Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Babics András: A 18. századi úrbéri viszonyok a dárdai uradalomban

dendő aprójószágot, csirkét, kappant, gyöngytyúkot stb., továbbá többféle élelmiszert (tojást, vajat, sajtot stb.), az ún. victualiákat és mindezeken felül a teknősbékákat. Természetesen pénz járt a házbér — az árenda címén — is. Megválthatták munkájukat, amit az uradalom egész sessiók részéről egy ölnyi fa kivágása, felfűrészelése és a megjelölt helyre szállítása címén igénybe vett és rendszerint megválthatták — ha az uraság beleegyezett - a jobbágyközösségekre, gazdákra nagy gondot jelentő, ún. hosszúfuvarokat, amelyeket a nagyobb távolságra küldendő igásrobotok jelentettek 4, 6 vagy 8 marhával. Az is állandó vita tárgya volt az uraság és a jobbágyság között (és nem is volt jelentéktelen kérdés), hogy a robot megkezdésének időpontját a munkahelyre való megérkezés idejétől számítsák-e vagy a hazulról való indulás idejétől kezdjék. Ez főképpen igás - a ,,marhás" - robotoknál volt fontos, mert hiszen a fogatos indulási helyét a jobbágy lakhelyétől jóval távolabb is kitűzhették. Ez a viszony természetesen jelentkezett a robot befejeztével is. A jobbágyok számára a törvénytelenség közepette volt némi jogalap, hogy elnyomásuk ellenében némi védelmet kapjanak, de ennek az útja nehézkes volt és kevés reménnyel kecsegtetett. A panaszosnak meg kellett járni az úriszéket, a fellebbezés során a vármegyei törvényszéket. A helytartótanács létesítésével a peres ügy ide került. A helytartótanács azonban rendszerint azokból a főurakból tevődött össze, akiknek érdekük volt a jobbágyérdek háttérbe szorítása.-" A tanács ugyan mint az ország legfelsőbb kormányszéke köteles volt az uralkodót minden közigazgatási ügyben informálni, ennek azonban rendszerint az volt a hatása, hogy a király (tárgykörünk idejében Mária Terézia) tudomást szerezhetett a magyarországi földesúr—jobbágyviszony embertelenségéről és megoldásának szükségességéről. Ezen a téren nem maradt egyedül, mert tanácsosai között már többen voltak, akik a felvilágosodás szellemében becsületes és emberséges javaslataikkal és tanácsaikkal támogatták a királyné amúgy is humanitárius elképzeléseit és akarati szándékait.!) A kiráiynő komolyan vette az úrbéri viszonyok rendezését. Ez nem csupán keresztény uralkodóhoz illő póz volt. Nem kétséges, hogy tisztán látta a magyarországi parasztság elnyomását, és azt is, hogy az állam nem nélkülözheti tovább a paraszt gazdasági és militáris erejét. A kérdéshez azonban merev intézkedéssel hozzányúlni nem akart; a régi földbirtokosok szokásjogát nem akarta radikálisan megnyirbálni; sem az új nagybirtokosoknak adott vagyon hozamát, megértő beleegyezésük nélkül csökkenteni, mert trónja megerősítésében nagyon sokat köszönhetett nekik. Elkerülhetetlennek, de meg is oldhatónak tartotta azonban, hogy a földesúr és a jobbágy közötti viszonyt törvényesen rendezze. Éppen azért 1705 márciusában törvénytervezetet küldött le a rendekhez az úrbéri rendezés tárgyában, amellyel lényegében azt akarta elérni, hogy minden településnek, falunak legyen urbáriuma, s ahol még nincs — és a legtöbb község ebben a helyzetben volt —, ott a megyék alispánjai szerkesszék meg, törvényes formák között, és ennek az urbáriumnak egy példányát helyezzék el az illetékes megye levéltárában is. Az újonnan szerkesztett urbáriumok végrehajtása tekintetében az uralkodó fenntartotta legfőbb felügyeleti jogát. A rendek észrevették a dilemmát, amibe ezúttal kerültek és nem is járultak hozzá a tervezethez. A jobbágyság is érezte, de tudta is, hogy elnyomásában honnan várhat segítséget, azért már nem maradt meg a királynéval folytatott levelezésnél, s nem is elégedett meg a panaszaira adott jogszolgáltatással, amelyet többnyire nem is olvashatott, hanem mozgolódni, sőt szervezkedni kezdett. Mindenekelőtt