Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK A PÉCSI IRODALMI ÉLETRŐL - Erdődi Gyula: Adatok Fehér Sándor életéhez

Igazuk van. A szellemi munkás, kevés kivétellel, ott hajladozott eddig, ahol a munkásság ellenségei parancsoltak. Haszonlesésből tette-e, balek volt-e, mindegy. De a munkás, ha urat, burzsoát nézett, ott látta lateinert is. Lehet-e, kell-e ezt jóvátenni? Lehet is, kell is. Menjen el a szellemi munkás a testi munkáshoz. Ismerkedjék meg vele. Ne licitáljon rá a saját kommunizmusával, ne ereszkedjék le hozzá gőgösen, ne is hízelegjen utálatoson és ne ordítson olyan vörösen, mert a munkásság, az összejöveteleken csendesen és nyugodtan szokott beszélgetni. Csak menjen el oda, álljon szóba vele okos szavakkal, beszéljen vele tudományról, művészetről, még politikáról is, meglátja, hogy milyen meglepően sokat tudnak már azok és milyen szíves-kíváncsian hallgatják, ami új nekik. A régi, szervezett munkás pedig csak vigyázzon tovább is. Legyen csak bizalmatlan tovább is. Ki ne adjon a kezéből semmit se abból, amit most olyan markosán megragadott. Ha ezzel a kemény elhatározással várja, akkor semmiféle új ember ott bajt nem csinálhat. De fogadjon is tőle magához szellemi munkást, tanulhat tőle, tanuljon is tőle sokat, vegye igénybe a műveltségét, tudását — és az az a terület, amelyen majd egyszer össze fognak találkozni, együvé barátkozni. Mert nekünk szükségünk van egymásra. Egy táborban a helyünk. Mire majd összemelegszünk, akkorára műveltebb ember lesz a testi munkás, de igazi szocialista lesz a szellemi munkás is. Próbálgatva, vigyázva, egymás szeme-rebbenését lesve — de fogjunk kezet. Fehér Sándor Pécsi Napló, 1919. május 4. 1. lap. 1919. október 26. - 1919. november 1 Fehér Sándor írása a gyerekekről Gyerekek térdepelnek Egy osztályra való, hatvan, hetven csöpp ember ül az iskolateremben és lesi a tanító bácsit. Nagynehéz titkokat mutogat a tanító, finom, firkálós kréta a kezében és rajzol vele; azt rajzolja most: A. Hiszen jó így titkokat megtudni; ki hitte volna, hogy amit úgy szoktak mondani, hogy mama, mackó, miska, hogy annak az elejét mind így fel lehet rajzolni egy darab krétával: A. Pedig az biztosan nagyon régen van így, a nagyok biztosan tudták is már, csak titok volt mindmostanáig a kis gyerekek előtt és most ők, a kicsinyek megtudtak valamit a nagyok titkaiból. De sok minden lehet még, amit tudnak a nagyok és nem mondták el őnekik. Vájjon mikor mondják el a többit? Mink, nagyok, nem igen emlékszünk már rá, hogy milyen áhítatos percek voltak a mi falánk, gyermeki kíváncsiságunknak ezek a titkok-megismerése. Nézzük csak azt a hatvan, hetven gyereket ott, az iskolateremben. Milyen tátott szájjal lesik, milyen csillogó szemmel futkosnak a kréta mozdulásai után. Jól esnék most irkába, vagy a táblára csikorgó palavesszővel utána csinálni. . . De nem lehet ám. Ha lehetne valahogy, bújva, pad alatt de nincs pad. Rozoga, kopott, hazulról selejtezett székeken ülnek, a lábacskák nem is érik a földet, úgy lógázódnak a levegőben, néha átvetődik egyik a másikon, váltogatva, a zsibbadás miatt. De azért így is szép az a hatalmas A. ott, a táblán. Nem is a táblán, mert tábla nincs, hanem az ajtón, vagy a kályhaellenzőn, vagy egy nagy, barna papírlepedőn, ami éppen akad abban a nagy, üres iskolaházban. Mégis szép betű. A kis testecskék izegnek, mozognak, a kezek nyugtalanul kaparásznak, jaj, csak mondaná már a tanító bácsi, hogy: ,,No, most rajzoljátok ti is !" Most végre mondta is. Egyszerre leugrál az egész gyerekcsapat a székről, fürge térd haji itassa I letérdepelnek a földre, s most asztal lesz a székből, azon van a palatábla és csikorogva mászik rajta a palavessző, piros, kis nyelvecskék boldogan igazgatják a hegyükkel. Hatvan gyerek térdepel. Én már sok embert láttam térdepelni. Láttam áhítatba roskadt embereket imádságos hittel megalázkodni és térdre borulva hinni, remélni. . . látam megcsukló térdekkel sírva könyörögni. . . láttam fájdalomtól térdre sújtott embert földre törött testtel. . . De láttam könnyebb, enyhébb szomorúságot is: láttam gyereket az iskolában büntetésből térdepelni, bűnbánással helyezgetni térdecskéjét, hogy ne fájjon annyira.