Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK — FORRÁSKÖZLÉSEK BARANYA TÖRTÉNETÉRŐL 16 — 20. század - Kopasz Gábor: A gyermekvédelem és Baranya megye

A törvény meghozatalához az is indítást adott, hogy hazánkban igen nagy volt akkor a gyermekhalandóság. Magyarország ebben a tekintetben az utolsó előtti helyen állott Európában; egyedül csak a cári Oroszország maradt mögötte. A magyarországi magas gyermekhalandóságot több okra lehetett visszavezetni. A kapitalista vezetők nem fordítottak elég gondot az országos közegészségügy kifejlesztésére. A széles néprétegeknél, ahol a családok magas gyermeklétszámmal rendelkeztek, rendkívül nagy volt a szegénység. A szegénység mellé a kulturálatlanság és civilizálatlanság is társult. Maga a nép szinte természetesnek tartotta, hogy a betegségek és járványok megtizedelték a gyermekeket. Végre a tőkés államhatalomnak is el kellett jutni odáig, hogy a gyermekvédelmet elsősorban állami feladatnak tekintse és csak másodsorban vegye számításba a társadalmi segítséget. Az új törvény meghozatalánál hangsúlyozták azonban, hogy az állami gyermekmenhelyek megszervezése nem teszi feleslegessé, az eddigi társadalmi úton életrehívott gyermekintézmények további működését. Az állami gyermekmenhelyek megszervezésénél ugyanis csak a 7 éven aluli gyermekek gondozását vették tervbe, márpedig a 7 éven felüli gyermekek még ugyanúgy gondozásra szorultak, mint a 7 éven aluliak. Különösen tehát a 7 éven felüli gyermekek gondozását még továbbra is a társadalmi gyermekvédelmi szervekre akarták bízni, hogy azok neveljék őket, és további munkájukkal járuljanak hozzá, az országos gyermekhalandóság csökkentéséhez. A törvény meghozatalánál, a gyermekmenhelyeket nemcsak a talált (lelenc) gyermekek számára tervezték, hanem általában azok számára, akiket a hatóságok elhagyott gyermekké nyilvánítottak. Elhagyottnak számított az olyan 7 éven aluli gyermek, akit elhagyatva találtak (lelenc), az olyan vagyontalan árva, akit nem lehetett elhelyezni árvaházban, továbbá az olyan gyermek, akinek szülei kórházi betegek voltak, vagy börtönbüntetésüket töltötték (ideiglenesen elhagyott gyermekek), valamint azok, akiket szüleik nem voltak képesek eltartani. Lényegében ezek a szempontok érvényesültek az állami gyermekmenhelyekbe való felvételeknél is. A talált és elhagyottá nyilvánított gyermekek gondozási céljait kívánták szolgálni az állami gyermekmenhelyek Budapesten és a vidéki városokban. Vidéken olyan városokban került sor az állami gyermekmenhelyek felállítására, ahol már volt bábaképző intézet, és ahol helyi társadalmi támogatásra is lehetett számítani.

6 Az állami gyermekmenhelyek központi épületében általában egészséges gyermekeket nem gondoztak, hanem csak a gyógykezelésre szorulókat. Az egészséges menhelyi gyermekeket kihelyezték családokhoz, nevelő szülőkhöz. A menhelyeknek gondoskodniuk kellett arról, hogy a kötelékükbe tartozó gyermekek 3 éves kortól óvodába járjanak, 6 éves koruktól pedig népiskolai oktatásban részesüljenek.

7 Az állami gyermekmenhelyek felállításáról szóló törvény úgy intézkedett, hogy a menhelyek építési, felszerelési és berendezési költségeit a belügyminiszter a különböző állami alapokból teremtse elő. Sőt a már felállított, megépült gyermekmenhelyek kiadásainak fedezésére, a gyermekek gondozására fordított költségekre is, az „országos betegápolási alapot" jelölte meg.* Tehát mind a budapesti, mind a vidéki állami gyermekmenhelyek építési,