Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK A PÉCSI IRODALMI ÉLETRŐL - Erdődi Gyula: Adatok Fehér Sándor életéhez

törvényei, palotái, kórházai és színházai, minden, ami benne van és él és mozog, mindez ott csírázott ki az iskolában, a nevelő-munkás munkájában. Meg kell itt végre értetni, hogyha az iskola lezüllik, a tanító-munkás elfakul, akkor az ország agyveleje sorvad el, akkor ez az ország nem élhet tovább. Meg kell itt becsülni a tanító-munkást, mert az ő munkája a legdúsabb befektetés. Nem igaz, hogy a kultúr-munkás, a tanító-munka díjazása lukszus-kiadás. Mert azon a kis szégyen-pénzen vásárolja meg az ország a maga mai és jövő életét. Hogy mindezt megértessék a hatalom uraival, megalakult a nevelő munkások országos szövetsége. Ebben a szövetségben egymásra találtak a minden rangú és rendű iskolák, összefogtak az óvodától az egyetemig az összes állami, felekezeti, községi és magán-iskolák. Miskolcon alakult meg ez év tavaszán, csatlakozott hozzá a középiskolai tanári kongresszus, s azóta már az ország számos városában létesültek ilyen szövetségek, hétről-hétre nő a tábor. Úgy látszik, a közös szégyen és közös nyomorúság mégis össze tudta hozni a sokféle húzó tanító-, munkásságot. Programjának alapelvei: olyan fizetés, ami a tisztességes megélhetést és családfenntartást lehetővé teszi. Szolgálati pragmatika a mai közreműködésünkkel, tehát nincs tovább: rólunk-nélkülünk. Kulturális mozgalmak vezetése, irányítása a mi kezünkben legyen, úgyis mi csináljuk. Az iskola kulturális értékének emelése a mi hozzáértésünk igénybevételével. Pécsi nevelő-munkások! Érzitek-e, hogy elég volt, hogy nem lehet így tovább? Ha igen, akkor alakítsuk meg itt is a nevelő-munkások szövetségét, csatlakozzunk az országos mozgalomhoz, legyünk együtt mennél többen, hogy annál erősebbek lehessünk. Fehér Sándor Pécsi Napló, 7978, október 73. 2. lap. 19Í9. május 4 Fehér Sándor cikke a szellemi munkás helyzetéről, feladatairól A szellemi munkás Belépett, beszaladt a szocialista pártba és a következő alakokban fordul elő: I. A heje-hujás. Tegnap még az úri kaszinók főkolomposa, nagyurak zajos helyeslője, ma azt ordítja, hogy: ,,kérges tenyér, proletár veríték...". Tegnap a korzón még a szolgabírákkal kedveskedett, hogy: „kérlekalásan. . ." ma nagyokat kurjant, így: „népnyúzók, törvényes gyilkosok, despoták. . .". Tegnap egy páncélszekrény árnyékában hősi pózban szavalt éhes- és aranyfogú tankosoknak: „Itt nincs és soha nem lesz talaja a bolsevizmusnak !" ma még hősiesebben kurjantana, hogy: „az átmeneti szocializmus, az csalás, a kommunizmus, az az igazi, ez kellett nekünk!" Tegnap, tegnap igen hangos, tűrhetetlen, elviselhetetlen volt és ma is hangos, és beavatott és ő találta ki Lenint, ő személyesen hallotta a kommunista kiáltványt, emlékszik is rá, nagyon sok nép volt akkor az utcán és most ő tanítja meg az összes szervezett munkásokat arra, hogy mi a kommunizmus. II. Az óvatos. Kommunista? Lássuk csak, hátha megmarad. De hátha nem marad meg. Mégis, mit lehet tudni. . . És csúszkál innen oda, könnyen csúszik, szegény, mert fényes a nadrágja, hisz ő volt a nemzet napszámosa, a lateiner. Ö is hangosan mondja azt, hogy: kapitalizmus, kommunizmus, de mindannyiszor óvatosan körülnéz, nem megy-e valaki a túlsó oldalon. Nem rossz dolog az, jóba lenni itt is, meg ott is, csak ügyesen' kell szint változtatni, és ő tudja, hogy mikor, hol legyen vörös, vagy fehér, vagy sárga. . . Akármi lesz, egy kis előléptetés, egy kis kereset majd csak jut ha innen, onnan. Jónapot elv. . . meg se láttam, bocsánat, méltóságos uram, alászolgája. III. A rajongó. Habozott. Kételkedett. Mielőtt ide bejött, sok sok könyvet végig-olvasott. Sokat gondolkozott. Hitt a szocializmusban, de nem várta ilyen hamar. S a proletárdiktatúra őt is fejbevágta, . , .mi az. . . már? Lehet-e? Jó lesz-e? Tépelődött, féltette a bekövetkező új rendet, súlyos komolyan vette mindazt, amit a munkás-uralom csinál. S most ott van a pártban és hisz és fél és remél és szeretné, ha minden ember jó lenne, haragszik a gúnyosakra, hitetlenekre, fanatikusan akarja, hogy soha, soha vissza ne csinálódjék, ami most ilyen vörösen, hatalmasöklösen belerobbant ebbe a lezüllött világba. Ezek vannak, ilyenek vannak. Heje-hujás hangos, óvatos csúszkálok, rajongó hallgatagok. Melyiket öleli magához a régi szocialista munkásság? Egyiket se. Egyelőre nem hisz nekik, nem bízik bennök. Hiába fröccsentik a lármások teli szájjal a kommunizmust, hiába tapogatóznak a vigyázatosak, hiába örülnek a fanatikusok, a munkások, a szervezett régiek mosolyognak, bólintanak, — elhúzódnak.