Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Timár György: Pécs egyházi társadalma Károly Róbert korában

Székesegyházi prépostok o 14. század első felében: 1293-1304 MIKLÓS nagyprépost életéről, működésé­ről keveset tudunk. Nevét a káptalan által kibocsátott oklevelekből ismerjük. (1293: W. XII. 542., 543., 546.; 1394: W. X. 162., XII. 557.; 1296: W. X. 228., 232., 239.; 1303: A. I. 62.; 1304: A. I, 86. - Sch. 46. és nyomán Petrovich: Prép. egy 1290. évi adatról is tud. Ennek forrására nem sikerült rábukkannom.) 1305 körül MANFRÉD prépost csak rövid ideig, egy, esetleg két évig állott a káptalan élén. Ha­lálakor a püspöki szék üresedésben volt. Rö­viddel halála után megejtett püspökválasztás robbantotta ki a káptalanban a viszályt. (Vat. I/2. 152.) 1308-1314 KÓRÓGYI LÁSZLÓ, a későbbi püspök. Lásd ott. 1317-1322 EGYED nagyprépost nevével 1317 és 1322 között találkozunk a káptalan által kibocsá­tott oklevelekben. 1318. jún. 22-én Szebeni Rufinusz pápai kollektor utasította az ürese­désben lévő javadalmak utáni taksák befi­zetésére, mit részletekben teljesített is. 1319­ben tanú Óvári Konrád lánya eljegyzésének felbontásánál. (1317: A. I. 449.; 1318: K. II. 325., Vat. 1/1. 20.; 1319: A. I. 519.; 1321: Zagr. I. 98., Sm. IX. 17.; 1322: Z. I. 210.) 1324-1344 HARKÁCSI BÜKI ISTVÁN, Pál ispán (co­mes) fia, nagyprépost élete a fennmaradt bőséges adatanyag alapján meglehetős rész­letességgel megrajzolható. Ismételten, és fel­tehetőleg hosszabb időket töltött Avignon­ban, de semmiképpen sem fogadhatjuk el életrajzíróinak (Fraknói, Juhász) azt az állí­tását, hogy állandóan ott élt volna. Bizo­nyára itthon volt, amikor megvásárolta Egyed főesperes házát, és úgy tűnik, hogy jelen volt Visegrádon 1327-ben egy ítélet­hozatalnál. 1329. máj. 1-én pedig személye­sen járt el Drougoth János nádor előtt a ba­ranyai Nagyfaluban (Siklósnagyfalu) tartott generális kongregáción. Pál országbíró egy 1330. febr. 23-án kelt ítéletlevele is azt su­gallja, hogy ez év tavaszán itthon volt. 1332­ben pedig, a pápai tizedgyűjtés elindítása­kor mint szubkollektor működött közre: ,,Sumpta ist quam recepi a canonicis Quin­queecclesiensibus per manus prepositi dicte ecclesie . . .". 1333. Szt. György napja táján, a tavaszi gyűjtés idején elutazott: ,,. .. post recessum domini de Foth Stephani prepo­siti ... nota, quod A. D. 1333 ... post re­cessum dicti domiri Stephani...". A későb­biek folyamán már nem tűnik fel a tized­jegyzékben. 1337 tavaszára László érsek halálával megüresedett a kalocsai érseki szék. A ka­locsai és bácsi káptalan közös választói jo­gát kívánta gyakorolni, de két pártra sza­kadt. Az egyik párt a király háziorvosát és jelöltjét, Piacenzazi Jakab csanádi püspököt, a másik párt XII. Benedek pp. kedvelt em­berét, és egyben a pápa jelöltjét, István prépostot választotta meg. A két jelölt ekkor több kanonok kíséretében a szentszék elé járult. Az ügy tárgyalása sokáig húzódott. A következő évben történt, hogy László pécsi püspök is lépéseket tett annak érdekében, hogy elnyerje az érseki széket (I. a püspök életénél). Kalocsa évekig főpásztor nélkül maradt. Az érsekség javait, a várakat, a birtokokat és az egyéb jövedelmeket ezalatt — a király hozzájárulásával — egyházi és világi urak foglalták el, és nagy gondot oko­zott ez még László volt zágrábi püspöknek is, aki Lajos király trónralépése után nyerte el a kalocsai érsekséget. Büki Istvánt XII. Benedek utódja, VI. Kelemen pp. is értékel­te és pártfogolta. Ő érte el, hogy Lajos ki­rály előbb csanádi, majd veszprémi püspök­nek elfogadta. Kalocsa rövidesen újra megüresedett. A két káptalan most is megkísérelte, hogy vá­lasztói jogával éljen. Miklós kanonokot ­a későbbi pécsi püspököt - választotta meg. A király ezt nem támogatta, így a választást nem is terjesztették fel Avignonba. Lajos ki­rály viszont ekkor már engedett a pápának, aki egy korábbi rezervációjára hivatkozva maga döntött az érsek személyéről. Büki István végül elfoglalhatta az érseki széket, bár a király a pápához írt levelében hang­súlyozta, hogy azért enged, mert „nem akar engedetlen fiú gyanánt viselkedni". A sokat utazott és a diplomáciai életben is tevékeny­kedő egyházfő élete hátralévő éveit most már egyházmegyéjében munkálkodva töltöt­te. 1348-ban halt meg. Életrajzával foglalkoztak: Fraknói 160., 165., 169-170.; Vespr. II. előszó XLVII; Ju­hász: A csanádi püsp. tört,, u. ö.: Magyar főpap Avignonban. Vigília, 1955. 329-332. B. 1/1. 265-268.; Petrovich: Prép. 32-34. (K. II. 335., 345., 356., 387., 388., 465., 483.; Aigl 54-56.; Th. I. 611., 648., 651-653., 672., 679-681., 689., 711., 736-737.; H. V. 163.; A. II. 180., 468., 470., IV. 34., 175.; Dedek 46., 111.; Sm. XI. 47., 58.; B. I/2. 21-23., 149-155., 159., 184-186., 189-190., II. 312.) 1344 VILMOS bíboros, nagyprépost. Teljes ne­vén: Guillelmus de Judicis tt. s. Mariae in Cosmedin diaconus Cardinalis. (B. 1/1. 224.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom