Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Síkfői Tamás: Németek és délszlávok a megszállt Baranyában 1918. november 14—1919. március 21 között
A fenti példákban látható, hogy a szerb megszállók a közigazgatás területén nem tudták egyszerre felváltani a magyar vezető beosztású tisztviselőket. Számukra nehézséget jelentett, hogy Pécs városában törekvéseiknek nem volt megfelelő nemzetiségi bázisa. Kezdetben nem rendelkeztek kellő számban megfelelő felkészültségű és helyi születésű délszláv anyanyelvű káderekkel, akik nagymértékben megkönnyítették volna a közigazgatás átszervezését. Ezért a magyar közigazgatás korlátozásának eszkalációja nehezen haladt előre. Ezt bizonyítja a következő eset is. Az újvidéki Narodna Uprava — mintegy ideiglenes kormányzati jogkört gyakorolva a megszállt területeken — már november 21-én, vagyis az elszakadást deklaráló népszkupstinai határozat előtt kinevezte Pécs és Baja városok, valamint Baranya megye megszállott területeinek szerb főispánjává Vojnics Tunics Istvánt. Majd fölhatalmazták az újvidéki népszkupstinai határozat közlésére, a hivatalnoki kar felesketésére, az esküt megtagadók leváltására és új hivatalnokok kinevezésére. Erről a Narodna Uprava elnöksége szerb nyelvű értesítést küldött a pécsi polgármesternek. 21 Ebben az ügyben nem az a legszembetűnőbb, hogy a kinevezésnek semmiféle jogalapja nem volt, hanem az, hogy Pécsre és Baranyára vonatkozóan nem lett belőle semmi. Továbbra is hivatalban maradtak a Károlyi kormány által kinevezett pécsi, illetve báránya megyei kormánybiztos főispánok, Oberhammer Antal volt rendőrkapitány és Kerese György sásdi ügyvéd. Az új szerb főispán csupán Baján vette át hivatalát. 1918. decemberében a helyzet újra kiéleződött. A szerb csapatok pécsi állomásparancsnoka Stevo Radovanovics ugyanis december 4-én kelt rendeletével a postán érkező és a városban lévő hírlapokra és egyéb nyomtatványokra elrendelte a cenzúra bevezetését. Egyúttal cenzornak kirendelte Hadzsi Kosztat, az újvidéki nemzeti választmány tagját. A rendelet 2. pontjában Nendtvich Andor városi polgármestert, Szabón István postaigazgatót, valamint Soós Nándor rendőrkapitányt személyesen felelőssé tette a cenzor utasításainak végrehajtásáért. 22 Ugyancsak december folyamán megtiltotta a 18—45 év közötti baranyai hadköteles férfiak részére utazási igazolványok kiadását a demarkációs vonalon túlra, ezt megelőzően pedig már betiltotta a magyar hadügyminiszter ama rendeletének végrehajtását, amely az 1896—1900-ban születettek katonai behívásáról szólt. Később ezt annyiban módosította, hogy a demarkációs vonalon túli állandó lakosok elutazását lehetővé tette. 23 Egyébként a megszállt területen belüli utazásokat már december 12-től utazási engedélyhez kötötték, korlátozták továbbá a teheráru forgalmat is. 24 A szerb állomásparancsnok elrendelte a fogyasztási adók szedésének megszüntetését. 25 Majd pedig december 28-án kelt rendeletével megtiltotta, hogy a magyar kormánytól kapott bármilyen rendeletet a polgármester a szerb parancsnokság előzetes engedélye nélkül végrehajtson. 26 Hasonló tartalmú korlátozó intézkedések egész sorát közölte a villányi állomásparancsnok a németbólyi községi elöljárósággal december 13-án és 15-én kelt átiratában. 27 A fokozatos korlátozások után 1919. január 17-én az újvidéki Szerb Nemzeti Tanács javaslata alapján a belgrádi kormány a siklósi születésű Pandurovics Lászlót kinevezte Pécs, valamint Baranya és Somogy megye főispánjává. A következő napokban a két magyar kormánybiztos főispánt, január 30-án pedig a városi polgármestert és a megyei alispánt áttették a demarkációs vonalon. Párhuzamosan megkezdték a vezető tisztségekre szerb polgári tisztségviselők kinevezését. A folyamatra februárban a katonai bíráskodásnak polgári személyekre való kiterjesztése tette fel a koronát. 28 A megszálló hatóságok ezeket az intézkedéseket általában valamilyen ad-hoc jelenséggel vagy eseménnyel indokolták. Az egész sorozat tulajdonképpeni stratégiai célját sem lehetett azonban elhallgatni. Valószínűleg az annexió indokoltságát kívánták dokumentálni az 1919. márciusában megindított népszámlálással. Mind a szocialista, mind a polgári helyi sajtó úgy számolt be erről az akcióról, hogy annak célja a délszláv anyanyelvűek számának megállapítása számukra kedvező eredménnyel. A lakosságot szerb összeírok cirill betűs lapokon írták össze. Nem tudván megállapítani, hogy milyen szöveget akarnak az összeírok
