Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)
TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Vargha Dezső: Pécs Thj. város szociálpolitikai tevékenysége (1936-1944)
Á költségvetés és a szükségmunkák előzetes tárgyalása a BM által elrendelt 1937. okt. 19-i időpontban történt meg. Ekkor állapították meg, hogy a költségvetési előirányzatot 294 120 P szükséglettel (kiadás) és 209 120 P fedezettel (bevétel) lehet előterjeszteni, míg. a fennmaradó .85 000 P-t államsegélyként kapja a város. Ezt az előterjesztést fogadta el a városi törvényhatóság. 14 A határozat indoklásában a város vezető testülete világosan utalt arra, hogy miért szükséges ezt a tevékenységet még mindig a szokott gyakorlatnak megfelelően tovább folytatni. ,,A még mindiig fennálló nagymérvű nyomor és munkanélküliség feltétlenül szükségessé teszi, hogy a város az ínségenyhítő tevékenységet az évek óta bevált rendszer szerint tovább folytassa. Az 1936/37. ínségenyhítési évnek számadatai kétségtelenül mutatják, hogy az ínségesek hatósági támogatására tovább is szükség van . . A hivatalos adatok szerint az 1936. november elejétől 1937. augusztus végéig terjedő időszakban 10 hónap alatt 1748 ínséges családot támogattak Pécsett. A mérnöki hivatal 1102, a háziipari foglalkoztató pedig 646 családfőt látott el munkával. Emellett még 196 szellemi szükségmunkást is foglalkoztatott a város."' Az alábbi táblázat a szükségmunkások számát és összes keresetét mutatja, az átlagos keresettel együtt. 17 Foglalkoztatásuk átlagos időtartama 10-20 nap. Dátum Munkahely* Létszám (fő) Havi átl. kereset (Pengő) összes kereset (Pengő) 193ó. november M. 145 43,45 6 300,98 H. 82 25,55 2 095,51 december M. 1 040 26,36 27 416,43 H. 305 21,67 6 609,30 1937. január M. 770 14,15 10861,19 H. 575 11,13 6 346,30 február M. 832 24,04 20 001,50 H. 495 16,06 7 950,61 március M. 615 35,15 : , 21 611,21 H. 311 18,66 5 805,06 április M. 341 37,95 12 042,81 április H. 266 22,59 6 009,66 május M. 169 36,83 6 225,89 H. 196 20,45 4 008,24 június M. 79 46,69 3 688,87 H. 92 33,90 3 119,23 július M. 26 46,34 1 204,85 H. 52 34,68 1 803,20 augusztus M. •— — — H. 47 27,51 1 293,40 * M. — Mérnöki Hivatal. H. = Háziipari Foglalkoztató. ///. A város lakásépítő akciói, szükségmunka programjai Az 1937-i VI. tc. alapján a thj. városok a városfejlesztési terveik megvalósításához szélesebb jogkört nyertek. Pécs város mindig nagy gondot fordított arra, hogy hosszú távú építési, beruházási programot dolgozzon ki. Ennek érdekében fővárosi, pécsi bankházaktól számtalanszor vett föl a város hosszú lejáratú hitelt. A válság évei alatt kénytelenek voltak ezen hitelek legnagyobb részének meg-