Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Nagy Lajos — Fetter Antal: Régi magánkutak Pécsen

Az úttesten csordogáló víz tócsákat képezett, télen veszélyes jégkéreggé fagyott. A jég felvágatása és elszállítása sok gondot okozott a városnak. A kutak környékén és a rosszul kövezett utcák alatt a víz kimosta a földet, majd fellazulást, üregeket képezve utat talált a pincékbe, kárt okozott az épületekben is. Ilyen károkról már a 18. században is panaszkodtak a tanácsnak. A 19. század második felében jóval több vizet vezettek a városba, a panasz is több lett. A magánkút engedélyezésekor akkora tartály építésére kötelezték az új tulajdonosokat, hogy a tárolt víz a ház egynapi szükségletét fedezze. (A házi tartályokat mint már említettük, inkább csak éjszaka tudták feltölteni, a közkutak nappali nagy terhelése miatt.) Sok bajt okozott a szennyvíz elvezetése is. A magánkutak csapjai, elzáró szelepei sem működtek mindig kifogástalanul. Az utcai tócsákban álló víz bűzt árasztott, és fokozta a járványveszélyt. A helyi újságokban is propagálták, hogy a szennyvizet a kertekben öntözzék szét, ne engedjék az utcára.

44 A magánvezeték építésének engedélyezésekor a tanács, különösen a múlt század második felében, kikötötte, hogy az új kút tartályából tovább vezethetik a felesleges vizet a később jelentkező kérelmezők. Az új magánkút tulajdonos a vezeték közös szakaszát építtető régebbieknek, megegyezés alapján, hozzájárulást fizetett. A magánkutakra, ugyanúgy, mint a közkutakra zárat szereltettek. A kulcsot a kapitányi, később a mérnöki hivatalban őrizték és csak a városi kútmesternek adták ki. A zárakkal sok visszaélést követhettek el a tulajdonosok, mert minden évtizedben legalább egyszer megtiltotta a tanács a magánkulcsok használatát. A kutak, vezetékek, tartályok és zárak műszaki állapotát, a hibák kijavítását a városi mérnökök és a kútmester ellenőrizték. Vízhiány idején a kútmester a magánvezetékeket lezárta és a vizet a közkutakba irányította. Visszaélések előfordultak, de ezekre az érintett lakosság figyelt a legjobban. A helyi újságok is foglalkoztak a visszaélésekkel és nem egyszer nyíltan támadták a kútmestert, mert „valamiért" kivételezett a magánkutak tulajdonosaival. A tanulmány megírásához felhasznált levéltári források A magánkutak engedélyezésére vonatkozó adatokat a városi tanács közgyűlési jegyzőkönyveiben találtuk meg. A kutak további sorsát, a tulajdonosok cserélődését a városi pénztárkönyvek évente vezetett vízbér rovatában kísérhettük figyelemmel. Az első magánkutak évi vízbérének a megállapításánál nehéz törvényszerűséget találni. A tanács általában figyelemmel volt arra, hogy a vezeték hány házat látott el vízzel. Hölbling gyógyszerész az első évtizedekben 15 forint vízbért fizetett. A tanács urai az összeg kiszabásánál számításba vették, hogy a gyógyszertár csorgó kútjába az akkori Hal tér (Kis tér, ma Jókai tér) felé irányuló fővezetékből bőségesen jutott víz. Bésán Gábor 1788-tól jóidéig egyedül kapott vizet a háza közelében álló elosztó kútból, mégis csak 4 forint 30 krajcárt fizetett. D'Ellevaux, Pátkovits és Dömötör csak 2-2 forintot fizettek évente.