Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK, FORRÁSKÖZLÉSEK A BARANYAI GAZDASÁG- ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL - T. Mérey Klára: Baranya megye gyáriparának helyzete a második világháború idején és az azt követő években

helyre szorult. A Mohács-szigeti, a kákicsi kendergyár, a nagymúltú drávaszabolcsi lengyár, a hirdi kendergyár és az Engel féle kártoltgyapjúgyár termelési értékét tekintve nem lépte át a középüzem határát. Egy részükben magas volt az üzemszüneti napok száma (főleg nyersanyaghiányra, a kákicsi üzem idénymunkára hivatkozott). A mohácsi selyemgyár 1942-ben 1,7 millió P termelési „értéket" mutatott ki, amelyet 140 főnyi munkásgárdával állított elő. Ebben az évben 29 napig nem dolgozott és ennek okaként a statisztikai táblázatban a következő szerepel: „nyersanyaghiány, munkaviszály és egyéb". Ennek ellenére az üzem kihasználtsági foka 100%-os. (A megye többi textilüzemében 25-90%-os kihasználtsági fokot tüntettek fel.) A Baranya-háromszögben két kendergyárat találunk, amelyek az 1930-as évekre tették megalakulásuk időpontját. Ezek a középüzemek közé tartoztak. A munkásszámot tekintve az 1942. évi Baranya megye fonó- és szövőipari gyáraiban dolgozóknak 23-26%-a, az erőgéppark teljesítményének 27%-a dolgozott ezen a területen, de a regisztrálható termelési érték a megye textilipari üzemeiben előállítottnak csak 11%-a volt, ami nem csodálható. A mohácsi selyemgyára trianoni területű Baranya megye kender- és lengyáraiban előállított áruk áránál lényegesen magasabb „értéket" produkált. A baranyai gyárak helyét az ország fonó- és szövőipari gyárai között a következő arányszámokkal tekinthetjük át: a megnagyobbodott területű Baranya 8 üzeme az akkori Magyarország textilipari gyárainak másfél százalékát sem érte el. Az álló- és forgótőke 0,3-0,3% volt mindössze. A gyárakban a textilipari munkások 0,8%-a, az erőgépek összlóerejének 0,8%-a, a villanymotorokénak 0,2%-a termelte meg 1942-ben az országban előállított textilipari áruk eladási árának 0,4%-át! Országos viszonylatban tehát ez az iparág gyenge volt. A ruházati iparban Baranya megyében néhány igen jelentékeny gyárat találunk. A feljegyzett 7 gyár közül 5 volt Pécsett, egy cipőgyár Mohácson és egy posztócipő-készítő gyári üzem Németbólyban dolgozott. A Baranya-háromszögben nem volt ekkor ruházati iparhoz tartozó gyár. A hét baranyai gyár a hazai ruházati ipari gyári üzemek 2,5%-át alkotta, álióés forgótőkéje az országosnak 3-3%-a körül mozgott, a munkások átlagosan az ország ruházati gyáraiban dolgozóknak 2%-át alkották, viszont az erőgéppark teljesítőképességének 9%-a dolgozott a baranyai gyárakban (kesztyűgyárak!). A villanymotorok lóereje azonban 2%-át sem érte el a ruházati ipar országos kapacitásának. 1942-ben Baranya megye ruházati gyáraiban állították elő az ebben az iparágban országosan megtermelt áruk eladási árának 2,3%-át. A gazdasági mutatókból kitetszően a baranyai ruházati ipari gyárak zömmel a középipari üzemek sorába tartoztak, csupán a Hamerli kesztyűgyár lépte át — 200 munkásával és 3 millió P termelési értékével — a nagyüzemi határt. Ez a gyár sem tudta azonban kapacitását teljesen kihasználni, mint ahogyan a többi baranyai gyár sem ebben az iparágban. Legalacsonyabb „kihasználtsági fokot" a két cipőgyár jelentette (30-36%). Ennek okát, a sok üzemszüneti napot a nyersanyaghiányra vezették vissza. Mint ismeretes, a bőrt ekkor már jegyre adták. A pécsi kesztyűgyárról tudjuk, hogy 1943-ban hadiüzemmé nyilvánították, és sokat termelt a frontra.

16 Dél-Dunántúl ruházati iparában Baranya vitte a vezető szerepet. A négy megye gyárai termelési értékének felét baranyai üzemben állították elő. A papíriparban Dél-Dunántúlon működő egyetlen gyárat, a Mohácsi Doboz- és Papírárugyár Rt. üzemét 1935-ben Pécsre helyezték át. Itt a doboz és papírzacskó