Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"

TANULMÁNYOK PÉCS VÁROS TÖRTÉNETÉRŐL - Babics András: Berks M. Péter az első pécsi bányakapitány és a mecseki szénmedence bányászatának kezdete

Berks tervezete szerint mind a két bányánál két-két vájárt kell alkalmazni. Ezek mellé 2-2 jobbágyot tegyenek, akik épek és egészségesek és 18 évnél nem fiatalabbak. Ezek lesznek a vájártanoncok. Négy jobbágy kell még, akik az ácsolási és szállítási munkát elvégzik. Azokat, akiket a bányánál alkalmaznak vagy ide rendelnek, más munkára, robotra, sem a földesúr, sem a megye szolgálatára nem lehet kötelezni. Ezek teljesen a kincstári bányaigazgatóság, a bányakapitányság rendelkezése alá tartoznak. A bányában a legjobb vájárt meg kell bízni azzal, hogy gondoskodjék a szükséges anyagok beszerzéséről és megőrzéséről. Ezt a vájárt többletbérezésben kell részesíteni, ami havonként legalább 3 forint legyen. Kell egy általános felügyelő, aki az egész komplexumot átfogja; összefogja az elővájárok részéről elkészített számadásokat, bemutatja a földesúrnak, gondoskodik arról, hogy a bányarendészeti felügyelőség, igazgatóság rendelkezéseit betartsák. Kéthetenként gondoskodik a műszakváltás végrehajtásáról. Mivel egy ilyen személy alkalmazása havonként is sokba kerülne, ajánlatos, hogy erre a feladatra kérjék meg a vasasi bánya műszakmesterét, Ruth Jánost. Ezért kapjon kb. 10 forintot, beleértve az irodai költségeit is. Amikor azonban az elszámolás céljából Hoszszúhetényből Pécsre megy a földesurasághoz, kocsifuvart biztosítsanak számára. Mivel a bányásznak nincs arra lehetősége, hogy más kereső munkával is foglalkozzék, neki akkora bért kell kapni, amiből megél, különben oda megy, ahol többet keres vagy ahol olcsóbban él. A kincstári bányaigazgatónak ezért ismerni kell a többi bányauraságok területén uralkodó árviszonyokat. A korszakban uralkodó élelmiszerárakat mutatja — adott esetünkben — a mecsek vidéki uradalmakban, hogy Berks a havi vájárkeresetet 30 forintra tervezte, a vájártanoncokét havi 20 forintra, azzal az elgondolással, hogy a vájár lényegében hátrányt kénytelen elszenvedni a „vájártanonc" oktatásával. A vájártanonc így végeredményben egyharmaddal kevesebbet keresett, mint a fővájár. Az említett két bánya munkásköltsége így évenként 2400 forintot tett ki. Az anyagi kiadás 6000 forint volt. A kincstári bányaigazgató (a bányakapitány) évi 800 forintot kapott. A bányatulajdonosnak még számítani kellett 120 forintot rendkívüli kiadásra. Viszont mindezek után elkönyvelhetett 5 százalékos kamatot. A bánya irányítóinak gondoskodni kellett arról, hogy a bányász megdolgozzon a béréért, mert ha úgy látja, hogy ezt amúgy is megkapja, csökkenni fog a termelés. Arra a kérdésre, hogy a bányát fenntartó uradalom mekkora hasznot számíthat, Berks úgy válaszolt, hogy a szénbányászat nem olyan termelési ág, ahol ezt előre lehet kiszámítani, mivel a termelést számos előre nem látott körülmény befolyásolhatja. Látható, hogy Berksnek milyen sokszínű követelménnyel kellett szembenézni, s hogy ezekre néha egész modern módon válaszolt. Berksnek igen komoly törekvése volt, hogy a mecseki szeneket kémiai szempontból szakemberrel elemeztesse. E végből kapcsolatban volt Schrötter gráci profeszszorral, akinek 1840-ben megküldte a kapitánysága alá tartozó bányákból vett szénmintákat, a bányák pontos leírásával. Schröttert azonban még mielőtt ezt a vállalását elintézhette volna, Bécsbe helyezték át, és így nem lett belőle semmi, így került az anyag a pécsi Nendtvichek egyik felmenője, Nendtvich Károly pesti egyetemi tanárhoz, helyesebben a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol - Berks szerint - külön szekrényben helyezték el „Baranya megye" felírással, az ő nevének felemlítésével.9 Berks ekkor már testileg-lelkileg megtört állapotban volt. „Bár 4 orvosom igyekszik életben tartani" - írta Nendtvichnek. Még azt is tervezte, hogy az észak-dunán-