Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK — FORRÁSKÖZLÉSEK BARANYA TÖRTÉNETÉRŐL 16 — 20. század - Sándor László: Adatok a baranyai népoktatás történetéhez 1770-1848

toztak a megbecsült állások közé. A Tudományos Gyűjtemény névtelen baranyai szerzője mindezt jól szemlélteti cikkében,

27 amikor erről így írt: . . . legszembetűnőbb, legnagyobb, legkárosabb a fogyatkozás s héjányosság; mert talán akármely kézi mesterségre is gondosabban, szorgalmatosabban és huzamosabban készíttetnek el a legények, mint a jövendő tanítók a tanításra. Vagy nem csuda esetre s vaktörténetre bizatik-e a jövendő falusi tanítónak nevelése s választása? Aki ebben csak egy pillanatra is kétségeskedni akar, tekintse csak s vegye észre, kikből válnak közönségesen a falusi tanítók? Ugyebár, hogy általyán véve oly falusi gyermekekből, kik vagy azért, hogy otthon nem igen szükségesek, vagy hogy szülőjök vagyonosabb, esztendőnél talán tovább, mint mások, tölthetik idejeket az oskolában, s így az olvasásban, írásban a többinél ügyesebbek lesznek, úgy hogy majd a fölvigyázást vagy a leckézést is a tanító reá bízza; ha pedig az ilyeneknek még az éneklésre kedvők s szavuk is van, hogy a mestert a kóruson segédhetik, vagy tehetségek, hogy a hegedűn vagy a sípon egynéhány nótákat megtanulhatnak, vagy már a klavírt pöngetik is, már a tanító házához szorosabban kapcsolódnak, már a tanuló gyerekből praeceptor válik; de hogy születése helyén sokáig mint gyerek ne tekéntessen, egy év múlva már mint formális praeceptor és segéd más tanítóhoz szegődik, de akinél szinte úgy, mint az előbbinél, a leckézésen s egy-két darab új nótákon kívül alig tanul többet, csak hogy a felserdülő idejéhez képest magát a merészebb társalkodásban erkölcse rovására s kárára törekedik megkülönböztetni, így foglalatosságokban eltöltvén egy vagy több helyen még két-három esztendőt, már arra veti minden gondját, miképpen szerezhessen magának mesteri hivatalt: evégre vagy atyjafiai, vagy kérlelt baráti által kedvezőket keres magának valamely helységben; vagy egy öreg tanítónak lányát veszi célba, vagy valamely özvegy mesternét, kivel a szolgálatot is móringul

28 s örökségül kapja, s így megvan a tanító s kész a mester. Mert az oskolák számához csakugyan kevesek azon helységek, hol a fiatal tanítótul megkívántatik, hogy ügyességérül valamely bizonyságlevelet mutasson a praeparandia vagy elkészítő oskolából; de gondolhatjuk, sőt tudjuk, miben áll s állhat ezen két-három holnapi elkészítés is, melyet még megrövidíteni is vagyon mód, hol nem nagy munkába kerül a helyes írásról, olvasásról, egy kis muzsika ügyességrül, de még három holnapi erkölcsös magaviselésrül is oly hiteles bizonyságot nyerni, mely őtet akármely capitalis oskolára is alkalmatossá jelenti. De ezeken még könnyebben általesnek azok, kik a mezővárosokban a helybeli oskolakormányzótul nyerik bizonyságleveleiket, kik minthogy maguk sem gyakorlottak az ebbeli tárgyakban, vagy csak mások ítéletét követni vagy héjányos bizonyságot adni kénytelenek: néha pedig a megpróbáltatásra sincs türödelmek, sem az esdeklő kérése ellen illendő hajlatlanságok, a nevelésnek mindenkori tetemős kárával. Már az ilyformán elkészült ifjaknak a tanítói hivatalra való fölvétetések, ha még végre többnyire azoktól függ, kik, noha legszámosabban vannak, de mégis a dologhoz legkevesebbet értenek, és még csak azt se, ami az érzékenységtől, a hallástól függ, az éneklési ügyességet, mint előttök legfontosabb tulajdonságot, képesek illendőül megbírálni s a többi szükségesebb s hasznosabb tökéletességekre nem is ügyelnek, már akkor a nevelésnek elrendeltetése éppen kontár kezekre jutott, és a legszánakodásra valóbb lábon áll. Pedig ilyeneknek részére üt ki in praxi minden följebbvaló rende-