Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK — FORRÁSKÖZLÉSEK BARANYA TÖRTÉNETÉRŐL 16 — 20. század - Bezerédy Győző: Adatok a töröktől visszafoglalt Baranya történetének első évtizedeiből

mi vonallal együtt húzódtak vissza a Balaton vonaláig vagy attól északra. Sokan voltak azonban olyanok is, akik a helyükön maradtak. A tanúkihallgatási jegyzőkönyvek alapján joggal állíthatjuk a köznemesség jelentős számának helybenmaradását. Természetesen a török mit sem törődött azzal, hogy a meghódított lakosságból ki a nemes és ki a jobbágy. Az adót mindenkinek egyformán kellett fizetnie. Közismert azonban az is, hogy a magyar jobbágyság adózott régi urainak is. önként is, kényszerből is. A somberekiek a veszprémi kapitánynak,

10 a kisszentmártoniak, kórósiak a légrádi kapitánynak,

11 a Cserdiben lakók a Győrszentmártonban tartózkodó pécsi káptalannak évről évre jelentős összeget adtak.

12 A hajdani nemesekkel azonban más volt a helyzet. Mint már említettük a törököknek meg kellett fizetniök az adót. Nem fizették azonban a királyi Magyarország felé. Nemességüket viszont tartották, még akkor is, ha a háborús események és pusztítások miatt már nem tudták igazolni származásukat. A jobbágyok tudták, más meg nem törődött velük. Szabó György, az egyik tanú így vall az egyik curiális nemesről: ,, . . . mindenkor emiétett Kozma Benedeket, ugy famíliáját igaz Gyirótfai curiális nemes embernek hallotta lenni, és azon pusztulásról való el széledéseket hallotta bizonyossan, hogy Zrini Miklós pusztitássakor kintelenittettek oda föl (ti. a Balaton partjára) szaladni . . ,"

13 A nemesek közül tehát sokan a helyükön maradtak, de a nagyobb megpróbáltatások idején többen kiszakadtak régi környezetükből, s menekültek biztonságosabb helyekre. Vájjon vittek-e magukkal hivatalos irataikat, és meg tudták-e őrizni azt ezeken a véres évszázadokon át? Gergely Gáspár dencsházai lakos vallomása szerint: ,, . . .régiektől hallotta, hogy a posonyi Káptalanban ezen famíliák concernálandó leveleik voltak."

14 Nyilvánvaló azonban az, hogy a legtöbb nemes elvesztette hivatalos iratát s a török alóli felszabadulás után képtelen volt igazolni nemességét. Erre pedig nagy szükség lett volna birtokai visszanyerése érdekében. Azok, akik nem tudták igazoló dokumentumaikat felmutatni, akik tanukkal sem tudták igazolni nemességüket, a jobbágysorba süllyedtek le. A nagypeterdi Kakas és Saár család 1724-ben nemességét dokumentumok hiányában tanúkkal kívánta igazolni. Ebben az ügyben tett vallomást Nyaka György kb. 70 éves szentiványi lakos. Vallomásában ez áll: ,,Ad primum: Vallya, hogy aminémü fundust Nemes Baranya vármegyében levő Nagy Peterden lakozó Kakas Mihály, Saár János mostanában bírnak, azoknai az eleji is még a török háború elütt mindenkor szabadon s békessigessen, ugy mind igaz, valóságos Nemes emberek, minden curiális fundust birták. Ad secundum: Tudgya, hogy minek utána Eő fölsige a töröktül vissza nyerte volna Sziget várát, ezen instasoknak elejék mindenkor szabad possesioban lévén, szabadon birtak élni, de csak egynihany Esztendőktül fogva, hogy leveleik elvesztenek, igaz szabadságukban háborgattanak."

15 Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a török háborúk után, a kuruc és rácdúlások, pusztító járványok nyomán a megye lakossága jórészt elpusztult. Az újjászervezés alatt álló hatalmas uradalmaknak munkaerőre volt szükségük. Minden alkalmat megragadtak tehát, hogy az elhagyott területeket benépesítsék. Nyilván jobbágyokra és nem nemesekre volt szükségük. Ha a hajdani köznemes nem tudta igazolni származását, a földesúr rájuk is kiterjesztette hatalmát. Gróf Preyner könyörtelenül kivetette a censust azokra, akik nem tudták