Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

A VÁROSIGAZGATÁS FEJLŐDÉSE MOHÁCSON A XVIII-XX. SZÁZADBAN - Kiss Géza: Mohács város gazdálkodási szervezete a szabadságharcot megelőző évtizedekben

az eskütteké: 125 Ft, a főkapitányé: 325 Ft, a főjegyzőé: 500 Ft pénzben, szolgálati nálhatja; a pajtában lévő szénáért viszont 300 forintot ajánlott."

71 Igen csábító lenne a szigeti erdők — város céljára történő — hasznosításáról is írni, hiszen az erdők kemény és puha fáját a lakosság is, a város is igen sokoldalúan hasznosította. A keményfát pl. épületfának használták az ácsok, hordókhoz való dongának a kádárok, keréktalpnak, sőt a vasalatlan ,,fakó szekerekhez" tengelynek a bognárok, és ki tudná még felsorolni is, hogy mi mindenre kellett a fa a korabeli háztartásokban és a város gazdálkodásában. A fáért a városnak nem kellett külön fizetni (a lakosok is csak cédulát kértek a bírótól a szükséglet szerint igényelt fára), mert a maga használatára volt faizási joga. A város keményfa vágása felett az uradalom felügyeletet gyakorolt, a puhafával azonban szabadon rendelkezhetett. A fakitermelés kollektív gyakorlata a negyvenes évek derekára már megszűnt, s alábbi forrásaink bizonysága szerint a városnak a fa kivágásáért is, haza szállításáért is fizetni kellett: ,,Albíró . . . jelenti, hogy a Város szükségire a Szigeti Erdőben 100 öli puhafát megvágatott, s azt már a Duna partra is kihordatta légyen." Megtudjuk azt is, hogy ebben az esetben vágásért és kihordásért alku szerint 200 forintot fizetett a város. Másutt meg arról értesülünk, hogy az albíró részint tölgyfa hordás, részint egyéb városi szükségekre 6 napokra 25 garasával dereglét bérelvén, . . . járandóságát kijeletetni esedezik."

72 Nem kívánunk itt szólni a szigethez erősen kötődő halászati és vadászati jog realizálásáról, mert úgy véljük e nélkül is érthető, hogy miért ragaszkodott annyira Mohács a feudalizmus egész időszakában a Szigethez s miért utasította el mindig a Transactióra hivatkozva az uradalom legelőelkülönítésre vonatkozó kísérleteit. A Szigetet nem pótolhatta volna a mohácsiak számára a telkenként felajánlott 30 holdnyi legelő sem. Az ilyen jellegű uradalmi kezdeményezésekre már 1842-ben az alábbi választ adta a Hatvanossági ülés: „Tiszttartó Úrnak megíratni rendeltetik, hogy semmi ollyas szerződéséhez, melly a város jogi és anyagi jó létét veszélyeztethetné — a Választott Község hozzá nem járulhat."

73 Kiadások Az alapvetően fontos jövedelmi források után vessünk egy pillantást arra is, hogy mire költötte Mohács a korszakunk végén már 30 000 forintot is meghaladó évi jövedelmeit. A gazdálkodás különböző formáit tárgyalva nem mulasztottuk el ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy Mohács város gazdálkodásában mennyire össze vannak fonódva a gazdasági és igazgatási feladatok, és hogy a közösségi termelési formák (közmunka) háttérbe szorulásával az úgynevezett termeléi szektorokban is a bérletbe adás lett a hasznosítás uralkodó formája. A megoldást nyilván a kor szabta meg, hiszen a bérmunkások alkalmazásának általánossá válását megakadályozta a tőkehiány, a termelékenység technikai eszközökkel való fokozását pedig a gépek hiánya. Mindez persze nem valamiféle mohácsi specialitás, hanem sokkal inkább a hazai feudalizmus válságából adódó tény, amivel itt is számolnunk kell. Ezek az országos körülmények magyarázzák, hogy a város gazdálkodásában még olyan sok a naturális-patriarchális elem, és a „Szabadalmas Moháts Városa 1842-ik évi-Eöljáróinak, Hivatalossainak, szolgálatba helyezett Családinak rendes fizetéséről szollá Jegyző Könyve" szerint ezért van már 57 alkalmazottra szükség. Ennek az apparátusnak az évi jövedelme a város költségvetésének harminc százalékát (9736 Ft-ot) teszi ki. Nézzünk csak meg néhány tételt. A főbíró fizetése évi: 180 Ft,