Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL - Katona Magda: Evlia Cselebi Baranya megyében

A dzsámik A városban tizenhét imahely található. A Gázi Kászim pasa dzsámi meglehető­sen szép és látogatott. Kupolái kék kőből készültek. Hossza és széle egyaránt száz lépés. Művészien megmunkált minberje, mihrábja, müezzinerkélye és leírhatatlan szépségű, drágakövekkel ékes dobogója van. Egyik kupolája olyan magas, mintha az égből került volna ide . . . Olyan hatalmas, mint az isztambuli Szelim szultán dzsámi kupolája. Éppen úgy, mint azt, ezt is négyszögletes épület fö!i emelték. A délkeleti kapu jobb és bal oldalán, az oldalsó szofák fe't :t hat magas oszlop­főn hét freskószerűen díszített kupola emelkedik. Minaretje is igen magas. A szigetvári kapun kívül van a Jakováli Haszán pasa dzsámi, szép régi épület. Kupolája ónnal díszített. Tágas udvarára nyílnak a diákok szobái. A szigeti kapu belső oldalán áll a Merni pasa dzsámi, mely a platonisták idejé­ből maradt régi templom. A sarkában emelkedő kolostorba sokan zarándokolnak. Mikor Merni pasa katonáival rajtaütött ezen a templomon, ötven mohamedán gyermeket talált a föld alatt. Volt, aki tudta a nyelvet, volt, aki nem. Miután elfog­lalták, Merni pasa emlékére Fethijje 22 néven dzsámivá alakították át a templomot. Az ember elámul, oly szép dzsámi. Ólomtetejű, tágas udvarú, minaretes régi mű­emlék. A Ferhád pasa dzsámi is igen szép, de közössége nem nagy. Minaretje megle­hetősen magas, kupolája ólomtetejű. A Kücsük dzsámi is igen ékes. Kupolája ólommal fedett, de közössége kicsi. Építője ismeretlen. A budai kapun belül helyezkedik el az Elhadzs Hüszejin dzsámi. Délkeleti ka­pujának felső záróköve felett díszesen írott dátum (1028) 2 ' 1 és az alábbi vers ol­vasható : Az összes jótéteményből lett a Hadzsi Hüszejin dzsámi Az Úr segedelme juttatta e helyre, tudd meg! Szépsége megihleti szivemet, mikor tárikhját olvasva dicsérem e helyet E nyilvánvaló öröklét háza a Paradicsomba vezetőtök legyen! Ennek a dzsáminak is kicsi a közössége. A hozzá ragasztott budai kapu felett egy toronyban harangoznak ennek a negyednek. Éppen emiatt kicsi e dzsámi hí­veinek a száma. Mikor meghallják a harangszót, a városbeli összes dzsámiban és mecsetben ellensúlyozásképp rákezdik az ezant. Igen erős hangú ez a harang. A városban további tíz mecset található. A belső vár a külső vártól nyugatra található. Meglehetősen biztonságos és erős vár, egész Pécs népének értékeit itt őrzik. Kétszintes, tágas és széles, magas erődítmény-rendszer, mely védelmet nyújt. Erős és mély árokkal rendelkezik. Egyik kapuja délkeletre néz. Ez a kapu, mely egy négysarkos magas torony tövében van, művészi kialakítású. Felső zárókövén egy kétfejű, nyitott szárnyú, két lábán kar­mait kinyújtó madáralak képe látható fehér márványból, mely épp olyan, mint ami a tallér nevű kuruson is van. Aki látja, azt hinné élő. E márványdomborműre latin írással néhány történelmi eseményt írtak fel. A belső vár kapuján van még egy egyszintes várfal. Ezen belépve, egy sötét boltozaton áthaladva a Szülejmán szultán dzsámi tű­nik szembe. Ha leírnám részletesen, milyennek láttuk ezt az áldott dzsámit, hosz­szú lenne. így csak részleteit írom le. A régmúlt mesterek közül egy ambiciózus építész minden erejét erre az épületre fordította és olyant alkotott, hogy nem szü­letett hasonmása. A dzsámi belseje és kívül a fal is drága-, valamint féldrágakö­vekkel oly dúsan kirakott, hogy láttán még a tanult urak is szájukat tátják és

Next

/
Oldalképek
Tartalom