Az Ujság, 1974 (54. évfolyam, 1-50. szám)

1974-02-14 / 7. szám

1974. FEBRUÁR 14. AZ ÚJSÁG 5. OLDAL. DETROITI BÚCSÚSZÓ Élünk és meghalunk. A halál elől senkinek sem sike­rült még megmenekülni, mert a nagy kaszás senkit sem kiméi. De amikor amerikai magyar világunkban szalad lel a fekete zászló és azt hirdeti, hogy valaki olyan hagyott itt bennünket, aki szinte pótolhatatlan, akkor valójában szíven üt mindenkit az itteni magyar sors végzetessége. Jakab András halála nemcsak a katolikus magyarság vesztesége, hanem a detroiti és Detroit környéki, valamint az Egyesült Államokban élő összmagyarságnak is szívszo­rító gyásza. Aki ismerte, tudta, hogy benne az amerikai magyar katolikus pap lelke égett és nemcsak egyházának, nagyszámú híveinek, számtalan barátjának, hanem áz ame­rikai magyar sorsnak is örök munkasságú oszlopa volt. A Szent Kereszt Egyház Del Raynek magyar kincs­tára volt harminchárom éven keresztül, Jakab atya vezetése alatt. Ahogy bronzkoporsójában ftekve, lezárt szemekkel és kisimult arcvonással, halotti magányában várta az egek felé ívelő kupola alatt az ajtók megnyílását, a templom színes ablaküvegein beragyogott a téli napfény. Mintha a termé­szet is arról óhajtott volna tanúskodni, hogy a detroiti ma­gyarság nagy fiát és .vezetőjét kellő pompával illik utolsó útjára kisérni. A magyar Szent Korona templomhajót éke­sítő képsorozatának aranya sziporkázó csillogással vetítette vissza az isteni fényt és a gyertyák ingadozó lápgjai is mint­egy megbeszélt rendben hajlongtak a nyitott koporsó felé. S ahogy a templom kapui megnyíltak a havas télben, a hívek ezrei igyekeztek ülő vagy legalább is álló helyet kapni szeretett pásztoruk végtisztessége alkalmából. És jöt­tek a hívek, a családtagok, a barátok és ellenf elek, magya­rok százai sőt ezrei — hogy utoljára tisztességet tegye­nek a kidőlt magyar vezetőnek. Ott voltak a szinte tökéletesen eggyé vegyült öregek, középkorúak,' fiatalaök, gyerekek, férfiak, nők, egyszerű em­berek és tahültak, a magyarság detroiti képviseletében. És ott voltak a messziről jöttek;, hivatalosan és nem hivatalo­san. És ott voltak lelkész társai, katolikusok, reformátusok, evangélikusok, baptisták; magyarok, lengyelek, németek, ukránok, szlovákok és románok. De a búcsút mondók között legszembetűnőbben vo Itak jelen Jakab atya magyarjai, az én magyarjaim ahogy még kórházi ágyán is aggódott jövőjük miatt. Igen, eljöttek a régi magyarok, azok leszármazottjai, hogy búcsúzzanak pásztoruktól ebben a gyönyörű magyar templomban, ami­nek művészi értéke egyszerűen felbecsülhetetlen* de ma­gyar-amerikai történelmi szempontból egyszerűen pótolha­tatlan. Mint minden magyar templomot, ezt is a magyar hívek lillérei és dollárjai építették áhitatos remekművé, amit az elmúlt három évtizeden keresztül Jakab atya vigyázott, újított és építgetett, nehogy a felmúlhatatlan értékű magyar templom az enyészet áldozata Iegyep. Eljöttek a “dipik ’, eljöttek az “56-osak s eljött min­den csoportból valaki, akin közvetve vagy közvetlenül, de valami módon Jakab András főtisztelendő bizonyára se­gített. S ahogy az angolnyelvű szertartást a püspök nagy se­gédlettel végezte, ahogy az angolnyelvű majd pedig a ma­gyarnyelvű megemlékező felelevenítette a jólétre szenderült magyar plébános pályafutását, a megüresedett szószék mintha megelevenedett volna. Szinte hallani lehetetett az elnémult szónokot a szószékben, amikor a Del Ray-i ma­gyarsághoz Szólt, ahogy a Detroit környéki magyar ügyek, vagy a tengerentúli óhaza viszontagságai foglalkoztatták a soha nem pihenő elméjét és egyre gyengülő szívét. Szinte csengett szavainak a visszhangja, mintha i ma is a nemzeti eszméhez való hűségre, a magyarságba vetett hjt megtar­tására ösztökélte az utat vesztetteket. . . Igen, Jakab András főtisztelendő, még koporsójában fekve is sürgette a temetésére eljötteket, hogy őrizzék meg magyar örökségüket. A Detroiti Magyar Újság, aminek megmentésén a kö­zelmúltban annyit fáradozott, különös bánatos-szeretettel búcsúzik ettől a rendkívüli magyar paptól, aki életének vé-VILÁGOSSÁGOT A SÖTÉTSÉGBE! Bíboros prímás úr szentbeszéde február 2-án Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén. Becs, Pázmáneum. Ma, a helyüket nem találó embereknek, a turistáknak a világából visszanézünk 2000 évvel előbbre, amikor a Szent Család indul Jeruzsálembe, áIdozatrat tisztulásra és bemu­tatásra. Mert az ószövetségi törvény azt rendelte, hogy a születés után az édesanya fiával menjen az egyetlen temp­lomba, a jeruzsálemibe és ott vesse alá magát a szüléssel járó elengedhetetlen tisztulásra és így hozzon áldozatot a gyermekéért, akivel kitüntette Isten a szülésen keresztül. A Boldogságos Szűz nem mondotta most azt, hogy a Messiás itt van, hát nega kell most már folytatni a tisztulás áldozatát. Még kevésbé mondta azt, hogy a Messiásnak és édesanyjának nem kötelező ez. Mi ismerjük az angyali üd­vözletből, hogy azt mondotta a Boldogságos Szűz: íme az Úrnak szolgáló leánya! O látta 33 nemzedéken keresztül maga előtt menni az ő édesanyját, nagyanyját, ősanyáit 33 nemzedékben. Hogy tudta volna ő azt megtenni, hogy el­hagyja az ő lábuk nyomát, ami a templomba vezetett, Is­tenhez. Mi gyertyát szentelünk. Ez a gyertyaszentelő voltakép­pen szűzszentelő, a Boldogságos Szűzanyának a szentelője és őt követjük mi a mai napon. Látta ő ezt a sort és a tisz­telet az ősökkel szemben vezette őt szintén. Annál inkább ment ő a templomba mert ott várt két öreg: az agg Simeon és az agg Anna asszony. Ezek, várták, hogy Ígéret szerint még életükben találkoznak a megígért Megváltóval. Hogy tudta volna a Szűzánya ezektől ezt az örömet elvonni. Ö, aki alázatos szolgálóleány és aki nagy szeretettel volt Isten iránt, az ő rendelkezésével szemben, de az emberi nemnek, az elesett emberi nemnek a fölemlése iránt is: 1 iszteletben tartotta az aggok várakozását. Ismerjük a múltból, hogy az Egyház papjai is, főpap­jai is, mikor elérkezett a földi napok vége, elmentek szülő­földjük re, előkészületi helyeikre, működési helyeikre. Mikor áz esztergomi érsekek a török időkben 1543-tól kezdve Nagyszombatban és Pozsonyban éltek, akkor éltük naple­mentén lementek a tháli kegyhelyre és ott búcsúztak az élet­től. A mostani borús időkben a boldogult kalocsai érsek végig járta mindazokat a helyeket, ahol működött életében. Ez mind az agg Simeonnak és Anna prófétaasszony pél­dájának a követése. Majd mi is odaérünk, hogy búcsúzunk a földtől. Gondoljunk az agg Simeonra és Anna asszonyra, hogy azok legyenek mintáink a búcsúzásban. Mi ma gyertyát szentelünk. Ez a gyertya jelképe a be­mutatott Jézusnak, aki a mi hitünk világossága. Es ahogy fogjuk a gyertyát, úgy fogjuk a mi Urunk Jézus Krisztus' és Öt akarjuk követni. Szenteljük a gyertyát azért is, hogy amikor a naplemente elkövetkezett a földön és hozzák az Egyház szentségét is — adja Isten, hogy hozhassák, — ak kor a Krisztust, a hit világát jelképező gyertyát a kezünkben tartva léphessünk át az örökkévalóságba. De nekünk, a még itt élőknek is kell a gyertya tani tása. Ez a megszentelt gyertya tanítónk nekünk. Itt a közel ben van Klosterneuburg. Szent Ágoston rendjének a kolos­tora, benne különösen Pius Parsch ennek a századnak az első felében gyönyörűszépen bányászta ki a liturgiának a mélységeit és ott indult el az a szent szokás, hogy Gyertya­szentelő napján a megszentelt gyertyát meggyújtják az Evangélium felolvasására. A hívek magasra tartották a gyertyát a nagy templomokban. Égő gyertya-erdő volt és ez a szentmise volt a “Lichtmesse” a “fénymise — a hitünk fénye elárasztja az egész templomot. Ennek tettünk mi is eleget, amikor égő gyertyával hallgattuk az Evangédiumot, az elérkezett Megváltónak a bemutatásáról és édesanyjá­nak áldozatáról és tisztulásáról. Amen. MEGHÍVÓ A Szociális Testvérek I ársaságának 1 anácsadó Tes­tületé 1974. február 22-én, pénteken este 6:30 órakor Cocktail-t és este 7:30 órakor vacsorát rendez a Statler Hilton Hotel Terrace jermében (Buffalo, N.Y.) a nemrégen elhunyt SLACHTA MARGIT TESTVÉR emlékezetére A szónok: Rév. Dániel Lyons S.J. Slachta Margit testvér alapítója volt a Szociális 1 est­vérek Társaságának, a magyar Képviselőház első női tagja és a keresztény életelvek rendíthetetlen harcosa. A bankettjegy ára: $15.00. Telefon: 1 ,-716—883-0112. gén is hirdette, hogy a nyomtatott magyar betűt nem szabad elveszítenünk, mert ha az elvész, akkor az itteni magyar élet csonkul meg visszavonhatatlanul. báter Jakab, aki legtöbbünknek voltál, és kedves Bandi, aki emlékedet soha ki nem törölhető betűkkel szí­vünkbe írtad, Isten veled. Detroiti, hőn szeretett Del Ray-i, magyarjaid búcsúszóként az Ég áldását kérik Reád és poraidra. Dr. Návori Kornél Dr. Laurisin Lajos: BUDA ÉS PEST A TÖRTÉNELEMBEN (A Kr. e. I. századtól napjainkig) BUDAPEST SZÉPSÉGE Van .a szépnek egy esztétikai meghatározása, mely élénk vita tárgyát képezte és képezi. A szépnek, mint foga­lomnak ez a tömör meghatározása így hangzik: “Szép, ami érdek nélkül tetszik . Ennél rövidebben fogalmat meghatá­rozni nem lehet. A hangsúly az érdek nélkül szavakon van. Első pillanatra talán furcsán hangzik ezf a hat szóból álló mondat, de ha kissé gondolkodunk felette, azt mondjuk, aki megfogalmazta, annak igaza van. Czuczor Gergelynek van egy naivan bájos verse, A falusi kislány Pesten . Ennek első sorában a kisleány ön­kéntelen csodálkozással így kiált fel: Jaj, be szép ez a Pest, Istenem, be szép! A kisleány naív lelke érdeknélküli tetszéssel hódolt a szépség előtt. Szereném hinni, a mi lelkünket is érdek nélkül ra­gadta meg Pest első pillanatra. Lehet, később ez az érdek­nélküliség már szerelemmé változott. Erről mi nem tehetünk. Erről Pest, illetőleg bűvös varázsa tehet. Budapest! Ennek a szónak hallatára lelkünk átforró­sodik, szívünk dobogása felerősödik s szemünk tükrén meg­jelenik a meghatottság könnyes szivárványa s a modern magyar líra egyik legnagyobb költőjének, Kosztolányi De­zsőnek elragadtatással teli sorai jutnak eszünkbe: Budapest! Ott éltem én! Lelkek közt! Csupa lélek! Csupa test! Kávéház! Mámor! Lángokban leszálló Csuda est!” Akit szeretünk, az érdekel bennünket. Érdekel múltja, érdekel jelene s szívszorongóan érdekel — jelen esetben —­­jövője, mely a bizonytalanság homályában rejtőzik. Érde­kel, mi lesz a város sorsa. Még akkor is, ha nekünk, itt az exiliumban élőknek talán az ígéret földje, melyet csak lel­künk emlékezésének szentélyében áhítunk, de reá többé soha nem léphetünk s vértanúvérben ázott göröngyeit soha többé nem csókolhatjuk. BUDA KELETKEZÉSE Budapest múltjáról a Kr. e. I. század óta tud köze­lebbről a történelem. Ekkor került hazánk dunántúli vidéke egy vándorló kelta néptörzs birtokába. Ök a Duna mellett várost alapítottak, melynek neve Ak -ink (Bővíz) s ezzel megalapozták jelenlegi fővárosunkat. A megszálló kelták nemcsak földműveléssel, de iparral és kereskedelemmel is foglalkoztak. Házaikat fából építették, mert akkoriban a mész még ismeretlen volt. Uralmuk nem tartott sokáig, meri a Kr. u. I. században a római légiók meghódították a mai Dunántúlt, amelynek a Pannónia nevet adták. A kelták, mivel látták a rómaiak túlerejét, megadták magukat s ké sőbb teljesen beleolvadtak a római népbe. így Akink Acquincum néven római várossá s Pannónia legfőbb ka­tonai állomásává lett. T ámadások kivédése okából útaka! építettek. Acquincum ötfelől összefutó országút csomó pontja lett, katonai és polgári városrésze oszlott. Vízveze­­éket és amfiteátrumot is építettek, melynek romjai ma is megvannak. Acquincummal szemben, a Duna balpartján I Trans-Acquincum néven katonai őrhelyül és a dunai át kelés védelmére kisebb várost létesítettek. A Kr. u. IV. században elterjedt Pannóniában a ke­resztény vallás. Kr. u. 375-ben a hunok megdöntik a római uralmat. Etele (Attila), a hunok legendás királya hódította meg Pannóniát. A mai Óbuda helyén fekvő Sicambria nevű városból indult el Európa nyugati felének meghódítására. Öccse, Buda, otthon maradt s Sicambriát saját neve után átkeresztelte Budára. Amikor Attila hazatért, emiatt ha­ragra gerjedt s Sicambriát átkeresztelte Etelvárra (neve a német krónikákban : Etzelburg). A történelem ezt a tényt nem hitelesítette, mondának tartja. A város még Attila ha­lála után is Acquincum néven szerepelt. Attila sosem lakott ott. Valahol a mai Szeged környé­kén élt s a monda szerint holttestét hármas koporsóba zártan a libiscus, a Tisza mélyére eresztették. Halála után liai ádázul civódtak egymással az örökségen s így lassan ki­csúszott lábuk alól a talaj. Új gazdák kezébe került Pan­nónia. Elsőnek jöttek a gótok; majd az avarok lettek az urak Pannóniában. Később a frankot következtek s 889-től napjainkig a magyarok laknak fővárosunk területén. Árpád fejedelem a honfoglalási áldomást Óbudán tartotta meg. Világraszóló lakoma volt ez, amely húsz napig tartott. Zsolt, Árpád fia, a főváros déli részén kezdő dő Csepel-szigeten született. PEST EREDETE Pest eredete még homályosabb, mint Budáé. Annyi bizonyos, hogy a honfoglalás idején létezett s akkori lakosai szlávok és bolgárok voltak. Pestet főként Szent István párt­fogása lendítette fel először, aki kiváltságokkal ruházta fel. Lakosai a XI. században vették fel a keresztény vallást. Ez azonban nem ment simán. 1046-ban a pogánysággal még mindig rokonszenvező elemek kezétől itt szenvedett vértanú­­halált Szent Gél lért, az első Csanádi püspök. Pest néven nevezték eredetileg a Duna mindkét part­ján egymással szemben fekvő települést, míg Budának a mai Óbuda helyén lévőt. Ez a szó. Pesf, sok nyelvész* egyöntetű véleménye szerint bolgár-szláv eredetű s annyit jelent, mint kemence. Németül kezdettől fogva Ofen volt a neve. Később az Ofen név a budai várhegyen épült városra helyeződött, amelynek középkori hivatalos neve Pestújhegyi Vár volt. Llonnan eredt Pest kemence jelentése, nem tudjuk, mert jelentősebb szénégetésről a környéken semmit sem tudnak a korabeli források. Valószínűbb, hogy a kemencejelentés a Gellért-hegy tövében fakadó melegvíz­forrásoknak köszöni létrejöttét. A Gellért-hegy eredeti neve Pest-hegy. Innen kapta az alatta elterülő település a Pest nevet. A hegy neve Szent Gellert vértanúságának emlékére, akit innen taszítottak a Dunába, lett Szent Gellért hegy. Később a dunántúli (bu­dai oldal) Pest nevét Kelenföldre változtatták. A Kilin kelta szó és hévizet jelent. A hegy alatt lévő melegforrások adták meg az indítékot erre a névváltoztatásra. A tatárjárás előtt a dunáninenni Pest a mai Régipos­ta-, Petőfi Sándor- és Irányi Dániel-utcák között fekvő területet foglalta el. A tatárjárás alatt ez a város teljesen megsemmisült. Lakói kezdetben bolgár települők voltak, akiket idővel németek váltottak fel. A TATÁRJÁRÁS ELŐTT Budáról tudjuk, hogy a középkori Magyarország fő­városa volt. Ez azonban nem jelentett kizárólagosságot, mert a középkorban ott volt a főváros, ahol a király lakott. A királyság első századaiban két székhely is volt. Esztergom az egyik, ahol III. Béla király (l 172-1196) palotát építtetett, de befejezni nem tudta s utóda, Imre király befejezetlenül odaajándékozta az esztergomi érseknek. De az esztergomi érsekek sem törődtek vele s a tatárok a várossal együtt el­pusztították. A másik székhely Székesfehérvár (innen a székes” név). A középkor folyamán a város Szent István-alapította Boldogasszony egyházában koronázták a királyokat s közü­lük jó néhányat itt is temettek el. A tatárjárás előtt Óbuda lett a királyi székhely. Pest-Budáh oz tartozott még a Margitsziget, illetőleg akkor még Nyúlak-szigete, amely a honfoglalás után az Árpád-házi királyok családi birtoka lett. A tatárjárás előtt mai fővárosunknak még csak két része állott fenn: Óbuda és Pest, de már építkeztek Kelenföldön és a mai Újlak területén is. Abban az időben Óbuda csak Buda néven volt ismeretes és Újlak helyén egy kis község terült el: Jakab­­falva. 1241-et mutatott a történelem óramutatója. IV. Béla király a tél végé felé, március közepére országgyűlés hívott össze. Március 1 7-én, feketevasárnap Pest falai alatt láttak már beszivárgó tatárokat. A király berekesztette az ország­gyűlést, hazaküldte az urakat, hogy sürgősen szedjék össze embereiket s amilyen gyorsan csak lehet, szálljanak táborba Pesten. Ugrón kalocsai érsek únszolására a király 65.000 főnyi csapatával elindult Pestről s a borsodmegyei Ónod község mellett a mohi pusztán találkozott a tatár sereggel. A küzdelem gyilkosán kemény volt, pár óráig tartott csupán. TATÁRJÁRÁS UTÁN A nép elmenekült. Mindenki Pesten keresett mene­déket. Pest akkor a Kalap-utca, Barátok-tere, Koronaher­ceg-utca, Régiposta-utca s a Duna közti területen feküdt. A város három napig állta a tatárok ostromát, akik végül felgyújtották s egy nap alatt 100.000 halottat hagytak ma­guk után. Maga a király feleségével s pár emberével nagy nehézségek árán tudta csak életét megmenteni. A Dalmá­ciában lévő Kiissza várában húzódott meg. Mikor a vész elült, az emigráns király, IV. Béla visszatért s minden ere­jét az újjáépítésnek szentelte. Mondhatjuk bátran, ő a má­sodik honalapító. Főként Pest és Buda újjáépítése feküdt szívén, mert minden adottság megvolt, hogy Pest legyen az ország fővárosa. Rábeszélte a lakosságot, hogy házaikat ne fából, hanem kőből építsék. A mai Vashegyen lévő háza­kat kőfallal vette körül, várat alkotott. Ez az új település vált magjává a mai Pestnek s ez a dunáninneni s a dunán­túli oldalon fekvő mindkét Pestet hátraszorította. A dunán­inneni Pestet ekkor Ó-Pest néven kezdték emlegetni. A tatárjárás utáni Pest központja az akkori plébánrá­­■emplom volt. Ez a mai belvárosi plébániatemplom helyén ^Ilott. Míg a Várhegyen épült várost kőfal ölelte körül. Pest csak Mátyás király uralkodása közepén lett kőfallal megerősített várossá. Ez a városfal a XVIII. század folya­mán még a maga eredetiségében állott. 1255-ben a budai Várhegyen már virágzó település volt s ugyanebben az évben kezdték meg a mai Mátyás­templom építését is. FELLENDÜLÉS IV. Bélát V. István (1270-1272). IV. László (1272 1290), majd III. Endre (1290-1301) követte a trónon, akivel 1301 január 14-én kihalt az Árpád-ház. Ekkor már igen kedvező viszonyok voltak, hogy a faluból várossá nőtt Pest legyen a főváros. Pesten és Budán élénk kereskedelmi élet pezsgett és a nagykiterjedésű szőlőművelés következtében erős fellendülés jelei mutatkoztak. Sok olasz és német tele­pedett le a városban, akik erős versenytársaknak bizonyul­tak. De a magyar fajta szívóssága biztosította a szupremá­­ciát. A magyar idegenekkel szemben lovagias, önérzetes és igazságos volt s közvetlen modorával iparkodott őket ma­gához hódítani. De ha kellett, igazságának védelmében nem habozott kardhoz nyúlni. Volt királyi palota Óbudán is, melynek építőjeként Szent Istvánt nevezi meg a Bécsi Képes Krónika. Ez azon­ban téves. Valószínűbb, hogy II. Béla építtette, aki hosz­­szabb időt töltött Óbudán. Ennek a palotának a helye pon­tosan nem állapítható meg. Ezt a palotát I. vagy Nagy Lajos (1342-1382) anyjának, Erzsébet özvegy királynénak ajándékozta, aki sokat munkálkodott Óbuda felvirágozta­tása érdekében. III. Endre halála után hárman versengtek a koronáért: Vencel, Ottó és Károly Róbert. Ez utóbbi került ki győzte­sen s mint I. Károly (vagy Róbert Károly) 1308-től 1342-ig ült a trónon. Ö Pest-Budának, amely a versengésék idején sok szenvedéssel teljes napot élt át, 1 323-ban hátat fordított s Visegrádra költözött, a Duna partján épült palotába. Folytatjuk) SAJTÓALAPRA ADAKOZOTT Mrs. Bedő Ibolya, Cleveland, Ohio $3.00 Böszörményi Sándor, Cleveland, Ohio $5.00 Halászi László, Livonia, Mich. $3.00 Hálás köszönet a megértő támogatásért!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom