Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK PÉCS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉRŐL A 19-20. SZÁZADBAN - Huber Kálmánné : Pécsi humoriszitrkus lapok (1872-1921)

A vicclapszerkesztők szokásos méreg-sziporkái 1914. áprilistól az „Epeícövek"rovatból pattognak. „Aki szegénynek ad, az az istennek ad kölcsön — mondja a francia. És ezért mondja a magyar: Az isten fizesse meg." — „Sokan panaszkodnak a sors kegyetlensége miatt: pedig én még egyetlenegy emberrel sem beszélteim, aki éhen halt volna meg." A pince-probléma sem újkeletű Pécsett: „Hiába, a városi mérnöki hivatal szolgálati bizonyítványát és működési oklevelét a Hoffmann Miska Vadászkürt-száliodája állítja ki és pedig 50 kr díj nélkül (Kristiám Emilnek legyen mondva!) Dicsérheti a saját munkáját akár Rauch Jankó, akár pedig dicshimnuszokat zenghet a tanács, a Vadászkürt eleje megint süllyed. Legjobb megoldás valószínűleg — á la Döghányódülő — az lesz, ha a Vadászkürt előtti utcarész rendezésére is felfogadnak egy idegen mérnököt. Hisz oly sok a város pénze, a mérnökei meg nem érnek rá csak holmi ilyen csekélységekkel foglalkozni!"

73 A július 19-i utolsó szám legutolsó rajzos vicce Marcsa szakácsné a Balokámyi ligetben. ,,— Mondd csak Jancsi, ha most lé kell mönnötök a szerbökhő, mit csinyász té ott. — Sohse feces té engöm Marcsa. Én nálam egy szerb asszony, két szerb asszony, vagy három szerb asszony semmit sé számít!" Nemsokára szomorú tények cáfolták meg hadseregünk hetyke önbizalmát, mert Szerbiában nem asszonyok várták a magyar bakákat. Az 1914. évi XIV. tc.-ben hozott ún. „helyreigazítási kényszer"-t többször kifigurázta a szerkesztő : ,,T. Reakció. A legutóbbi, május 24-iki számban azt olvasom, hogy én, mikor a zadjavicai vásárról jöttünk, elvesztettem a kalapomat. Kérem ezt helyreigazítani, mert nem én, hanem a Dunszt Lujzi veszítette el a kalapját s mi nem az én, de a szentlőrtnci Nagy Jankó kalapjában kerültünk haza és mert a Lujzi kalapja még ma sincs meg. Tisztelettel Schlesinger Illés." — „Leadjuk a helyreigazítást. Nem értjük ugyan, mi volt helyreigazítani való. Ha egyszer nem Schlesinger, de Dunszt Lujzi úrnak veszett el a kalapja, s az a kalap ma sincs meg: a kalap nélkül mit igazítsunk helyre?!" A lap terjedelmének felét - 4 oldalt - a hirdetések foglalják el. Az Ostor-ban már bevált szerkesztői felhívás itt is rendszeresen megjelent és sikeres volt. Tichy Aladár bádogos hirdetése mindvégig megjelent - az 1912. decemberi eset után is. Az üzlet, az üzlet - mondhatnánk erre. A legtö'bb reklámvers Rózsa Sándor (Pécs, Ferencziek u. 22.)''' kárpitos termékeit dicséri: Az 1912. február-június között megjelentekből lássunk egy kis válogatást: „A szeparékban pezsgő durran „Ki a lóversenyre letört Cigány zenél, kacag a lány És utána pihenni vágy, Oly puha, előkelő, Ha nincs is sok pénze, azért Oly ingerlő a plüs diván. Várhat reá egy Rózsa ágy, Állj meg, nézd meg, s tudd meg vándor Vagy Rózsa diván — Ottoman: Szállította: Rózsa Sándor" Ez nyújt majd rózsás álmokat, Hogyha megfogadott lovad Letöive messze elmarad." „Modern János vitéz dala: Én vagyok a városlakó, Ortománon pihenni jó. Félliter bor az italom : Rózsa Sándor matraca Derékaljom !" A Reakció utolsó száma semmivel sem volt üresebb, gyengébb az előzőeknél, tehát megszűnését más okozta, nem az érdektelenség. Minden bizonnyal a háború