Az Ujság, 1960 (40. évfolyam, 1-48. szám)
1960-02-11 / 6. szám
4 OLDAL AZ ÚJSÁG FEBRUARY 11. 1960 Amerikai Leány REGÉNY Az árvaház, melyet még az öreg Józiás ur alapított, kivonultatta leánynövendékeit, kik közül tizenketten hófehérbe öltözve, virágokat szórtak a menyasszony elé. Másik részük hátrább állva, egy erre az alkalomra készült ünnepi dalt énekelt el tiszta csengő gyermekhangon. Egy szem sem maradt szárazon. Harangok zúgása között vonult fel a nászmenet. A templomban az orgona harsogó hangjai fogadták az érkezőket. A küszöbön a plébános szentelt vízzel fogadta Erzsit, mint a templom patrónáját. Aztán nagy ünnepséggel a ’Téged Isten dicsérünk, magasztos hangjai mellett vonultak a főoltár elé, ahol a pap lendületes beszédet intézett a násznéphez, a lefolyt sötét napokat igen tapintatosan egészen kihagyta. A végén összeadta a fiatal párt és az ég áldását kívánta ráj uk. A kastélyban terített asztalok várták a lakodalmi népséget. A szakácsok valóban remekeltek. Az öreg Józiás ur szelleme pedig ott lengett unokahuga fölött, áldást mondva reája, de ha véletlenül élve itt termett volna, kétségkívül összeráncolta volna szemöldökét e fényes lakoma láttára. Mocsonokyné azonban bizonyára megnyugtatta volna öt. Keresztszeg és Tüskevár ezentúl egyesittetni fog és a két uradalom csak megbir egy ilyen menyegzőt. A lakoma vígan folyt, a poharak megcsendültek. A násznagy szólalt fel elsőnek, éltette a fiatal párt. Utána természetesen a toasztok egész özöne következett. Lent a réten pedig népünnepély volt, ahol ökröt sütöttek és boros hordókat vertek csapra. Mindenki vígan volt a városban. A herceg sem feledkezett meg a fiatal párról és üdvözlő táviratot küldött, melyet a közönség riadó éljenzéssel fogadott. Mocsonokyné különösen meg volt hatva és a hercegi kegy és jóindulat e nyilvánulásából a legszebb jövőt jósolta a fiának. Másnap nagy paksamétával jelent meg Erzsiéknél az öreg irnök. Mögötte jött Csapó hivatalszolga, valami nehéz csomagot cipelve. — Mit hoz öregem? — kérdezte Alfréd nyájasan. — Hozzuk a pénzt, — felelte az Írnok. — Miféle pénzt? — kérdezte (Alfréd csodálkozva. — Azt, amit Rostytól lefoglaltak és amit kétségkívül gonoszsága jutalmául kapott Józiás ur hagyatékából. A bíróság visszaitélte oda, ahova való. — Ehhez a vérdijhoz én nem nyúlok, — jelentette ki- Alfréd. — Vigyék csak vissza a bírósághoz, majd rendelkezni fogunk vele más módon. A két öreg elcsodálkozott, hogy ennyi pénzt hogyan képes valaki visszautasítani. Alfréd Erzsi hozzájárulásával az egész összegből, amit Rostynál találtak, alapítványt tett jótékony célokra. Ez nagy feltíinóst keltett az egész országban. A hírlapok napokon át magasztalták ezt a nagy emberbaráti cselekményt. Alfréd nem feledkezett meg Molnár őrmesterről se, akinek olyan sokan köszönhetnek. Mire az ősz beköszöntött, elkészült egy szép családi ház, amit a telekkel együtt ajándékozott Molnárnak, ki időközben rendőrfelügyelővé lépett elő. Erzsit nemsokára nagy kitüntetés érte, kineveztetett csillagkeresztes hölggyé. Alfrédet a legközelebbi képviselő választások alkalmával képviselővé választották és mint ilyen a közéletnek egyik jelentékeny szerepvivője volt. Ö és neje mindvégig a jók szeretetét bírták, mert igazak és jók voltak mind halálig. Mocsonokyné magas kort ért el és nagy gyönyörűséget lelt unokáiban. (VÉGE) JÖVŐ SZÁMUNKBAN MÉG EGY MÁSIK NYÜNK KÖZLÉSÉT KEZDJÜK MEG. REGÉHa Floridában készül letelepedni, forduljon teljes bizalommal a PRAGER JENŐ ENGEDÉLYEZETT ÉS MEGBÍZHATÓ ingatlanforgalmi irodájához. JÓNEVÜ ÉS MEGBÍZHATÓ MAGYAR SALES-manek Állanak a magyarság SZOLGALATARA A Floridai élevnek megfelelő szép, kényelemre berendezett laKÓházak vagy nagyobb, jövedelmező több szobás és több lakásos épületek. EUGENE PRAGER, REALTOR 3161 S. W. 8-ik ucca Tel. HIGHLAND 6-6483 MIAMI, FLA. HA GYÁSZ ERI A CSALADOT najrv «rilkaág vaa a JÓ BARA7RA .aki * legapróbb rémietekig eMeigeesa a VÉGTISZTESSÉGADAS mis dee tervét _ a család léve hagyáséval. Minden inláskedás agy történik, hogy a jján ló csatád zavartalanul adhassa át magát az atoleé buceu nagyon nehéz percetnek. Gvász ««•'én sselgálatérc kér«<n 41L Bodnár A. Lajos ÉS FIA IFJ. LAJOS Temelésrendezök és Balzsamozók 3929 Lorain Ava ME 1-W75 A Sári biró leánya REGÉNY. — IRTA: ABONYI LAJOS Kati azonban folyvást türelmetlen volt. Úgy látszott rajta, hogy valamire vár, arra a bizonyos szokásra, mely neki szeretőjével egyedüllétet fog engedni, az óhajtva várt suttogót. Az óhajtott perc el is jött. A násznagy uram egyszerre úgy kiáltotta el magát, mint aki valamitől megijed ... — Ah! Ni! Ni! Ah! Hallottátok-e azt a zörgést? — Hallottuk ám! szólt biró uram. — De nagyot zuhant! — Nagyot ám! — Ugyan mi volt az? kérdezte kíváncsian násznagy uram — Eredj anyjukom, nézd meg csak! szólt biró uram kedves élete párjához. Biróné asszonyom alig tekintett ki, megint bent termett, de azért már bő felvilágosítást tudott adni a soha nem történt dolgokról. — Hát lelkemadta, gondolják csak mit csinált az a macska, hogy a boszorkányok lovagolják agyon. Hát a kamrában volt egy fél fenekű hordóm, félilg hamuval, a hordónmeg yolt egy deszka, a deszkán meg volt egy nagy szakajtóm teli s teli a legszebb kásával. Hát a semmiházi állatja rálépett a deszkára s bele verte az én szép szemenszedett kásámat a hamu közé, én meg a mint kimentem, hogy megnézem a dolgot, hozzá nyúlok a hordóhoz, megfogom egy dongáját hoigy kijjebb huzom, hát csak erre összedül az egész hordó, s a hamu kásástól, mint a patak viz, szétfut a kamrában. Már most mit csináljunk? — Már most mit csináljunk? szóltak tréfás komolysággal valamennyien. Kati a kötényét fogta fogai közé, majd elnevette magát. — Már itt nincsen egyéb mód hátra — szólt biró uram— addig amig mi borozgatunk, menjenek ki a fiatalok a kamrába, s válogassák ki hamuból a kását, hogy legyen mit enni holnap ebédre, sőt méltó jusson. De hisz azoknak meg nem kellett ám több szó, úgy mentek ki a kamara felé, mintha korbáccsal hajtották volna. Itt egymás nyakába borultak nem törődtek — ha még lett volna is — az egész világ hamujával meg kásájával. Dani soha, de soha sem volt még ilyen boldog életében. Kati az ölébe ült, játszadozott leomló fürtjeivel, ajkát szenvedélyesen csókolta, s azt esküdte neki, hogy soha, de soha sem fogja felejteni. Az egy teremtő isten, aki felettük van, verje meg őt büntető kezével, ha valaha elfeledné, ne engedje tovább élni csak egy pillanatig se, ha valaha megcsalná! Dani szintén mindezeket ismételte a leánynak és szenvedélyes átkos esküjüket forró csókokkal pecsételték meg. Tu! áradtak a boldogságban, a bizalom gyönyöre dagasztotta kebleiket. Ki ne hinne, ki ne bízna ilyen szerelemben, mely ily átkokat képes magára venni? Határtalanul kell annak szeretnie és tudnia, hogy örökké igy tart ez a zserelem, hogy ennek csak a halál vet véget. Oda benn ezalatt már elaludtak. Azonban éjféltájban fölébred az öreg biróné asszonyom, s igy szól biró uramhoz, még álmában sem feledkezve meg a szokásos ceremóniáról.. ) j Esküvőkre, lakodalmakra és J ( minden más alkalomra \ S a legszebb virágokat kap*p \ S személyes vagy telefon rendelésére. j| ( ARAINK SOHASEM ADHATNAK ) ( PANASZRA OKOT. ( | Orban's Flowers ! j 11520 Buckeye Rd. RA 1-1500 j FANCHALY VIRÁGÜZLETE 4714 Lorain Ave. Tel. ME 1-1882 Vágott és cserepes virágok TEMETÉSEKRE kegyeleiielesen. LAKODALMAKRA Ízlésesen végezzük el a rendelést Távirati virágküldés a világ bármely részébe — teljes jótállással. Gyógyszereket az óhazába csor< c SAJÓ PÁTI KÁVAI küldünl 1AJÖ SÁNDOR GYÓGYSZERÉSZ 3824 Lorain Ave Telefon: WO 1-848* TELEFONUNK: GAR. 1-5658. Res. FA. 1-1154 Good Reading for the Whole Family •News • Facts • Family Features The Christian Science Monitor One Norwoy St., Boston 15, Moss. Send your newspaper for the time checked. Enclosed find my cheek or money order. 1 yeor $18 □ 6 months $9 □ 3 months $4.50 □ Nome Address City Zone Stote PB-16 — Apjuk! hé mit gondol kelmed! kitegyem-e a ház elébe a lóczáról annak a vendégnek a szűrét? — Ne bánd, ki ne tedd a világért — szólt biró uram,— nagyon kedvemre való legény, keresve sem találtam volna olyan kedvemre vaiót a leányomnak, az isten is egymásnak teremtette őket. — No, jól van! amint akarja kelmed — szólt a biróné, ismét a falhoz fordulva, melytől is csak a kötelességérzet fordította el az imént. Hajnalban Dani szivdobogva nyitotta ki a pitvarajtót, hogy megnézze, ha vájjon a szűrét nem tették-e ki a harmatra. Csak akkor nyugodott meg, mikor a lóczáról fölvette, s a vállára vetette. Nagy örömében még egyszer visszament a kamarába Katijához.... magához ölelte, s azt mondotta neki: — No Katim! most már csakugyan az enyém leszel; nem múlik már senkin, örökre enyim leszel. Kati már aludt, de félálmában is felé nyújtotta ölelő karjait, s lágy hangon suttogta: — Verje meg az isten, aki a másikat elhagyja. Dani. Dani el ne hagyj, gondold meg, hogy átok alatt tettünk fogadást, Dani!.... Dani az átok megrontja azt, aki a fogadást megszegi. Dani egy csókkal felelt. Szive, feje pedig tele volt azzal a gondolattal: — Oh istenem! hogy gondolhattam én felőle csalfaságot, hiszen nem mást mondana-e, ha csalfa volna? Aki tudja, hogy nem fogja tartani a szavát, félne, rettegne és nem merne ilyen átkokat mondani magára. A KIRÁLY SÍRJA * Már éjfél is elmúlt, minden jó lélek aludt a faluban, már a leányokhoz járó legények furulyája is elnémult, a nótárius urnái azonban egyre zúgott a muzsika. A nótárius ur, egyingre vetkőzve, járta a cigányok előtt a legdühösebb, veszekedettebb táncot a világon. Versenyt küzdött saját magával, minden áron ki akarta rugdalni a ház oldalát. A szegény cigányokat már rutul megviselte, de azok még nem birták őt megviselni, mert a nótárius ur minden apró szünet alkalmával ujabb-ujabb erősitőt és tüzelőt vett magához az asztalon álló palackokból, melyeknek számos üres társai azt bizonyították, hogy itten ma rémséges csatát vívnak, egy mindeneket megdöntő ellenség ellen. Ebben a harcban a nótárius urnák csak egyetlenegy frigyes társa van, ki rángjoz illő komolysággal üldögél az asztal mellett, s nagy lelki gyönyörűséggel nézi a neki tüziilt fiatal, rugokény ugrándozásait. Olyan kedvteléssel nézte pedig, hogy a pipa is kialudt szájában, de azért nem feledkezett meg még sem, hogy minduntalan támadó mozdulatokat ne tegyen, az elébe helyezett ellenséges palackok elten. — Ezek a mozdulatok azután rendkívül jó izü hahottákat csaltak ki ajkairól. A nótárius ur pedig, a mikor valóságos apró szünetei következtek, azaz: se nem ugrált, se nem ivott, rettentő jó kedvében, hol csókot, hol bankót adott a cigánynak, a mi azután a cigánynak volt épen olyan biztató, tüzelő erő, mint neki a visontai. Amint látszik, a cigányok meg a nótárius már egészen kiismerték egymást és szinte virtust csináltak abból, hogy az egyik soha se hagyja pihenni a másikat. A cigányok nagy mesterek, nagyon hamar kiismerik a maguk embereit. Most is jól tudta Bunkó, mit csinál, most is, mikor csak ugy gondolomra vetődött ide, mégis jól tudta, hogy bizonyosra jön. Losoncról lerendelte őket magához, egy hevesi uraság mulatságra. El is indultak a cigányok szerencsésen, az uton aztán egyet gondoltak: ha már útban vannak, a világért el nem kerülték volna Sár faluját. Útjukba se volt, de inkább félnapi kerülőt tettek, csakhogy oda is eljussanak. Nagyon jól tudták, hogy van ott egy igazi töröl vágott fráter, aki őket olyan szívesen fogadja, hogy édes szülő anyját se szívesebben. A nótárius. Az az elszánt, bőréből kibúvó jó kedv mutatta, hogy a vig fráter mint fogadta őket. Az egész vidéken hires is volt a nótárius ur mulató jókedvéről. Mindenki ugy ismerte, mint egy non plus ultra ivó és dáridózó cimborát. Amellett meg is lehetett nézni, mert megakadt akárki szeme rajta. Daliás szép alak volt, sugár, acélos termettel, s oly szép arccal, mellyel akármilyen szép leányt, még nagyúri kisasszonyt elbolondithatott volna. Szép fekete haja, természetes göndörségével kicsufolta a legügyesebb fodrász sütővasát, szép barna szakálla volt és perge, barna bajuszát, örökösen hegyesre pederve hordotta. Igazi gavallér ember volt, kit ha piros selyembéllésü pity kés bársony dolmányában és fehér nadrágjában daru tollas kalapjával fepén meglátott valaki: bártan az egész falu földesurának gondolhatta. Most is ugy járta, mintha nemcsak az egész falu, hanem az egész világ az övé lett volna. Csipőre tette a kezét, meg-meg toporzékolt a cigány előtt meg-meg-szaladt, mint ha a falon keresztül ki akart volna rontani, azután tombolt, ugrált szilaj paripaként, büszkén fölvágott fővel, ujjongva csapdosta össze tenyerét. Egy maga olyan lármát és dobogást vitt véghez, mintha legalább is tizen táncoltak volna. — Nagyon méltó volt hozzá az a nóta, amit ujjongatott, tökéletesen rá illett a sora, hogy: Isten hozzád édes eszem. / Biró uram pedig, a hűséges frigyes társ, az asztal mellől nagyokat kacagott, felé kacsintott szemével, s feje bó- Jintásúval helyeselte a dolgot. — Ugy ni!' ugy ni! ez az igazi, sőt méltó jussán mondva, ez már az igazi. Erre vaskos tenyerével ő is csattantott egyet-kettőt, olyan formát, mintha két téli papucsot ütöttek volna össze. Végre nem birta Bukó tovább, alázatosan engedelmet kért, hogy egy kicsit falatozni szeretne. A világért sem merte megmondani, hogy a pihenésvágy hozta meg az étvágyát. A vig fráter egy egész bogrács húst hozatott a cigányok elé. Az udvaron volt egy szép nagy diófa, a diófa a- Ialt egy kerek asztal, arra rá tette a bográcsot, a cigányok körül állották s oly mohó étvággyal láttak a párolgó eledelhez, hogy Bunkónak közbe kellett súgni titokteljes hangon, hogy lassabban te.... hagyj időt magadnak a pihenésre! Ha eszed van, minden dai’abot megnézz, azután tedd a szádba, mert bizony mondom, nagyon kifáradtunk. A vig fráter pedig látva» hogy fáradtságos munkája után egyedül hagyják, nem volt kedve ugy szárazon járni. Oda telepedett a másik kedvenc küztérhez, hosszas tapasztalásból tudván, hogy itt már oly hűséges frigyes társat fog találni, ki nem fog egyhamar elpártolni tőle. — Igyunk biró uram! hej még a ragyogó csillagát is ennek a világnak! Biró uram nagy bölcsen mutogatta, hogy ő ezt felszólítás nélkül is igen szivesen cselekszi. Ugy kihajtotta a poharat, hogy alig kortyantott kettőt, s azután, amint letette, nem vette le róla a kezét, hanem fontos gondolkozó képet csinált, mint aki valami rettentes nagy dolgon töri a fejét, — Hm! hm! mondogatta magában, nem tudom én, hm! hm! ez-e vagy az, vagy méltó jusson mondva, csakugyan emez? hm! hm! — Soha se törje most a fejét biró uram! zsákba most a falu dolgával. Biró uram azonban még fontosabb arcot vágott, pohara fenekét lassacskán az asztalra veregette, s összeráncolt szömöldökei mutatták, hogy hirtelen jött gondolatától nem bir megválni. Azután, mintha még eddig nem is tudta volna, a notái’ius ur észrevette-e, hogy gondolkodik, oda fordította az arcát. — Nótárius uram! hát megtudná-e azt nekem mondani, hogy én most miről gondolkoztam? — Nem biz én! felelt a nótárius, én csak azt modnom most, hogy nem ide való a gondolkozás.. — No hát megmondom én, szólt biró uram, hanem azután legyen biró nótárius uram a dologban, sőt méltó jusson mondva, igaz szívvel mondja megitéletét, de ugy amint valósággal a gusztusa hozza magával. — No már csak, ami a gusztust illeti, szólt hetykén a nótárius, már abba a dologba csak bátran hozzám kell szólani. • — Hát biz én, amint itt iszogattam, csak arról gondolkoztam, hogy hát már voltaképpen melyik a jobbik, ez a fehér-e, vagy pedig ez a vörös? No! melyik hát? Nótárius uram valami nagyot várt, de azért nem nevette el magát ezen a csalódáson, sőt nagyon helyesnek és rendén levő dolognak tartotta azt, hogy biró uram a borról való godolkozásokban tűnődött. Igen illendő dolog az embernek arra fordítani figyelmét, amivel foglalkozik. Nótárius uram birálatképen egyet ivott és vállat vont. Biró uram hamis mosollyal nézett reá, szörnyen tetzzett neki, hogy a nótárius urat ugy megfogta, miszerint az nem bir neki megfelelni. — No ugy-e? ismételte biró uram, no, melyik a jobbik? — Tudja a ménkő biró uram, jó biz ez mind a kettő. — Tudja az Isten, én azt mondtam az elébb magamban, hogy ez a fehér, most meg már azt mondom, hogy ez a vörös, sőt méltó jusson mondva, ugy vagyunk bizony mi ezzel nótárius uram, hogy mindég az a jobbik, amelyik éppen a torkunkon lecsúszik. — No, de csak mégis lecsúszik! Ilyen bor mellett nagyon meg lehet maradni, s a mi azt illeti, nem lehet mind olyan jó, mind a biró uramé. — Soha se csufolódjék édes nótárius uram! — Eb a ki csufolódik. ‘Ni-ni még azért is haragszik, ha a borát dicsérem. Hiszen nemcsak én dicsérem, dicséri Szálai Kis András uram borát az egész vidék. Hány szőlleje is van kegyelmednek csak? — Három a külsőn, kettő a belsőben. — Azután melyikbe terem a legjobb bor? — Tudná az Isten, esztendeje válogatja. — Azután hány akót ad el kegyelmed esztendőnkint? — Azt is esztendeje válogatja, néha ennyit, néha többet. Néha bekapok hét-nyolcszáz forintot ezüstbe, de van olyan esztendő, hogy méltó jusson mondva, az ezer forintot még ezer forinttal fölözi, már a milyen a bor ára, meg a termés. — Hjü! jü! jü! szörnyüködött nótárius uram, bizony csak gazdag ember kegyelmed ßzalai uram. Erre azután nagyot sóhajtott, mintha irigyelte volna. — Soha se csufolódjék édes nótárius uram, szabadkozott biró uram, pedig a lelkének is jól esett, ha gazdagsága felöl dicsérgették, akkor volt elemében, ha arról beszélhetett. A nótárius ur is, hogy nem esett, de mai napon nagyon kedvenc tárgy volt ez neki, alannyira, hogy ugy iddogálva, amit még ezelőtt soha sem tett, szegről-végről tudakozódott biró uram dolgai felől. Biró uramat is a kedvenc tárgy, meg a bor őszinte beszédre ingerelték.... — Tett-e már félre kegyelmed sok pénzecskét? kérdezte a nótárius ur barátságos szeretettel körülölelve biró uram terjedelmes vállait. — Csak bizony raktam már félre egy néhány ezer forintocskát. — Egy néhány ezeret? — kérdezte szörnyüközve a nótárius ur, mintha valami nagyon rémületeset hallott volna — Ugy bizony, folytatta dicsekedve biró uram. Gyöngyös városában, egy becsületes timár ember barátomnál, ott hever kamaton négy ezer forintom. — A Szent-Miklósy báró urnái van hat ezer, a főszolgabiró ur meg a múlt héten vitte el ép a nyolcadik ezeret a többihez, méltó jusson. A nótárius ur szemét száját meresztette sokat hitt, sokat gondolt, de legvakmerőbb gondolata sem volt az, hogy ennek az egyszerű pőregatyás embernek, bár milyen jómódúnak látszott is,.ily teméntelen pénze legyen. Tudta jól, hogy biró uramnak a falu határában három egész házhely után való földje van, a faluban szép kőkéményes háza. De mindez nem mutatott egyébre, csak arra, hogy jómódú parasztgazda. Azt, hogy annyi pénze legyen még kamaton is, azt távolról sem álmodta volna. Ahán, ezért jár hát felesége, leánya, olyan cifrán, tetőtől-talpig selyemben. — Hát azután mondja csak kegyelmed Szalai uram, mind kegyelmed kapargatta össze ezt a kis vagyonkát? Szakács József / ÓHAZAI PLUMBER ÉS SZERELŐ MESTER 3097 Ashwood Rd. SK M479 A csatornái ásás nélkül VILLANYGÉPPEL tisztítjuk Uj munkát és javítást egyaránt vállalunk 1 s i f 1
