Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Fejezetek a vajszlói vallásalapítványi uradalom nyolc évtizedes történetéből (1767-1848)

dályoztassunk".­1!l A század közepétől azután a vajszlói iparosokat már összefogja majd a sellyei egyesült céh. A községekben ekkor egy-egy prédikátort, tanítót, uradalmi erdészt kivéve min­denki paraszti állapotú: telkes jobbágy vagy zsellér. Ez a parasztság azonban attól a pillanattól kezdve, bogy az úrbérrendezés elhatárolta egymástól az úrbéni és a földesúri földeket és az uradalom további regulációi egyre erőteljesebben korlá­tozták az erdők-legelők használatában, súlyos betegségbe esett. A századfordulótól kezdve napról napra szűkült az egyes családok létalapja, amit ezen a helyen már csupán a telkek differenciálódásának folyamatával kívánunk illusztrálni. Az urada­lom jobbágyai korszakunkban 129 4/8 telekkel rendelkeztek. Ennek a télkiállomány­nak a sorsa az alábbiak szerint alakult nyolc évtized alatt: 220 Község Év 1/8 1/8 alatt 2/8 3/8 4/8 5/8 6/8 7/8 1 11/4 össz. Besence 1767 — — — 2 3 5 — 2 1 13 Hidvég 1848 1767 19 3 4 24 20 13 _ — — 47 2 — 38 Páprád 1848 1767 38 4 4 17 11 1 2 7 1 — — 63 — — 22 Sámod 1848 1767 I z 25 11 8 5 21 6 38 — — 38 Vajszló 1848 adatai 26 4 18 — 1 hiányoznak, fejlődése hasonló — — — 49 A táblázatot szemlélve az első pillanatban világos, hogy 8 évtized alatt hatal­masan megnövekedett a megélhetést már dig nyújtó két- és három nyolcados jobbágyhelyek száma. Az összesítés rovatában pedig előttünk áll a számok nyelvén kifejezett tragédia. A telki állomány a két Időhatár között nem változott, de a min­den generációban osztódó jobbágygazdaságok száma Besencén 13-ról 47-re, Híd­végen 38-ról 63-ra, Páprádon 22-ről 38-ra, Sámodon 38-ról 49-re növekedett. Különösen félelmes méreteket öltött a telekaprózódás Besencén. Valószínűleg ez a fő oka annak, hogy korszakunkban éppen itt kezdődött meg a népesség csökke­nése. 1841-ben a 7 születettel szemben már 8 halottat jegyeztek fel. Sokan írtak már a nagybirtok ölelésében vergődő ormánysági nép tragédiájaról, ezért mi most maguknak az áldozatoknak, az uradalom név szerint is ismert jobbá­gyainak kívánunk szót biztosítani. Kezdjék a sort 1799-ből, az erdőreguláció évéből mindjárt tizenketten azok a vajszlói ,,. . . jobbágyok, akik egy Atyátul ketten, hárman, négyen szoporodtak és külön-külön is meg tselédesedtek" és most egy házban vagy egy udvarban „nagy bajjal laknak és nyomorognak". Egy besencei társuk nem ház­helyet kér, hanem csak fát új ház építéséhez és megmagyarázza, hogy miért akarna a nagycsaládból kiválni. íme: ,,Az Atyám az ő testvéreivel már régen Négy Gazdákra szaporodott s feneklett meg az Atyai örökségben, és négy házzal vágynak azon egy udvarban . . ." ,,Az atyámnak ismét négy fiai vágynak, kik közölt én volnék a leg idősebb . . ." Kilenc vajszlói kérvényező meg 1805-ben azért kérne újabb telket, hogy legyen helye barmai szaporítására és a takarmány -megfelelő tárolására. Egy tovább: kérvény az alábbi színes leírással gazdagítja a belső fundusok rettenetes zsúfolt­ságáról rajzolt képünket: „Ház Hellyem olyan szűk, a mellyben nemhogy tsak vala­mi kis Veteményes Kertet keríthetnék, sőt aminémő Ólatskák két pár Sertvéseknek s holmi baromfiaiknak szükséges volna . . . nem tudok felállítani". „Majd tsak nem minnyájáé hasonló, alkalmatlan . . ." megállapítással foglalja össze mondanivalónkat

Next

/
Oldalképek
Tartalom