsó, ha nem a legutolsó versét hagyományozta ránk a Sevillai-kódex. De ha valótlan értesülésen alapult a címbejegyzés, vagy éppen célzatos elírásról volt szó, akkor is érvényben marad a kódexek kapcsolatát megerősítő „zágrábi vonatkozás", mely egyszersmind Thuz Osvát közreműködését, tehát Horváth János feltételezését is valószínűsíti. Nem lehetetlen egyébként, hogy Thuz Osváték eleve kinyomtatásra szánták a kéziratokat, ami igen nagy jelentőségű kezdeményezés lett volna, hiszen ekkor még csak szórvány jellegű Janus-kiadásokról beszélhetünk. (Az első jelentősebb nyomtatott kiadás 1512-ből való.) Mindenesetre már Horváth Mária is felhívta a figyelmet az S I.-kódexben látható „korrektúra-szerű" jelekre.

28 Jó lenne hinni, hogy a nyomtatott könyv magyarországi megjelenése (1472, illetve 1477—1480) ösztönzött a kiadásra, amit egyébként némiképp Csapodi Csaba vízjegyvizsgálatai is megerősítenek. (A „mérleges vízjegy" változatainak előfordulása az első hazai nyomtatványok és a sevillai-kódexek papirosán.)

29 Ha így is volt, a kiadás gondolata együtt enyészett el Hess András és a „második ősnyomda" tevékenységévei. A Sánkfa/v/-féle bejegyzés már egy későbbi munkálat eredménye lehetett, a nyitrai püspök hivatalba-lépését (1493) követő és Thuz Osvát halálát (1499) talán megelőző időszakban. Meggondolandó, hogy a Thuz Osvát által kezdeményezett akció nem abban a kiadási kísérletben folytatódott-e, melyről Brodarics István (1470 k.-1539) Aldus Manutiushoz, a kor híres velencei nyomdászához írott leveléből értesülünk. A* 1512. október 17-én kelt levelében egyebek közt a következőket írja Brodarics: „Immár hat éve, ti. akkor, amikor a padovai iskolából hazámba visszatértem, meghagytam Alemannus Jordanus velencei könyvkereskedőnek, adja át uraságtoknak ama híres Johannes Pannonius néhány munkáját, amelynek kinyomtatásáról magam és uram is akkoriban veled tárgyaltunk." (És kéri, a könyveket küldje el Aldus, ha elkészültek már.)

30 A levélben szereplő „uram" felethetőleg Szatmári György, de mint Gerézdi Rábán is megerősíti, padovai tanulmányai idején még Jalsith János zágrábi őrkanonok és Lukács püspök, Thuz Osvát utóda a zágrábi püspökségben, Brodarics mecénása.

31 Egyetlen javadalma ekkoriban — az ugyancsak zágrábi — kanonokság, melyet talán még Thuz Osvát biztosított számára, tanulmányainak anyagi megalapozására. (Talán mert mecénást változtatott, követelte tőle vissza Lukács