Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK — FORRÁSKÖZLÉSEK BARANYA TÖRTÉNETÉRŐL 16 — 20. század - Bezerédy Győző: Adatok a töröktől visszafoglalt Baranya történetének első évtizedeiből

mi vonallal együtt húzódtak vissza a Balaton vonaláig vagy attól északra. Sokan voltak azonban olyanok is, akik a helyükön maradtak. A tanúkihall­gatási jegyzőkönyvek alapján joggal állíthatjuk a köznemesség jelentős szá­mának helybenmaradását. Természetesen a török mit sem törődött azzal, hogy a meghódított lakosságból ki a nemes és ki a jobbágy. Az adót min­denkinek egyformán kellett fizetnie. Közismert azonban az is, hogy a magyar jobbágyság adózott régi urainak is. önként is, kényszerből is. A sombere­kiek a veszprémi kapitánynak, 10 a kisszentmártoniak, kórósiak a légrádi ka­pitánynak, 11 a Cserdiben lakók a Győrszentmártonban tartózkodó pécsi káp­talannak évről évre jelentős összeget adtak. 12 A hajdani nemesekkel azonban más volt a helyzet. Mint már említettük a törököknek meg kellett fizetniök az adót. Nem fizették azonban a királyi Magyarország felé. Nemességüket viszont tartották, még akkor is, ha a há­borús események és pusztítások miatt már nem tudták igazolni származásu­kat. A jobbágyok tudták, más meg nem törődött velük. Szabó György, az egyik tanú így vall az egyik curiális nemesről: ,, . . . min­denkor emiétett Kozma Benedeket, ugy famíliáját igaz Gyirótfai curiális ne­mes embernek hallotta lenni, és azon pusztulásról való el széledéseket hal­lotta bizonyossan, hogy Zrini Miklós pusztitássakor kintelenittettek oda föl (ti. a Balaton partjára) szaladni . . ," 13 A nemesek közül tehát sokan a he­lyükön maradtak, de a nagyobb megpróbáltatások idején többen kiszakad­tak régi környezetükből, s menekültek biztonságosabb helyekre. Vájjon vit­tek-e magukkal hivatalos irataikat, és meg tudták-e őrizni azt ezeken a vé­res évszázadokon át? Gergely Gáspár dencsházai lakos vallomása szerint: ,, . . .régiektől hallotta, hogy a posonyi Káptalanban ezen famíliák concer­nálandó leveleik voltak." 14 Nyilvánvaló azonban az, hogy a legtöbb nemes elvesztette hivatalos iratát s a török alóli felszabadulás után képtelen volt igazolni nemességét. Erre pedig nagy szükség lett volna birtokai visszanye­rése érdekében. Azok, akik nem tudták igazoló dokumentumaikat felmutatni, akik tanuk­kal sem tudták igazolni nemességüket, a jobbágysorba süllyedtek le. A nagypeterdi Kakas és Saár család 1724-ben nemességét dokumentu­mok hiányában tanúkkal kívánta igazolni. Ebben az ügyben tett vallomást Nyaka György kb. 70 éves szentiványi lakos. Vallomásában ez áll: ,,Ad primum: Vallya, hogy aminémü fundust Nemes Baranya vármegyé­ben levő Nagy Peterden lakozó Kakas Mihály, Saár János mostanában bír­nak, azoknai az eleji is még a török háború elütt mindenkor szabadon s bé­kessigessen, ugy mind igaz, valóságos Nemes emberek, minden curiális fun­dust birták. Ad secundum: Tudgya, hogy minek utána Eő fölsige a töröktül vissza nyerte volna Sziget várát, ezen instasoknak elejék mindenkor szabad posse­sioban lévén, szabadon birtak élni, de csak egynihany Esztendőktül fogva, hogy leveleik elvesztenek, igaz szabadságukban háborgattanak." 15 Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a török háborúk után, a kuruc és rácdúlások, pusztító járványok nyomán a megye lakossága jórészt elpusz­tult. Az újjászervezés alatt álló hatalmas uradalmaknak munkaerőre volt szükségük. Minden alkalmat megragadtak tehát, hogy az elhagyott terüle­teket benépesítsék. Nyilván jobbágyokra és nem nemesekre volt szükségük. Ha a hajdani köznemes nem tudta igazolni származását, a földesúr rájuk is kiterjesztette hatalmát. Gróf Preyner könyörtelenül kivetette a censust azokra, akik nem tudták

Next

/
Oldalképek
Tartalom