Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Nagy Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány

Johannes Michael Kellemek 1713-ban a mai Déryné utca 26. és 28. sz. házak telkén volt egy háza nyilvános fürdőszobákkal. Ugyanott állt még egy öreg török templom is. A telek és az öreg templom korábban, az 1695. évi ingatlan-összeírás szerint Josephus Keller tulajdona volt 4 hold szántóval, 6 kapásnyi aranyhegyi szőlővel és 6 kaszásnyi réttel együtt.

38, 39 A tulajdonos-változás idejét és okát nem tudtuk tisztázni. Madas szerint a Nagy Flórián utca 12. sz. ház eladásánál 1703-ban Keller János Mihályt, mint az égett hely „néhai" tulajdonosát említik. A seborvos tíz évvel későbbi halála miatt ez az adat tévesen kerülhetett a Városi Tanács 1726. évi jegyzőkönyvébe, ahonnan Madas merítette.

40 Madas feltételes közlése szerint a Kis Flórián utca 12. sz. és a Kulich Gyula utca 10—12. sz. telkek 1712-ben Keller János Mihály tulajdonában voltak. A seborvos 1713. évi halála után felvett hagyatékban ezeket nem említik; ugyanakkor kihangsúlyozzák, hogy a szőlőjét és a rétjét egy évvel korábban eladta. Keller becsületes, lelkiismeretes seborvos volt, akit az egész város tisztelt. 1710ben elismeréssel említik a Városi Tanács ülésén, hogy „a rebellió idején, éjjel és nappal segített az embereken"/'

1 Ugyanott 1713. június 23-án elrendelték, hogy Kellemek, mint városi felcsernek („Stattfeldscherer") a pénztárból fizessenek ki 15 forintot, mert az előző esztendőben, „meggyógyította azt a szegény embert, akit a Hochbruggerné megszökött férje halálosan megsebesített".

42 Az 1713. évi járvány idején a seborvosok nem kezelhettek a városban pestiseseket. A betegeket a kórházba kellett szállítani, de Kellerrel kivételt tettek. Amikor szeptember 3-án megkapta a pestist, az Egészségügyi Tanács engedélyével otthon maradhatott. Magyarázatként hozzátették: „Máskülönben először a házon kívül találtakat viszik ki" a kórházba. Az engedékenységhez az is hozzájárult, hogy a Franzi nevű inasa gondosan ápolta halálosan beteg mesterét. Keller a végrendeletében szépen megemlékezett róla is. Szeptember 6-án Keller érezhette a halálát, ezért két tanú jelenlétében a városi jegyzőnek németül tollba mondta a végső akaratát. Mindenekelőtt azt kérte, hogy az itteni szerzetesrendek közül a ferencesek, a kapucinusok, a domonkosok és a pálosok templomában mondjanak érte 2—2 misét a hagyatéka terhére. Ezután az inasáról gondoskodott: „Az inasára, Frönzlre hagyja azt a szürke kabátot, amelyiken ezüst gombok vannak, aztán egy puskát, továbbá az egész ezüsttel kivert borbély és hajnyíró felszerelését, továbbá egy esztendőt elenged az inaséveiből". Egyéb vagyona: ház és fürdőszobák, továbbá egy mósé/'

3 aztán különböző orvosságok, továbbá 3 ezüstkanál, 3 tucat ezüstgomb, 3 kettős dukát, 5—6 ezüstpénz, 1 darab kapuciner színű kendő, 4 ezüst és aranygyűrű, egy pár ezüst kés villával, 2 ezüst edényke, 1 pár ezüst csigahéjfogó és egy hántoló. A segédjének 45 krajcár hetibérrel tartozott. Végrendeletét azzal fejezte be, hogy „az itt leírt vagyona és a még a le nem írt is, az örökbe fogadott, kiskorú gyermekre, Franz Antonius Kellerre szálljon, mint általános örökösre". 1713. október 30-án leltárt vettek fel „a néhai Johann Michőel Keller városi felcser és helybeli fürdős, valamint házastársa Eva Roszina

44 asszony . . . egész vagyonáról". A város által kiküldött bizottság Stephann Peinthalíer városbíró jelenlétében leltározott; tagjai voltak: Joseph Rochinger, Cabrieíl Schiller és Peter Lanszegger felcserek és Simon Franz Maloth patikárius. Az első két polgár városi tanácstag is volt.

4:> A leltári jegyzőkönyvet a városi jegyző vezette. Sebastian Klavenich kanonok

40 aláírásával egy 1703-ban kelt adóslevelet talált a bizottság; egy borjút vett Kellertől tartozásra. Az adóslevél ma is a mellékletek között van.