Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

FORRÁSOK ÉS TANULMÁNYOK BARANYA MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Szita László: Adatok a baranyai nemzetiségek kulturális törekvéseihez a 19. század második felében

sen tartja magát. Az alapvető struktúrán majd a második világháborút követő német kitelepítés változtatott. A Mecsek délkeleti lejtőjén elterülő központi fekvésű falvak többségének településtörténeti és népességtörténeti fejlődése úgy alakult, hogy ugyancsak erős német, délszláv többség jellemezte. A 18. században e területen uralkodó latifundiumok, mint a pécsi püspökség, Batthyányiak, nagy telepítők voltak. Elsősorban németeket irányítottak falvaikba. Zengővárkony egykor színmagyar falu. A 19. században figyelemreméltó német lakossággal a nemzetiségi települések sorába került. Azonban az 1880. évi népszámláláskor kimutatott 597 magyar és 120 német lakosú községben a nemzetiségek ezen aránya stagnált és a későbbiekben sem változott meg. A Zengő alján fekvő egyik legnépesebb falu Hosszúhetény, amely közel kétszázötven éven át az itt élő magyarság jelentős központja volt. Sőt arra is jutott erejéből, hogy a szomszédos falvak magyarságát erősítse. A 19. század második felében mintegy 300 német lakos fokozatos bevándorlásáról vannak adataink. 1880-ban 1830 magyar mellett 302 német lakost találunk. Ez volt a németek számára a legkedvezőbb arány, ezt követően némileg csökkent erejük. Más struktúrájú településnek számít a Mecsek vidéki bányatelepeket képező Vasas, Somogy, Mecsekszabolcs. A törököt követő időszaktól a 19. század második feléig színmagyar települések voltak 1880-ra azonban nemzetiségi lakosságú falvakká változtatta a bányaművelés következtében bevándorolt német, osztrák, morva bányamunkásság. A folyamat akkor indult, amikor a DGT vette kezelésbe, majd tulajdonába a szénbányákat, tehát az 1850-es évek legvégén. Vasason 1880-ban 730 magyar, 277 német és 208 cseh, morva lakos élt. Somogyban 649 magyar, 88 német és 118 cseh és morva lakos.-'

1 Mecsekszabolcs a legjelentősebb település, amelyben 1195 magyar, 1032 német és osztrák, valamint 442 cseh és morva bányamunkás élt. Hird ugyancsak a bányák vonzáskörzetébe tartozott. Német munkásságának jó részét a bányaművelés vonzotta ide. Az egykor teljesen magyar falu a 19. század hatvanas éveiben már jelentékeny német lakossággal rendelkezett. 1880-ban már a nemzetiségek jutnak többségre. 225 magyar mellett 323 német és 28 horvát lakost számlált. Szilágy magyarsága viszont oly erősen tartotta magát, hogy a község megmaradt teljesen magyar jellegűnek, szemben Püspökszenterzsébettel, amely 1880-ra már jelentős német elemmel számolt. 440 magyar lakos mellett 233 németet találunk. Kékesd magyar többsége mellett német és kevés délszláv

24 lakosú, azonban alig két évtized után a németek elvándoroltak, asszimilálódtak. 1880-ban 364 magyar mellett 120 német lakos található. A századfordulón már csak pár német lakott Kékesden. Pereked és Püspökbogád magyar jellegű maradt, a német és délszláv elem jelentéktelen. Romonyán azonban pár évtizedig 100-120 német lakos a falu 1/3-át jelentette. Az első világháborúig elmagyarosodtak. Berkesd ebben a kis régióban jelentős falu. Nemzetiségi jellege magyar maradt, bár 2-300 között mozgott a német lakosság 1880-ban. Azonban míg magyar lakossága jelentősen megerősödik, s a századfordulóra az ezret is eléri, a németség csökken vagy stagnál. Nagykozárban mind a három nemzetiség megtalálható. A falu struktúrájára, gazdálkodására a délszláv jelleg jellemző. A sokacság adja meg karakterét. Fejlődéstendenciája: a magyarság ereje csökkent a délszláv elem növekedett és vele párhuzamosan a németségé is. A délszláv többség azonban mindvégig jellemző. Eilend kétszáz éven át magyar lakosságú falu volt. A 19. század közepén kezd benyomulni a német elem. Mindössze két évtizedig 3:1 arányban a magyarság erősebb. A századforduló után gyors asszimiláció és elvándorlás figyelhető meg.