Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL - Laki János: A népiskolák fejlődése, illetve stagnálása a két világháború közötti Baranyában

A NÉPISKOLÁK FEJLŐDÉSE, ILLETVE STAGNÁLÁSA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI BARANYÁBAN LAKI JÁNOS Több mint fél évszázaddal Eötvös népiskolai törvényének, az 1868. évi XXXVIII. törvénycikknek szentesítése után, korántsem volt megnyugtató az elemi fokú iskoláztatás helyzete Pécsett és Baranya megyében. A legfontosabb népoktatási intézménynek, az elemi iskolának - a törvényalkotók szándéka szerint — az lett volna a feladata, hogy mindenkire kiterjedően közvetítse az alapvető műveltség elemeit, amelyek azonban a korral haladva, a társadalmi fejlődésnek megfelelően, olyan ismeret- és készséganyagot biztosítsanak, amelyek megfelelnek a mindenkori nemzeti törekvéseknek és érdekeknek. Úgy vélték, hogy csak így lehet elkerülni a társadalom osztályai, illetve rétegei közötti áthidalhatatlannak tűnő műveltségbeli különbséget. E terv megvalósításának azonban olyan anyagi és társadalmi akadályai voltak, melyeknek elhárítása zavartalan gazdasági és politikai körülmények között is éveket, esetleg évtizedeket vett. vol.na igénybe. Az I. világháború alatt a megbomlott, illetve fellazult társadalmi és családi élet veszélyeztette a gyermekek erkölcsi, a háborúval járó nélkülözések, az élelmiszer, ruházati cikkek, fűtőanyagok stb. hiánya pedig a testi fejlődését. Az oktatás színvonala is hanyatlott, mert a bevonult tanítók pótlását sok esetben nem vagy csak szakképzetlen munkaerővel tudták pótolni. Romlott az iskolaépületek, tantermek, tanítói lakások állapota is, mert tatarozásra, a felszerelés pótlására, bővítésekre alig-alig került sor. Az iskolafenntartók a maguk erejéből ritkán voltak képesek új iskola építésére, vagy akár a meglévő épületnek vagy tanteremnek a minimális egészségügyi követelményeknek megfelelő átalakítására. Megyénkben a kedvezőtlen települési viszonyok (törpeközségek, felszín) az iskolábajárást akadályozták, a széles néprétegek szegénysége pedig újabb iskolák létesítését tette lehetetlenné. Az iskolafenntartók (elsősorban a hitfelekezetek) vagyoni viszonyai rendkívül változóak voltak, így a felkínált, sőt egyre növekvő államsegély lehetőségével sem tudtak mit kezdeni, mert a felépülő új iskola, tanítói lakás további fenntartásáról is gondoskodni kellett volna. A törvény alkotói úgy vélték, hogy az egyazon községben lévő hitfelekezeti iskolák önkéntes egyesülésével majd sikerül azokat osztotta és községivé tenni. Törekvésük nem számolt a lakosság érdektelenségével, a hitfelekezetek elzárkózásával, valamint az anyagiakat nélkülöző községek támogatásának hiányával. Nem vállalkoztak erre olyan községek sem, amelyek az építés, átalakítás anyagi fedezetével rendelkeztek ugyan, de visszariasztotta őket a fenntartás viszonylag igen magas