Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Kardhordó Kálmán: A bólyi és sellyei uradalom 1848—1849-ben

tisztjei, Keresse György kivételével, igen keveseket ismertek a vármegyénél. Strázsay János tekintély volt, közmegbecsülésnek örvendett. Stipanics Antal tiszttartót senki sem ismerte. És végezetül: a külső támadás. Bécsben már eldöntött tény volt, napok kérdése csupán, hogy a horvátok mikor kelnek át a Dráván. Mindenképp célszerűbb volt tehát várnia Baranya új földesurának. Für Lajos egyik tanulmányában Galgóczy nyomán megemlíti, hogy „Czindery László somogyi és baranyai uradalmaiban az elvesztett jobbágyrobotot a majorsági igaerők és a feles földek kiadása mellett faizási, legelő és egyéb használatok után járó szolgálatokkal pótolta", továbbá, hogy „Batthyány Fülöp herceg körmendi (Vas m.) uradalmának pénzforrásai között számon tartották az őszi réti, az erdei legelóbért és a rétbért."

34 Mindezekkel a herceg bólyi uradalmában is találkozunk. Az erdei legeltetés május 23-tól kisasszonynapig, vagy év végéig szólt. A kibérlésnek különböző változatával találkozunk, de mindegyik tükrözi az uradalom szorultságát, munkaerőhiányát. a) 92 1/4 hold erdei legeltetésért (2 holdra 1 marhát számítva) 22 1/2 hold rétet tartoznak rendesen lekaszálni, felgyűjteni, boglyákba rakni akkor, amikor az uraság kívánta. (1 széna és 1 sarjú kaszálata.) b) 51 3/4 holdért 30 kaszás és 60 gyűjtési napot, ott és akkor, ahol és amikor az uraság akarja, reggel 6 órától napnyugtáig. Mindkét esetben kb. 2 napszám járt egy hold erdei legeltetésért, ami az 1848. évi árakat véve alapul 2 Vft összeget jelentett. Minden esetben község bérelte ki a legeltetést, a bíró, esküdtek, polgárok egymásért felelősséget vállalva írták alá a szerződést. Rögzítették, hogy aki a szolgálatot megtagadná, vagy „tsak imígy amúgy rösten tellyesítené, annak büntetésül marhái a legelőbül tüstént ki tiltatnak és a mulasztott napszám szolgálatra az egész község marha birtokosai fognak szólíttatni." „Az erdőben fát levágni és elhordani, vagy ott több helyeken tüzet rakni szabad nem lészen, illyes tetteken rajta kapottak szigorúan fognak büntettetni."

53 Réti legeltetésnél mivel a rét nagyságát nem ismerjük, az érte fizetett bér nem mond sokat (36 Vft), de nem is a bevétel nagysága vezette az uradalmat a sarjúkaszálat utáni átengedésre a hó leestéig, legkésőbb december végéig, hanem a parasztokkal igyekezett jó viszonyt tartani, saját érdekében, hogy dologidőben, mikor égető szüksége volt munkaerőre, alkalmazhassa őket, s az sem volt elhanyagolható, hogy milyen áron. Az Egyesség 5. pontja feltételül szabja, hogy „Ezen legeltetés egyedül csak vonyós ökröknek engedtetik meg." A kecske is jól lakott, a káposzta is megmaradt. Az uradalom engedett a polgárok kérésének a fentebbiek reményében, de a munkavégzés következtében e jószágok sokkal kevesebbet tartózkodhattak a legelőn, mint a tehenek, borjak.

56 Mint fentebb láttuk, az idők folyamán szoros kapcsolat alakult ki az erdei legeltetés révén az erdők és a legelők használata közt. A jobbágyfelszabadítás nem hozott változást az erdőhasználatban, az addigi helyzet maradt ezután is érvényben. Vagyis csak azoknak a jobbágyoknak volt faizási joguk, akik korábban szerződést kötöttek földesurukkal. (1848. IX. tc. 3 §, X. tc. 4. §) A bólyi uradalomban 1843-ban írták össze utoljára azon községeket, melyek nem tartottak igényt a jövőben úrbéri faizásra, mentesülve ezáltal az úrbéri favitel alól. 27 helységből 2, Nyomja és Boly (előbbiben mindenki egész telekkel rendelkezett, utóbbiak pedig székhely lévén, könnyebben éltek, java részük mesterember volt) nem tartott igényt faizásra, 3 község nem adott Kinyilatkoztatást, 1 pedig feltételhez kötötte maradását: ha a sellyei uradalom területén kell vágnia, akkor nem él faizási jogával. A bólyi uradalom a tapolcai és a jánosi fiók gazdasággal együtt összesen 11 109 2/8 hold erdővel rendelkezett 1849-ben, de ez a mennyiség a vágások és telepítések következtében