Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

DOKUMENTUM ÉS KISEBB KÖZLEMÉNY A MOHÁCSI CSATA TÖRTÉNETÉHEZ - Fényes Miklós: Múlt századi dokumentum 1526-ról

gei, a magyar nép elnyomása, a magyarság gondolkodó főit a múlt eseményeinek leírásában a történeti tények értékelésére és tanulságainak levonására késztették. Annyit azonban meg kell említenünk, hogy többek közt ez az alapja, hogy Király József pécsi püspök - talán egy új Mohács előérzetében — foglalkozott az 1526-os mohácsi eseményekkel és a nemzeti érzelmek erősítése, a múlt hagyományainak, történeti emlékeinek megóvása érdekében „hazafiúi szent intézetet. . . tett". E tényről a Tudományos Gyűjtemény 1829-es évfolyamában a következőket találjuk: „Ha valami megmutatja Király József hazafiúságát, és elhunyt őseink iránt való fiúi tiszteletét, valóban megmutatja azon felséges hazafiúi szent intézete, mellyet ő nemzetünk gyász helyén Mohácson; a' dicsőségesen elesett hazafiak emlékére tett; a' mit méltó hogy magának a' Hős hazafinak ajkáról olvassunk: „Mi alább írattak, tudtára adjuk mindeneknek, a' kiknek illik e' levelünknek rendiben: hogy mi, azon most is keserves emlékezetű Mohácsi térséget, a' melly mai napig Mohácsi veszedelem mezejének neveztetik, keserves könnyhullajtással több ízben megjárván, és se azon szerencsétlen csatának, melly által 1526 esztendőben, nyaka-vágó Keresztelő Sz. János napján, melly állandóan 29-dik Augusztusban esik, a' pogány dühösséggel bíró törökség, édes hazánkat nem csak szeretett, és örök emlékezetet érdemlő Királyától Lajostól, életének legvirágzóbb 25-dik esztendjében, keservessen megfosztotta, hanem azon kívül dicső nemzetünknek legnevezetesebb eleit, virágját, és azon híres bajnokit, a' kik ennekelőtte a' pogány Töröknek parancsoló, és fenyíték urai voltak, egy szerencsétlen ütközet által, tulajdon kiöntetett véreikből készíttetett vér patakba, a' szörnyű csata helyen elesett, hét Megyés Püspökkel együtt, eltemette; ,Sem pedig azon nagy isteni kegyelemnek, melly által időjártával megsegítetvén a' pogány iga alól 1687-dik esztendőben szerencséssen kiszabadíttattunk, legkisebb emlékeztető jelét sehol nem találván, külömb külömbféle gondolatokra vetemedtünk. Mellyek végtére a' Sz. Lélek Úristennek sugallásából töprenkedő szívünket arra bírták: „Hogy: ugyan azon a' szomorú emlékezetű véres csata helyen, a' melylyen az emberi nemzetért szenvedő Isten embernek tiszteletére, a' Mohácsi mostani Kálvária-hegy, építettve vagyon, egy ollyatén emlékeztető, engesztelő, békéltető, hálaadó, és minden lelki és testi jövendőbéli veszedelmektől oltalmazó, örökössen fennmaradandó ájtatosság alkottasson, a' mellynek hathatós szentsége által, nem csak azok a' mi dicső eleink, és nemzetünknek vitéz bajnoki, a' kik ezen térséget piros vérekkel valaha megfestették, mentül előbb a' keresztényi vitézség által, megérdemlett koszorújokat a' kegyelmes Istentől az egekben elnyerhessék; hanem az ő hátra maradott onokáji is, az ő dicsőséges elejék nyomdokinak példás követésire, hathatós ösztönt nyerhessenek; „Mi pedig minnyájan több századok elfolyása alatt, dicsőségessen virágzó nemzeti alkotmányunknak állapotjában, a' magyarok Nagy Asszonyának, az Istenembert szülő szeplőtelen Szűznek hathatós esedezése által, minden ellenünk törekedő ellenségeinknek gonosz szándékjai ellen is, kegyeimessen megoltalmaztassunk . . ." (c) Véleményünk szerint többek között Király József e nagylelkű alapítványa lelkesítette fel Kövér János vörsi plébánost, hogy a mohácsi csata kérdésével oly behatóan foglalkozzék. Kövér János származására, életére és működésére vonatkozólag elég kevés adat áll rendelkezésünkre. Nagy Iván és Kempelen adatai alapján valószínű, hogy nemes családból származott (d), sőt arra is találunk utalásokat, hogy családja minden valószínűség szerint a Székelyföldről származott. Legbiztosabbnak azcnban Szinnyei adatai látszanak, bár az életrajzi adatok itt sem teljesek. Szinnyei a következőket írja: