Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"
TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL - Tegzes Ferenc: Baranya vármegye Közigazgatási Bizottságának megalakulása és működésének kezdetei a dualizmus időszakában
, , . az iskolaház teljesen elhanyagolt állapotban van. Az előbbi bírónak meg volt hagyva : hogy a lakószobát deszkapadlattal lássa el, továbbá, hogy az udvar bekeríttessék, és a kert melletti árok a templom felé újra kiásattassék és felhányattassék". 99 Az augusztusi ülés határozata: utasítja a községi iskolaszéket a javítások teljesítésére és az erről szóló jelentés megküldésére. A siklósi izraelita tanító előadta kérvényében, hogy a hitközség a neki járó 60 frt-t nem hajlandó kifizetni. Kéri az ügy kivizsgálását. Az áprilisi ülésen foglalkozott az üggyel a Közigazgatási Bizottság. Jogosnak találva a beadványt, a tanítói járandóságnak „teljes eréllyel történő behajtására" utasítja a siklósi járás szolgabíráját. 1Ü(J A hitközség fellebbezett a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, azonban a járási szolgabírónak címezte. Ezért a Közigazgatási Bizottság „figyelembe nem vehetőnek" minősítette és visszaküldte a szolgabírónak avval, hogy a 445/597. sz. határozatának „haladék nélkül szerezzen érvényt". 101 A hitközség júliusban már formai hibától mentesen küldi meg a fellebbezését a minisztériumhoz, amely augusztusban leküldi a Közigazgatási Bizottsághoz véleményes jelentéstétel végett. A bizottság elküldte az áprilisi ülésén hozott határozatának jegyzőkönyvi kivonatos formáját. 102 Ennek alapján a minisztérium most már szeptemberben végleg lezárta az ügyet avval, hogy a Közigazgatási Bizottság határozatát annak „helyes és alapos indokainál fogva" helyben hagyja. A bizottság szeptember 9-én utasítja a siklósi járás szolgabíráját, hogy a miniszteri rendelet alapján azonnal hajtsa végre a 445/597/1878. kb. határozatot. 103 A tankötelesek összeírásának biztosítása is a Közigazgatási Bizottság hatáskörébe tartozott. Evvel probléma volt 1878-ban is. A februári ülésen tett jelentést a tanfelügyelő arról, hogy több helyről nem küldték be az összeírásokat. Kéri a testületet, utasítsa a szolgabírákat a jegyzékek beküldésének szorgalmazására. A bizottság utasításának foganatja lett, mert az áprilisi ülésen már arról számolhatott be a tanfelügyelő, hogy a hiányzó összeírások beérkeztek. 104 Nemcsak összeírásukról kellett gondoskodnia, hanem arról is, hogy rendszeresen eljárjanak az iskolába. Amennyiben nem tették ezt, a szülőket meg kellett büntetni. Ez a feladat a községek elöljáróira hárult. Azonban nemcsak a szülők voltak hanyagok gyermekeik iskolába járatása terén, hanem sok esetben a községi elöljárók is a szülők megbüntetése terén. Ilyen elöljárók fegyelmi úton történő megbüntetését kérte a tanfelügyelő a júliusi ülésen. A Közigazgatási Bizottság álláspontja a következő volt : „Minthogy ez ügyben első ízben vesz hivatalosan tudomást a közigazgatási bizottság, bár a fegyelmi vizsgálat elrendelését teljesen törvényesnek tartja, mégis jelen esetben a járási szolgabírák útján csak utasíttatni kívánja az elöljáróságokat kötelességeik pontos teljesítésére". 105 Az iskolaügy terén jelentkező felekezeti súrlódás ügyében is kénytelen volt közbelépni. Az áprilisi ülésen jelentette a tanfelügyelő, hogy Laskó község református hitfelekezete nem hajlandó hagyni a más felekezetű gyerekeket a saját iskolájába járni. A 95 mindennapi iskolás közül 15 más vallású volt. A Közigazgatási Bizottság állásfoglalása szerint a református hitfelekezet nem volt kötelezhető, hogy más vallásúak miatt iskolát állítson, de ugyanakkor a község sem. Érdekes a Közigazgatási Bizottság állásfoglalása: „Minthogy Laskón az iskolát fentartó ref. felekezetű tanköteleseken kívül másvallású 30 tanköteles nincs, továbbá minthogy a legközelebbi községek Darócz és Albertfalu 5/8 mérföldnyi távolságban feküsznek s így sem a község nem kötelezhető, hogy a törvény 44. §-a értelmében községi iskolát állítson, sem a növendékek nem utasíthatók, hogy a 46. § értelmében a szomszéd község iskoláját vegyék igénybe, hanem a nem ref. hitfelekezetű növendékek jövőre is a 45. § értelmében a ref. hitfelekezeti iskolát látogatják továbbra is". 108