Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Vonyó József: Politikai küzdelmek Baranya megyében és a NEP a Gömbös-kormány idején

A parlament és a kormányzat szempontjából úgy látszott tehát, mintha Gömbös meg tudta volna valósítani tervét: a NEP vidéki szervezeteinek tömegbázisa és a kormánypárt új vezető garnitúrája segítségével kiszorította a parlamenből a kon­zervatív erők többségét. Valóban, alig két héttel a választások után gyorsított ütemben elfogadtatta a nemzeti munkatervre épülő négyéves munkatervet. Ez pe­dig Gömbös „reformprogramjának" megvalósítását, vagyis a diktatúra kiépítését szolgálta. 1 ' 7 Ha megkezdett munkáját be tudta volna végezni, mindez azt jelent­hette volna, hogy Gömbös parlamentáris módszerekkel számolhatja fel a parla­mentarizmust. Reményei azonban nem váltak valóra. A munkatervből csak a hit­bizományi és a telepítési törvény született meg, de ezek sem erősítették Gömbös és pártja hitelét, pozícióit a parasztság, még kevésbé a nagybirtokosok körében. Az ellenzék képviselőit sem tudták visszaszorítani. Kudarccal zárult a NEP 1935. évi nyári-őszi újabb szervezési kampánya is, mely arra lett volna hivatott, hogy a választási győzelmet kihasználva a pártszervezeteket megerősítsék és egyértel­műen felsorakoztassák Gömbös mellet, egyúttal a település uraivá tegyék őket. E terv kudarca a magyar közigazgatás gleichschaltolását is lehetetlenné tette. 118 A kudarc okai összetettek. Jelentősen hozzájárult az ellenzéki pártok — a válasz­tási vereség ellenére is — növekvő ereje, tömegbefolyása, élesedő kritikája. Szere­pet játszott benne a különböző ellenzéki erők, köztük Bethlen híveinek összefogá­sa, és a korábbinál élesebb támadásai a kormány ellen. A választások során ugyan a konzervatívok visszaszorultak a kormánypárt országos vezetésében, de nem szorultak ki belőle telj esen. Változatlanul közülük került ki a főispánok (egy­ben megyei NEP-elnökök) többsége. Rövid idő alatt bebizonyosodott az is, hogy a kormánypárt átalakulóban lévő országos vezetése és a Gömböst támogató kép­viselők csoportja sem egységes, s ezért a fasiszta törekvések számára nem jelent olyan biztos támaszt, mint az az első pillanatban tünt. E polarizáció részben éppen a totális állam kiépítését - s ennek érdekében a NEP átformálását — célzó politika hatására alakult ki. A pártszervezés Marton Béla által meghatározott és Gömbös által jóváhagyott módjával nem értett egyet a miniszterlenök híveinek nagy része sem. E szélsőjobboldali politikusok is úri származásúak voltak. Gazdasági és tár­sadalmi helyzetük ugyan jobboldali radikális politikai módszerek alkalmazására késztette őket, úri mentalitásuk azonban távol tartotta őket mind a parasztságtól, mind a kispolgári rétegektől. így számukra idegen és elfogadhatatlan volt e töme­gek politikai aktivizálása, vezetésbe történő bevonása. Az utóbbiban saját vezető szerepüket veszélyeztető jelenséget is láttak. A fasiszta tömegpárt kiépítésének megakadályozásában döntő szerep jutott Kozma belügyminiszternek, aki az erő­viszonyokat reálisan értékelve, a kormány helyzetének rosszabbá válását megelő­zendő, szembefordult mind Marton Bélával, mind az őt védelmező Gömbössel. Kozma a NEP-adminisztráció ellen indított támadásában maga mögött tudhatta a konzervatív főispánokat és az általuk ellenőrzött tisztviselők többségét. Utóbbiak ugyancsak úri, „félarisztokratikus habitusuk" miatt, s nem kevésbé azért, mert Gömbös és Marton az ő rovásukra igyekezett növelni a NEP vezetőinek szerepét, tekintélyét a községek, városok és más közigazgatási egységek életében, szintén ellenezték a kormánypárt átalakítását. 119 Gömbös törekvéseinek kudarca országos méretekben csak 1935 legvégén, 1936 elején vált nyilvánvalóvá. Baranyában azonban már az 1935. évi országgyűlési vá­lasztások másnapján világosan kitűnt, hogy a megyében aligha lehet szó a ki­vívott választási győzelem politikai kiaknázásának és a helyi pártszervezetek egyed­uralmának biztosításáról. Itt a választások valójában a NEP gyengeségét bizonyí­tották, a várt elsöprő győzelem elmaradása pedig azt eredményezte, hogy a párt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom