Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK, FORRÁSKÖZLÉSEK A BARANYAI GAZDASÁG- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL - Boda Miklós: A „sevillai kódexek" és a Janus Pannonius-szöveghagyomány kérdőjelei

püspök azt a 300 aranyat, mely érdekes módon éppen akkoriban volt pereskedés tárgya, mikor az idézett levélben említett tárgyalások napirenden voltak Aldus Manut/usszal.)

32 Mármost Aldus nem nyomtatta ki Janus műveit, ez bizonyosnak látszik, így hát a kéziratot vagy visszakapta Brodarics 1512-ben, vagy elkallódott. (Velence mindennapjai eléggé viharosan teltek ebben az időben.) Amennyiben a mind ez idáig rejtélyesnek számító Jordanus, akiről Borsa Gedeon kitűnő „Clavis . . ."-ának a segítségével minden további nélkül kideríthető, hogy Jordan von Dinslaken kölni könyvárussal azonos,

33 nem továbbította Aldushoz a küldeményt, vele könnyen elkerülhetett Bázelbe is, amely a Velence-Köln kereskedelmi útvonal mentén fekszik. (Itt nem árt, ha emlékeztetünk arra, hogy Fernando Colon a kódexeket Bázelben, az egyik nyomtatott Janus-kiadást ugyanakkor Kölnben vásárolta.) Jordanus személyes velencei jelenlétére egyébként csakis Brodarics idézett levelében találunk utalást. A kölni illetőségű német könyvárus (Jordan von Dinslaken)^

1 — más kollégáihoz hasonlóan — kiadói tevékenységet folytatott, ugyanis több velencei nyomtatvány is az ő „költségén" jelent meg, de a nyomdásza egyik esetben sem Aldus Manutius. Amennyiben Aldus megkapta a Janus-kéziratokat, lehetséges, hogy azok később Erasmushoz kerültek. A nagy tudós, aki nem sokkal Brodarics távozása után, 1507 végén érkezett Velencébe, hogy több mint nyolc hónapon át Aldus Manutius környezetében tevékenykedjék,

3

^ gyakran besegített a lektori munkába. Szállásadója ugyanaz az Asolani (Andreas Torresanus, Aldus sógora és nyomdászatban utóda), aki - Brodarics egy későbbi velencei látogatásából kitűnően, régi ismerőse az egykori padovai diáknak.

30 Ha valóban Erasmus vette magához a nyomdakésznek (mai állapotuk alapján) éppenséggel nem mondható Janus-kéziratokat, akkor - meglehet — ezekre is vonatkozik Aldusszal kapcsolatos megjegyzése: „Nem egyszer önként küldtek hozzá magyarok és lengyelek régi kéziratokat - nem minden ajándék nélkül, hogy azokat ő megszokott gondozásában publikálja a világnak."

37 Erasmus egyébként nem lehetett közömbös, kivált Janus görögből fordított művei iránt; velencei barátai is gyakran lepték meg őt ekkortájt hasonló kéziratokkal.

38 összegezve az elmondottakat: nem elképzelhetetlen, hogy a „sevillai" kéziratok Erasmushoz s vele később legfőbb tartózkodási helyére: Bázelbe kerültek, ahol az 1518. évi Janus-kiadást közreadó Beatus Rhenanus és Frobenius is tevékenykedtek. Freiburgba távozása (1529) előtt Erasmus könyvtára egyes darabjain is túladhatott.

39 (Colon, tudjuk, 1531-ben vásárolta meg Bázelben a kéziratokat.) Valószínűbb azonban, hogy idézett reklamáló levélre (1512) Brodarics visszakapta a küldeményt. Ha így volt, akkor érdemes odafigyelni arra, hogy Brodarics Itáliában jár akkoriban, amikor Bolognában megjelent az a nyomtatott Janus-kiadás (1522), amelynek - Janus görög fordításai tekintetében — úgyszólván tükre az S /.-kódex.

40 Figyelemre méltó az is, hogy az S I.-kódex két „békeverssel" kezdődik: az Itália békéje érdekében Frigyes császárhoz intézett Carmen pro pacanda Italia című nagyszabású költeménnyel és a Pro pace címen ismert epigrammával, melynek Krakkóban is fönnmaradt egy kézirata/

11 Mindez jól összevág Brodarics 1526 utáni „békeszerző" tevékenységével, melynek fő színhelye éppen Lengyelország volt. Ez a tevékenysége nyilván új erőre kapott, amikor a nagy Erasmus, Zsigmondhoz intézett és Krakkóban közzétett levelével (1527), maga is hajlandónak mutatkozott támogatni a béke ügyét, ami Brodarics esetében oda vezetett, hogy 1529-ben levelet ír Erasmusnak.

42 Ugyanebben az évben megkezdi Velencén és Svájcon át Párizsba vezető útját, János király követeként. így a békeprogramjá-