Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK A KÖZOKTATÁS ÉS MUNKÁSOKTATÁS TÖRTÉNETÉRŐL - Füzes Miklós: A nemzetiségi oktatás szervezési problémái a baranyai népiskolákban az 1923/24 - 1943/44 tanévekben

Az egységes rendszerű oktatás bevezetésével az 1938/39. tanévtől a nemzetiségi iskolák száma csökkent. A csökkenést a 11 000/1935. M. E. számú rendelet kettős jellegével magyarázhatjuk. Választási lehetőséget adott az iskolafenntartónak a magyar tanítási nyelvre történő áttérés és az egységes rendszerbeli nemzetiségi tanítási nyelv között. Sok iskolában a magyar tanítási nyelvet választották. Az egységes rendszerbeli nemzetiségi oktatást választók döntésükkel viszont az anyanyelvű oktatás elmélyítését segítették elő. Ezt az utóbbi célt szolgálta a teljesen anyanyelven történő oktatás bevezetése és ugyanebben az irányban hatott a Magyarországi Németek Szövetsége iskolafenntartási jogának biztosítása. A korszak utolsó zavartalan tanítási évének adatai szerint a megye népiskolái közül 114, az iskolák 30 %-a nemzetiségi, vagy részben nemzetiségi nyelven tanított. Számuk, a visszacsatolt részek adatait figyelmen kívül hagyva, az 1937/38. évi állapothoz képest csökkent. A 24,6 %-os csökkenést a r. kat. iskoláknál a vegyes rendszerre áttéréskor bekövetkezett változás okozta elsősorban. A r. kat. nemzetiségi iskolák számának csökkenése 44,8 %-os. A nemzetiségi iskolák közül ekkor 112-ben, tehát a 2 szerb nyelvű iskola kivételével, német, vagy részben (vegyes rendszer vagy tagozat formájában) német nyelven tanítottak. A német nyelvű oktatás térhódítása ellenére figyelemre méltó, hogy a német nyelven tanító iskolák száma a fentiek keretén belül 17-tel csökkent. Megállapíthatjuk, hogy a kitűzött célt, a nemzetiségi iskoláknak a népszámlálási arányokhoz történő igazítását a kormányzat minden igyekezete ellenére sem érte el. Ha ezeknek a rendszereknek az alkalmazását a hatékonysági oldalról vizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy nem a nemzetiségi kultúra ápolását és fejlesztését szolgálták, hanem a pillanatnyi politikai helyzetnek rendelték alá. Végeredményül az iskolákat, a tanulókat, a vegyes nemzetiségű lakosságot, de az ugyanahhoz a nemzetiséghez tartozókat is megosztotta, intézményt biztosított a pángermán törekvéseknek. Lehetővé tette, hogy az iskolaszervezés ürügyén a lakosságot megfélemlítsék, nyílt színvallásra kényszerítsék annak minden következményével. Az „eredmények" tehát formálisak voltak, inkább szolgálták a lakosság kárát, mint hasznát. A nemzetiségek együttélésének lehetőségét, az igényekhez történő igazodást legjobban a háromféle iskolatípus egymás melletti alkalmazása biztosította, bár ekkor is történtek összeütközések. Az egységes rendszer bevezetése és az átszervezés erőltetése a lakosságot megosztotta. Ellentétek alakultak ki a magyarok, horvát, szerb, nemzetiségűek és a német nemzetiségű lakosság között. Az ellentéteket a pángermán agitáció és a vele szembenálló és egyre inkább passzívvá váló ellenállás mélyítette. Csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy az új oktatási rendszer a meglévő nyelvi és kulturális eltéréseket mélyítette. Hozzájárult így a politikai ellentétek elmélyítéséhez is és sok esetben az együttélés lehetetlenné válásához. Különösen nyilvánvalóvá vált az a teljesen anyanyelven történő rendszer bevezetésekor, mert ekkor a szervezők döntően az elnémetesítési tevékenységgel voltak elfoglalva. A teljesen horvát, sokac, szerb nyelvű oktatás csak kivétel volt, a központi szervek nem is törekedtek ezek megszervezésére. Az igazgatási szervek tevékenysége ellentmondásos volt. A tárgyalt időszak elején a községi képviselő testületek és az iskolafenntartó önkormányzatok formálisan demokratikus keretek között döntöttek, de érezhető volt az egyházi vezetők, a körjegyzők, főszolgabírók és a főispán befolyása. A miniszterelnökség és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium türelmesen, de módszeres szívóssággal irányított. A későbbiek folyamán - a pángermán törekvések erősödésével párhuzamosan — a központi szervek befolyása nőtt, a területi és a