Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

MOHÁCS VÁROS GAZDASÁGÁNAK ÉS NÉPESSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE A XVI-XIX. SZÁZADBAN - Szita László: Mohács gazdasági és társadalmi fejlődése a XVIII. század első felében

Mohács gazdálkodásában mindig nagy jelentőségű volt a méhészet. A középkortól kezdve, e tanulmányunkban tárgyalt korszakban is. Több adatot ismerünk, amelyek a török uralom idején a szigeten dívó méhészetre utalnak. A vadmézet ugyan úgy kedvelték és felhasználták, mint a telepített házi méhészetükét.93 A szőlőműveléshez, ha nem is ideális, de mindenképpen kedvező természeti feltételek voltak. A vallomások alapján főleg vörös bort termeltek, de fehér fajták sem voltak ismeretlenek.

94 A szőlészet a török megszállás idején is dívott. összeírásainkban emelkedő tendenciát mutat a szőlőterület. A török után a középkori szőlőterületen felvirágzott ismét a termelés. Első összeírásainkból adat hiányában nem vonható le mégsem az a következtetés, hogy az 1690-es években jelentős volt. 1703-tól viszont a városnak a püspök elleni harcában már a „saját borukkal fenntartott kocsmáltatási jogért" szívós harc folyt.

95 1711-ben Mohács határában 60 kapás szőlőt írtak össze. A kocsmáltatási jog miatt robbant ki a püspök és a mezőváros polgársága között a harc. A lakosságnak a városban is voltak pincéi. A folyó melletti kereskedelem nemcsak az uradalom, hanem a városi polgárság borának is jó piacot jelentett. A szőlőterület 1711-1748 között a következőképpen alakult:

90 Év: Szőlőterület (kapás) Év: Szőlőterület (kapás) 1711 60 1727 1 270 1712 60 1728 1 270 1714 178 1732 851 1715 178 1734 996 1716 51 1737 249 1721 616 1741 510 1748 547 1711-től egyértelmű fellendülés tart 1728-ig. Ezt követően súlyos visszaesést mutatnak az összeírás adatai. A szőlőterületekért folyó küzdelemben a földesúrral szemben a mohácsiak alulmaradtak. Végezetül a város ipari fejlődésének alakulásával kapcsolatos vizsgálatunkat mutatjuk be röviden. A város gazdasági fejlődésének alakulásánál nem hagyható el annak a vizsgálata sem, hogy milyen mértékben jelentkezett a munkamegosztás. A mezővárosi népességnek milyen a szerkezete a termelésben elfoglalt helyük alapján. Láttuk a középkori virágzó mezővárosi fejlődésben, hogy az akkori szinten Mohács országosan is figyelemreméltó helyet foglalt el. A XVlll. század első felében az ipari népesség alakulásának lassú üteme azt mutatja, hogy a mezővárosi jobbágyság zömében önellátásra rendezkedett be. Az összeírások anyagát úgy csoportosítottuk, hogy a döntően két nemzetiségű mezővárosban az iparral foglalkozó jobbágyság nemzetiségi hovatartozását is bemutatjuk. A vizsgált korszak első negyedszázadáról nincsenek adataink. így 1724 és 1748 közötti periódust tudjuk csak szemléltetni. Táblázatunkból látható, hogy a lakosság számához viszonyítva a mezőváros ipara fejletlen. Ez alól csak az agyagipart emelhetjük ki. A korsókészítők az első fél évszázadban alapozták meg hírnevüket. Az élelmezési iparban mindössze egy mészáros, egy-két városi molnár, egy pék van képviselve. A ruházati, a bőr, a vasipar ugyancsak fejletlen. A kereskedelmet Mohácson elsősorban görög és szerb dunai kereskedők bonyolították le. Az építőipart egy téglavető, egy kőműves jelentette. Annak ellenére, hogy jelentős építkezések voltak, a 30-as és 40-es években, számuk nem emelkedik. Mindezekre az a magyarázat, hogy e jelentős építkezéseken az uradalom a jobbágyokat alkalmazta. 1740-es években az uradalmi építkezése-