Az Ujság, 1955 (35. évfolyam, 16-52. szám)

1955-09-22 / 38. szám

PERON, TEGNAP MÉG AZ ÉLET-HALA Paraguaba szeretne menekülni, hogy biztc ban lehessen, mert a saját országába, Argentin ban uralmának ellenségei kezében van a hata* lom. Eduardo Lonardi generalis Peron legna­gyobb ellensége vette át az ország vezetését. Eduardo Loardi generálist minien valószínű­ség szerint rövidesen elismeri a U. S. kormánya VOL. XXXV. NO. 38. ROVÁS UGYANÉ HELYEN, ahol nem egészen kedvünk szerinti szellemi csatái vív­tunk Father Galambossal, minden felmerült és kiélese­dett ellentétünk dacára is, őszinte szomorodottsággal je­lentjük, hogy vasárnap hir­telen meghalt. Mozgalmas, tevékeny éle­tét olyan tragikusan fejezte be, hogy az mindenkit meg­indít, akiben kis emberi érzés él. Ft. Galambos Throop-on, Pa. a vasárnapi istentisztelet keretében rosszul lett. Kór­házba szállították és nehány óra múltán meghalt. Álmai és tervei, amelyeket az uj magyar napilap meg­indítására szőt, nélküle ve­zér nélkül maradnak. Vájjon együtt marad-e a tábor, amely köréje csoportosult, hogy erős magyar nemzeti iránnyal uj napilapot kezdjen? Ezt csak a következő hetek döntik el. Father Galambos mindenét beleadta az uj napilap tervébe, még egészségét is. Valószínű, hogy gyenge szive az uj na­pilap megszervezésének nagy nehézségeiben gyengült le annyira, hogy felmondta a szolgálatot. A köztünk felmerült ellen­tét nem tarthat bennünket vissza annak megállapitásától és elismerésétől, hogy min­den egyéni érdek nélkül, pél­dás önzetlenséggel fáradozott az uj napilap megteremtésén, amelynek segítségével uj ma­gyar nemzeti megújhodást a­­karl éleszteni. Rokonai, barátai, követői és tisztelői kegyeletéhez mint ellenfelek is csatlakozunk. Csütörtökön temették nagy részvéttel. Clevelandból is többen leutaziak Throopba, Pa. a temetésére. West Sidei Dunán­túliak gyűlése RÉVÉSZ KÁLMÁNT VÁLASZTOTTA MEG A VERHOVAY KONVENCIÓ KÖZPONTI ELNÖKNEK v | Egyelőre annyit kívánunk |közölni, hogy egyhangúlag Révész Kálmánt választot­ták meg főelnöknek, ami a két egyesület egyezménye szerint azt jelenti, hogy ő marad az élén az uj Wil­liam Penn egyesületnek is. Meeker Gyula a konven­ciót vezető Radványi Ferenc szavazatával alelnök lett, a­­minek minden haladó gon­dolkodású magyar örülhet. Szabó Jánost is egyhangú­lag választották meg köz­ponti számvevővé. Clevelandiak kö?ül beju­tottak a tisztikarba: Dr Ko­vács Andor 57 szavazattal igazgató lett, Kolozsváry Kálmán 36 szavazattal pót­igazgató és Drótos Józsefet beválasztották a fegyelmi bizottságba. Az uj tisztikart Bencze János központi elnök esket­te fel. Révész Kálmán Későbbi számunkban a főbb eseményeket összefog­lalva beszámolunk a Verho­­vay Segéy Egylet szomba­ton befej eződött konvenció­­járól, amely véglegesítette a Verhovay és Rákóczi e­­gyesületek egybeolvadását. VASÁRNAP EUCLID BEACH PARK-ban A NAGY DEMOKRATA TALÁLKOZÓ BARTUNEK MAYOR-JELÖLT JAVÁRA A MAGYAR BÉKE LIGA ELSŐ * NYILVÁNOS GYŰLÉSE­A péntek esti nyilvános bé­ke gyűlésre az Ifjúsági Hallba, ha nem is tolongtak az embe­rek, mégis szép számban je­lentkeztek az érdeklődök. — Még nem értük el a ICO ér­deklődőt, de már 79-en mégis voltak. Ez mégis biztató szám, amikor tulajdonképpen csak 3 ember indította útnak a ma­gyar béke mozgalmat. A béke gyűlést Kovács Já­nos nyitotta meg. Hoszabb be­széddel, amely ismertette a békéhez kényszerítő körülmé­nyeket. Az elnöklő Kovács János átgondolt, tárgyilagos és tar­talmas beszéde, főleg pedig a West Sidei Munkás Dalárda fellépése és két kiváló éne­kesének, Tilkné Sass Manci és Vásárhelyi János énekszá­mai nagyon emelték a gyűlés nivóját. Bizalmat gerjesztet­tek a végig figyelmes és lel­kes hallgatóságban, hogy a magyar béke mozgalomnak jövője van. A gyűlés főbeszédét Tárcái Lajos tartotta. Beszédével azt kivánta a hallgatóság leikébe vésni, hogy a történelem fo­lyamát nem a lapok uszitó propagandája szabja meg, ha­nem részben a történelmi fo­lyamat előzményei, részben pedig az emberi alkotások kö­vetkezményei. A lapok propagandájával szembeállította Arnold J. Toynbee világhírű angol tör­­téntiró okfejtéseit, amelyek­kel minden felelősséget a je­lenlegi áldatlan helyzetért a Nyugatra hárit. (Mivel ne­hány héten belül., úgyis rész­letesen ismertetjük Toynbee tanulmányát, ez alkalommal csak éppen utalunk rá). Meggyőzően mutatott rá arra, hogy a háborúra való félkészülődés nagy eredmé­nyei bénitólag hatnak a há­ború lehetőségére. Bármennyire is szeretnének egyesek és bizonyos csoportok háborút kiprovokálni, az a­­tom és hydrogén bomba léte­zése visszatartja a háborútól a nagyhatalmakat. Bulganion és Eisenhower el­nökön keresztül az atom és nydrogén bomba és energia szól az emberiséghez: — Mit akartok emberek? Elpusztítsalak benneteket a­­ragy akarjátok-e, hogy mind­­mnyitokat ellássak-e az élet ninden szükségletével. Hatá­rozzatok, mit akartok: elpusz­­;ulni vagy boldogan élni? Még mindig aaon rágódnak bizonyos csoportok, hogy mi ;örtént tegnap, noha afelett teli dönteni, mi történjék hol­­lap? Csak azzal és csak úgy tud­­uk megoldani ellentéteinket, iá megváltozhatatlan szándék­­cal a béke mellé állunk. Elismerés Eisenhower ilnöknek Senkinek sincs abban olyan íagy érdeme, hogy a háborús •hangulat foszladozik és a >éke gondolata egyre erősö­lik, mint Eisenhower elnök­iek. Zuckov marshalllal va­­ó levélváltása és annak nyíl- . ránosságra hozása lehütötte a láboru pusztítást. Nem lérhetjük be azzal, : ellankult a háború uszítás, a békés megértést és együtté­lést kell elősegítenünk. Krisztus 2000 év előtt kinyi­latkoztatta és hirdette az em­beri testvériség tanát és igé­jét, de mindezideig nem való­sult meg Krisztus akarata, még mindig nincs béke és e­­gyetértés a földön. Eddig még mindig azzal érveltek ellene, hogy nem is lehet az emberek között egyetértést teremteni. Ez az érv elesett. Az atom e­­nergia az atom bombával és a hydrogén bombával meg­hozta a parancsot, az utasí­tást a békés megegyezésre. Ha az ember nem engedelmeske­dik e nagyon szigorú pa­rancsnak: vége mindennnek és órák alatt semmivé lesz, amit az emberiség évezredek alatt teremtett. Legyen hát béke, igazságos béke, amelybe mindenki be­lenyugodhat. A beszéd után Tárcái La­jos bejelentette, hogy a Bé­ke Liga október 8-ikán, szom­baton este 7 órai kezdettel kártya partyt tart a Verho­­vay Otthonban, 8637 Buckeye Road a kiváltandó charter és egyéb költség fedezésére. Rövid 10 perc alatt 125 je­gyet vittek ki eladásra és a jelenlévők közül többen meg­ígérték megjelenésüket. A János Vitéz előadása November első vasárnapján a Szent János Teremben A West Side Munkás Dalár­da előadja a A János Vitézt a Vörös Kereszt javára, de na­gyon szigorú kikötésekkel. 1. Az előadás költségét, ami. legalább is hatszáz dollár az előadás előtt biztosítani kell, mert a tényleges előadás jö­vedelmét levonás nélkül kell ejuttatni a Vörös Kereszthez. 5 2. A Dalárda olyan pénz­tárnokot kiván, aki semmifé­le összeköttetésben sincs a Da­lárdával. Gerláck József né, több jóté­konysági mozgalom pénztárno­ka elvállalta a pénztárnoksá­­got. A Dalárda- két ellenőrt ne­vezett ki: Kovách János és Fi­scher Lajos személyében. 5zót kérek — E jelentésekbe beleszól a lallgatóságból egy hang: — Szót kérek! Ha igy áll a lolog, hogy a Munkás Dalár­da az egész jövedelmet a Vörös Keresztnek szánja, a nagam részéről megajánlok iO dollárt.. E nagylelkű munkásember leve: Szilágyi András. A munka a János Vitéz e­­őadása érdekében megindult, örömmel jelenthetjük, hogy íz előadás managersegét Gal­­*ányné, Lengyel Erzsiké vál­­alta el. Cincár Gyula beszéde zárta ie a gyűlést. — A mi hivatásunk nem nerülhet ki abban, hogy bé­rét hirdetünk, hanem békét is rell gyakorolnunk az egész mnalon, mindenkivel szem­­>en. Egy uj- korszakba értünk, ímelyet úgy nevezhetünk az' itom-energia békés korszaka, egymással szemben is gyako­­oljuk a béke és szeretet, a negértés szellemét. A Clevelandi West Sidei Dunántúliak julius 17-ikén nem tarthatták meg félévi gyűlésüket, mert az elnök, Németh József aznap súlyo­san mgbetegedett. Bár az elnök üzenetet küldött hogy nélküle is megtarthatják a gyűlést, de a tagok erre nem voltak hajlandók. Be­várták, amig az elnök egész­ségi állapota megengedi, hogy gyűlést hivjon egybe. Az orvosa és családja be­leegyezett, hogy Németh József felveheti újra az egy leti munkát, épen ezért há­romnegyedévi gyűlésre hív­ja a West Sidei Dunántúlia­kat, még pedig szeptember 29-ikére, csütörtök estére A gyülfés este 7:30-kor kezdő­dik a West Sidei Evangéli­kus Teremben, West 98 és Denison sarok. Németh József elnök a tisz tikár nevében nagyon kéri a tagokat, akik hátralékba)4 vannak, hogy fizessék be tagdíj tartozásukat. Cuyahoga megye Demokra­ta pártja évi Steer Roastját jmost vasárnap tartja a Euclid Beach Parkban. E nagy demokrata találkozó délután l:30-kor kezdődik. A vasárnapi találkozó célja: alapot teremteni Joseph W. Bartunek demokrata polgár­­mester jelölt választási költ­ségeinek a fedezésére. A vasárnapi demokrata ta­lálkozón a Euclid Beach Park­ban megjelenik Estes Kefau­ver szenátor is, aki olyan nagy hírnévre tett szert az alvilág ellen folytatott sze­­szenátusi vizsgálatával. Estes Kefauver szenátor csak a na­pokban tért haza Oroszország­ból. Rajta kivül Joseph W. Bar­tunek, a demokrata polgár­mester jelölt beszél. A nagy demokrata találko­zón megjelennek a megyei tisztviselők, az állami tör­vényhozók, a councllmanek. Délután 2:30-kor nemzetisé­gi program lesz: tánc és ze­ne, amelyben részt vesznek a horvátok, oroszok, magya­rok, szlovének, olaszok, ájri­­sok, csehek és lengyelek. Ezután Bili Randié egy 45 perces nagyon élvezetes rádió vaudevile showt mutat be. Helyszínen patron jegyeket árulnak a Bartunek for ma­yor kampány javára, $5., $10, $25, $50 és $100 értékkel. A Steer szandvicseket a Fischer-Rohr vendéglő készí­ti el. lesznek a patron jegyek tu­lajdonosai részére és más e­­ulajdonosai részére és más e­­gyéb értékes tárgyak a 25 centes jegyeket vásárlóknak. Egy villanyos főző kály­hát is lehet nyerni. A kész­pénz dijak $500 tesznek ki. A nyeremény tárgyakat hely­ben kiadják, a nyerőnek je­len kell lennie, hogy átvegye a nyért tárgyat. Belépti dij nincs és min­denki szívesen látott vendég. Szombaton eskü­szik Gisztl Béláék szép leánya Aligha van Clevelandban olyan magyar, ki Gisztl Bé­láról és különösen nejéről, Sárossy Gizelláról, akinél még j óbb magyar műkedve­lő női színésze Cleveland­­nak nem volt, — legalább nem hallott volna. A sok sikerrel szereplő pár szombaton életük legszebb eseményét rendezik le. Leá­nyuk, Christine Jean eskü­vőjét Richard C úriakkal a St. Colman rk. templom­ban, 2027 W. 65 és lakodal­mát a Lakewood Community Center Bldg-ben, 1417 St. Charles Avenue. Az esküvő 10 órakor kez­dődik. Az Ifjúsági Egylet első ha­vi gyűlését október 2-ikán, a női osztály pedig október 9L én tartja az egyleti helyiség­ben. A Clevelandi M. Demok­rata Liga vasárnap, szep­tember 25-ikén 2:30 kezdet­tel tartja választás előtti, jelölteket fogadó kártya­­partyját. A belépti dij 75 cent. Nagyon jó szendvicseket s házi süteményeket és kávét szolgálnak fel. A vezetőség meghívta úgy Celebrezze polgármestert, mint ellen­felét J. W Bartuneket, a de­mokraták hivatalos jelölt­jét is. Molnár Judyth opera szerepe Vasárnap este 8 órakor kéz- j dődik a Cafarelli Opera Co. opera előadása a Masonic Au­ditóriumban, Euclid és E. 35. Ez előadás nagyon sokat je­lent Molnár Judith színpadi pályafutására. Molnár Judith az egyik fő­szerepet kapta meg és a pró­bák után ítélve nagyon meg­felel szerepében Több New Yorkból szerződ­teti művész is szerepel a va­sárnapi operában. A nagy zenekart a Cleve­landi Philharmonikus zene­kar tagjai sorából válogatták össze. Az opera előadást nagyon érdemes megnézni. J egyek még kaphatók a Molnár Food Storeban, 2661 Grand Ave Tom. McCaffertyt még lelkészeink is támogatják. East Sidei Dunántú­liak sikerről szá­molnak be FIAMNAK Irta: Arany János Hála Isten! este van megiri Mával is fogyott a földi kin. Bent magános árva gyer­tya ég: Kívül leskelödik a sötét. Ily soká fiacskám mért vagy ébren? Vetve ágyad puha melegén: Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyerme­kem. Látod én szegény költő va­gyok: 'Örökül hát nem sokat hagyok? Legföljebb mocsoktalan nevet: A tömegnél hitvány érdemet \Ártatlan szived tavaszkert­­] jében A vallást azért öntözgetem Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyerme­kem. Mert szegénynek drága kincs, a hit, Tűrni és remélni megtanít: S riéki, mig a sir rá nem leheli, Mindig tűrni s remélni kell. Oh, ha bennem is, mint egykor, épen Élne a hit, vigaszul nekem! Kis kacsáid összetéve szépen, jImádkozzál, édes gyerme­kem. Majd ha játszótársaid közül Munka hi el — úgy lehet, korán — S idegennek szolgálsz eszközül 'r Ki talán szeret_ de mosto­hán! Balzsamul a hit malasztja légyen Az elrejtett néma könnye­ken. Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyér me- I kenu Majd, ha látod ‘és érzed a nyomort, Amelyet a becsület válla hord; Megtiporva az erényt, az észt, Mig a vétek irigységre készt S a butának sorsa földi éden Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyerme­kem. És ha felnővén, tapasztalod, Hogy apáid földje nem honod S bölcsöd s koporsód közti ür Századoknak szolgált mes­­gyeül: Lelj vigasztalást a szent igében: 'Bujdosunk e földi téreken’. Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyerme­kem. Oh remélj, remélj egy jobb hazát! S benne az eéény diadalát: Mert különben sorsod és e föld Isten ellen zúgolódni költ— Járj örömmel álmaid egében Utravalód e csókom legyen. Kis kacsáid összetéve szépen, Imádkozzál édes gyerme­kem. A Thomas r. McCafferty újra való megválasztása elő­segítésére alakult magyar bi­zottság levelet küldött a 8-ik ward magyar választópolgára­inak és e levélben a bizottság arra kéri a magyar családo­­> kát, hogy a család minden szavazó korban levő tagja szavazzon október 4-ikén, az előválasztáson Thomas F. McCaffertyre, a jelenlegi councilmanre. A levelet Nt. Brachna Gá­bor és Nt. Daróczy Mátyás lel­készek is aláírták. Felhívtuk Nt. Daróczy Má­tyást, aki a következő felvilá­gosítást adta: — Tudja, hogy nem avat­kozom és keveredem a poli­tikába. Nagyon i^ehéz- lel­késznek hivatásával össze­egyeztetnie a politikát. A je­len esetben sem politizálok, csak segítek jutalmat adni egy hűséges magyar barátnak, aki minden áldozatra kész a magyarságért. Nyugodt lélek­kel felajánlom Thomas F. McCaffertynekj hogy a no­vemberi választás előtt díj­mentesen átengedjük neki a Calvin Termet, egy kártya partyt tartunk neki, hogy a költségeihez a magyarság ne­vében hozzájárulhassunk. Ha­tározottan állíthatom, hogy egyházunk egy tagja sem emel ez ellen kifogást, mert min­denki tudja, mit jelent a ma­gyarságnak olyan őszinte ba­rát, mint Thomas F. McCaffer­­fy-A két lelkészen kivül a le­velet aláírták: Parró Mihály, a bizottság elnöke, Krizsák Ist­ván a bizottság titkára, Bod­nár A. Lajos a bizottság pénz­tárnoka és még a következők: Szaszák Istvánné, Szántay Gyuláné, Szlaukó Mihályné, Koszty Mihály, Gayer Antal és Sirák János. Olyan általános a lelkese­dés a magyarság között Tho­mas F. McCafferty újra va­ló megválasztásáért, hogy re­publikánusok és demokraták egyaránt támogatják. Vasárnap délutánra hivata­los Thomas F. McCafferty a Calvin Terembe, a Demokrata Liga kártya partyjára. A Dunántúli Magyarok (E Side) kártya partyja Bedőc Ignátz, volt elnök vendégsze rető házában (East 125) min den várakozáson felül sike rült. Az eső incselkedett i kártya partyval, de nem ér te el a célját. Annyira lelkesedtek a ta gok e szabadbani kártya par tyért, hogy az időnkénti eső fel sem vették, megjelentél Bedőcs Ignátz kertes udva rán és ugyan egyí-két alka lommal bemenekültek a ba sementbe, ahol különös ked vezményben volt részük. A rendezőbizottság nagyol . jól végezte a munkáját, töbl elismerő dicséretet kapott mert kivétel nélkül mindenk nagyon jól érezte magát. A bizottság háláját fej ez ti ki Bedőcs Ignátz iránt és e: utón is köszönetét mond nek mert a kevés kiadással meg rendezett kártya party jőve delme meghaladta a 100 dől lárt. A kártya party megerősitet te az egyleten belül azokat akik többszöri kilengés utár ahhoz ragaszkodnak, hogy a: egyesület elsősorban a sajá' társadalmi és jótékonysági te­vékenységeivel törődjék. A kártya party sikerénei szinte felfrissítő hatása var az egész egylet életére.-------- • -------­A Szt. János Bs. E. szüreti mulatsága A Szent János Férfi és Női Bs. Egylet vasárnap es­te tartja jól előkészített szüreti mulatságát a Szent János Teremben. A szüreti mulatság 3:30kor felvonu­lással kezdődik. Este 7:30- kor meg már ott lesz Tóth József a Szabadkai Zene­karral % úgy huzza a ropo­gós csárdásokat, hogy senki sem tudja magát visszatar­tani a tánctól. Hermanné Oláh Margit meg bemutatja tanítványai­nak táncát. Olyan szépen táncolnak a kicsik s nagyok AZ ÚJSÁG TELEFONJA: GA 1-5658 FA 1-1154 egyaránt, hogy élvezete lesz a táncban mindenkinek. Palasicsné Majoros Ilona dalaival kedveskedik a kö­zönségnek. A jegy ára 75 cent. Kitűnő harapnivalióról gondoskodnak a hozzáértő nők. Telephone GA 1-5658

Next

/
Oldalképek
Tartalom