Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Rozs András: Kopács község úrbéri panaszai a 19. század első felében

„ezen legelőnk minden jószágnak, de kivált a sertvéseknek igen alkalmatos lévén, ellenben a Bélyei homokos föld az ily haszonvételre kopárabb, az Uradalmi Tiszt Urak, kik Belyén léteznek, rajta jószágokat, kivált disznojokat kényekre legeltethessék, - a' minhogy ez már oh fájdalom! meg is történtül" Ismét felemelték szavukat a kopácsiak az uradalmi regulációk ellen. Különös sérelmük volt még nádasuk elvétele. A szabályozások alkalmával az uradalom kibecsülte ,,nádlás"-uk java részét — ezeket Ingeneur törésnek nevezték ezért —, mely nádasokat azután más falvakban lakó bérmunkásoknak adott ki az uradalom. A kopácsiak erősen nehezményezték, hogy az ősi jogon fele részben — az uradalommal közösen — őket illető nádas fölött, mely egyik fő haszonforrásul szolgált korábban számukra, az uradalom kizárólagos jogon rendelkezett, őket a jogos használatból kiszorította. További sérelmük volt az is, hogy az idegen bérmunkások a kopácsiak rétjeit is a kocsizás által rontják és lopják szénájukat. A bellyei uradalom szívesen alkalmazott egyebütt is bérmunkát a jobbágyok kárára. így pl. a jobbágyok irtásföldjeit is, melyek szerintük úrbériek voltak, jogtalanul árendásokká tette. Az uradalom a kopácsiak kenderföldjeinek béréül hoszszú éveken át felvett egyszerre úrbéri szolgáltatást és árendapénzt. A jobbágyok panaszára ugyan az 1843. jan. 14-i tiszti szemlén megítélt nekik 97 Ft 20 kr-t a helytelenül felvett fonáspénz fejében, ez az összeg azonban a jobbágyok szerint csekély mértékű volt az évek folyamán összesen feleslegesen fizetett fonáspénzhez képest. Súlyos vádakat vetettek a kopácsi jobbágyok a bellyei földesúr szemére a faizással kapcsolatban is. Megismételték korábbi sérelmüket, miszerint az uradalom csak „kampóval, horgonnyal, vas vonyigóval kényteleníti" az erdei haszonvételük kiélését, mely miatt súlyos balesetek, sőt a szomszéd Daróc községben haláleset is történt, emiatt a jobbágyok „szükségből falopásokra kényszeríttetnek" és „a fa pénzen való vásárlására szoríttatnak". A jobbágyok gazdasági érdekeik jelentős korlátozásai miatt is fölemelték szavukat: vádolták az uradalmat, amiért az uradalmi tisztek őket büntetik erdőpusztítás címén, „ellenben az uradalom vágatja, 's pusztítja az erdőt ön haszonvételére, úgy hogy fa kereskedésével nem csak szomszéd Bács Megyei lakosokat látja el, sőt a' mi több hajókon Pestre hová hordatja". E panaszból fény derül arra, hogy a bellyei uradalom gazdálkodásában milyen nagy szerepet játszott a fa-árukereskedelem, melynek révén az uradalom a Duna vízi útján keresztül be akart kapcsolódni az országos áruforgalomba. Ezért viszont minden eszközzel igyekezett megakadályozni a paraszti árutermelés kísérleti próbálkozásait is. A kopácsiak bevették sérelempontjaik közé Szálai Józsefnek korábban egyénileg benyújtott panaszát az igásrobotnak nem részarányos elosztása miatt: a fél- és negyedtelkeseknek is ,,4 igás barommal" kell kiállniok szántásra. Nehezményezték, hogy Sey József főszolgabíró jogos sérelmüket megokolatlanul visszautasította. Felelevenítették Kopács jobbágyai a megélhetésükre nézve igen lényeges kérdésben tett panaszukat, miszerint az uradalom nem biztosít számukra elegendő száraz legelőt az Urbáriumban rögzített kötelezettsége ellenére. A gyakori árvizek miatt a kopácsiak nem tudják használni saját legelőiket, ezért kénytelenek legelőket bérelni a szomszéd földesuraktól. Ezek egyrészt rendkívül drágák, évente 2000 Ft-ot fizetnek értük, másrészt igen messze - mintegy négy mérföldnyire — esnek határaiktól, így úrbéri tartozásaik teljesítése után barmaikat még ilyen távolságra kénytelenek visszavezetni. Ez a jelenség is mutatja, hogy a bellyei uradalom a gazdaságföldrajzi hátrányokból adódó terheket igyekezett minden eszközzel a jobbágyok vállára tenni. A kopácsiak által együttesen beadott panaszügyek közül ötnek („Pörös föld",