Az Ujság, 1952 (32. évfolyam, 49-51. szám)
1952-12-20 / 49. szám
4 OLDAL AZ ÚJSÁG DECEMBER 4, 1952. Az, égő ház titka VAGY i ' A KÉTARCÚ ASSZONY Elza most féktelen gyűlöletet érzett a gnóm iránt, csakúgy, mint akkor, amikor első alkalommal a lakásban lépett fel ilyen fenyegetőleg. León szava újból felcsengett. — Megértette, asszonyom.... Egy csókot akarok.... Egy csókot, ez lesz az előleg a nagy jutalomra, amelyet akkor kapok meg, amikor visszaszereztem a gyermeket. Egyre közelebb ment az asszonyhoz, aki borzadva hátrált előle. De egyszer csak elérkezett a falhoz, sarokba szorította a veszedelmes szerelmes és nem menekülhet sem jobbra, sem balra. A gnóm szája gúnyos vigyorgásra torzult: — És most ide a csókot! Elza küzdött, távol akarta tartani magától ezt a szörnyeteget, de minél közelebb látta Leont, annál nagyobb volt az ijedtsége, amely most már félelemmé növekedett. Lehunyta a szemeit, mint aki nem bánja, történjék bármi. v - •##! ^ ' l jf**"*1 ' Nedves, hosszú csók tapadt az ajtóra, mintha soha nem akarna végeszakadni, ae az undor olyan erőt adott Elzának, hogy hirtelen acélos karokkal messze ló.ditótta magától.... — És Most takarodj! Leon vidáman csettintett a nyelvével, — Nem kell elűznie, megyek anélkül is.... Ettől a csóktól megmámorosodtam, ez a csók erőt és kitartást^ ad a nagy küzdelemre, amelyet sikerrel fogok befejezni.... Talán csak napok kérdése és itt leszek a gyerekkel.... viszontlátásra, asszonyom! A gnóm távozásra is azt az utat választotta, amelyet az idejövetelnél használt. Az erkélyajtón tűnt el.... Elza kinézett látta, milyen fürgén lendül át az idomtalan test a villa vaskerítésén, Azután visszatért a szobájába. Az ijesztő kaland nagyon kihozta nyugalmából, az idegeit alaposan megviselte a Leonnal folytatott küzdelem csak nagy sokára jött álom a szemeire. És amikor elaludt szörnyű álom nyugtalanította: Azt álmodta, hogy Tárnok, Mária és a kis Robby a hatalmába kerültek, tehetetlenül, bilincsekbe verve vonaglottak előtte s mellettük az ördögien vigyorgó gnóm állott kezében élesre fent pallossal.... Viktor most közölte a professzorral azokat a körülményeket, amelyek közrejátszottak abban, hogy ilyen állapotba került.... Ha ezt megtudjuk tenni, akkor a siker a legtöbb esetben biztos.... j SZÁZEGYEDIK FEJEZET A derenges. .......Viktor gróf nem győzte eléggé biztatni a soff őrt, hogy minél sebesebben hajtson. A gépkocsi., valósággal repült a párizsi utcákon, de Viktor grófnak., a ..legerősebb., tempó sem volt elég s csak akkor nyugodott meg, amikor az autó végre megállt a Hildebrandt professzor messze földön hires ideggyógyintézete előtt. I A grófi rang mindjárt ajtót nyitott előtte a profesz- I szórnál és Viktor gróf hamarosan rátért jövetelének céljára: érdeklődött Mária állapota iránt s azután kifejezte azt az óhaját, hogy a szőke hölgyet, aki a menyasszonya, amint lehetséges, magával akarja vinni. — Kérem professzor ur — mondotta — tárja fel előttem őszintén a helyzetet... Tudnom kell, vájjon milyen állapotban van a kisasszony, remélhetem-e hogy egészséges lesz.... ' Az ősz professzor megnyugtatólag válaszolt: — A kisasszony állapota meglehetősen súlyos idegdefektus, de semmiesetre sem gyógyíthatatlan.... A gyógyulás is meglehetősen komplikált, azonban meglehet minden reményünk arra, hogy egészséges lesz.... — Hosszadalmas a betegsége? — Egyelőre az a legfontosabb, hogy erőre kapjon, mert az utóbbi napok, úgy vettem észre, testileg is nagyon legyöngitették.... Azután egy biztos szer van az egészsége helyreállítására, ez azonban korántsem orvosság.... — Hanem? -- — — Az ilyen betegek úgy gyógyulnak meg a legbiztosabban, ha valamiképpen visszaidézzük emlékezetükbe régi életüket... Mindenelőtt ismerni kellene azokat a körülményeket, ahogy Bécsben rátalált Máriára, majd eTmondta azt is, hogy gondos és szeretetteljes gyógykezelés után annyira vitték, hogy Mária nem emlékezett ugyan a régebbiéletére, de máskülönben éppen úgy viselkedettT mint akármelyik egészséges ember. A professzor nagy figyelemmel hallgatta Viktor gróf elbeszélését, majd igy szólt: — Ez kétségtelenül igen érdekes.... Gróf ur, ön azt mondja, hogy a beteg annak idején nagyon sokat volt az ön és nővére társaságában.... Ez igen jeelntős szerepet fog játszani a gyógyulása terén, mert majd lassan visszaringatjuk abba a tudatba, mintha azóta semmi sem történt volna, beleszuggeráljuk, hogy amióta elváltak, csak napok múltak el s minden tekintetben a régi életet kell folytatni. Viktor gróf hálásan megragadta a professzor kezét: — Tanár ur végtelen hálára kötelez, ha sikerül szerelmemet meggyógyítani, hiszen ezzel a legnagyobb boldogságot szerzi meg számomra.... — Nagyon boldog leszek, gróf ur, ha sikerül visszaadni a menyasszonya egészségét.... — Láthatom most Máriát? <■ — Erről szó sem lehet.... A váratlan viszontlátás ká! ros következményekkel szokott járni de különben is a beteg jelenleg nincs olyan lelkiállapotban, hogy ki merném tenni eseteges megrázkódtatásnak.... Viktor gróf csalódottan szólalt meg. — Milyen kár.... Pedig már úgy számítottam rá, hogy újra látni fogom.... — Néhány nap most már nem számit.... Ha évekig meg tudott lenni nélküle, akkor ezt a pár napot is kibírja valahogy — mondta mosolygva a prfeslszor. — Kérem, hogy néhány nap, mondjuk, három-négy nap múlva látogasson el, akkor azonban a húgát is hozza magával.... I — Úgy teszek, amint professzor ur kívánja! — mondj ta Viktor gróf, azután még egyszer megköszönte a hirne.ves ideggyógyász fáradozását, búcsúzott és távozott. Az a négy nap, amit a professzor kikötött, sokkal nehezebben telt el, mint az esztendők hosszú sora, amig Vili tor gróf nem látta szerelmesét. Clarissának folyton csak, arról beszélt, hogy milyen boldog lesz, ha viszontláthatja Máriát s ketten együtt lelkesen tervezgették, hogy csinálják majd meg az első találkozást, hogy Mária előtti valószínűvé tegyék, mintha azóta, hogy utoljára látták egymást, nem esztendők, hanem csak percek vagy órák múltak volna el.... Iá mikor letelt a professzor által megszabott határidő, remegő izgalommal szálltak mindketten autóba és elmentek Hildebrandt professzor ideggyógyintézetébe. A professzor mosolyogva fogadta vendégeit: — Jókor jöttek. A beteg nagyon jól érzi magát, a pár nap alatt kiheverte a testi gyengeségét, nagyon nyugodt, mondhatnám már egészen rendben van.... — Hol találhatom meg? ... r — Most éppen lent sétál a kertben! És odavonta vendégeit a nagy ablakhoz, amelynek hatalmas üvegtábláin keresztül ki lehetett látni a csodálatos szépségű parkra. Clarissa meglepetten kiáltott fel: — Viktor! ...../ — Mi az, kis húgom? — Nézd meg csak jobban ezt a parkot! Nem veszel észre rajta valamit.... — Mit? * T — Hogy mennyire hasonlít a mi bécsi kastélyunk parkjára_ k Most már Viktor is észbe kapott: " — De igen.... igen.... Csakugyan igazad van.. Az a három nagy fa.... előttük a pad.... a mögötte kanyarodó ut, a virágágyak.... tényleg éppen olyan, mintha csak otthon volnánk.... A professzor elégedetten csapta össze kezeit. — De hiszen az nagyszerű, ha igy áll a dolog« — Miért, tanár ur? — Mert az lényegesen megkönnyíti a helyzetünket.... Ha csakugyan olyan nagy a hasonlatosság a két park között, akkor nagyon könnyű lesz beleringatni a beteget abba ' a tudatba, hogy tulajdonképpen a régi otthonában van.... — Ö, bárcsak sikerülne visszaadni az egészségét! — sóhajtott fel Clarissa. — Sohase hittem volna, hogy még valaha ráakadunk az életben, mindig azon igyekeztem, , hogy kiverjem a bátyám fejéből, de úgy látszik, hogy Isten mégis csak egymásnak teremtette őket, máskülönben nem vezette volna újra az útjába.... És most igazán teljes szivemből kívánom, hogy szegény sokat szenvedett Évánk, vagy Máriánk.... — Nevezzék Máriának! — Vágott közbe a professzor — mert a valószínűség szerint ez a valódi neve.... —.... hogy sokat szenvedett Máriánk — folytatta Cla- j rissa — egészséges legyen! — Reméljük, hogy sikerül! — mondta mosolyogva! Hildebrandt tanár. — Ehhez azonban elsősorban az) szükséges, hogy mindenben megfogadják a tanácsomat és az utasításaim szerint cselekedjenek.... i A testvérpár egyszerre kiáltott fel: — Ez természetes! — Feltétlenül! ; A professzor mosolygott, — Akkor vegyék tudomásul, hogy ettől a perctől fogva megszűntem ideggyógyász lenni, foglalkozást cseréltem, most színpadi rendező vagyok.... Clarissa s Viktor meglepetten néztek a mosolygó professzorra : , — Tessék? — Igen — folytatta a tanár — hiába néznek rám oly ; csodálkozva! Színházi rendező vagyok, mert ami most . következik, nem lesz más, mint színjáték.... komédia_ ( A testvérpár még mindig csdálkozva nézett Hildebrandt professzorra, aki igy folytatta: — Figyeljenek csak reám.... Mindenkinek elmondom. , mit kell tennie a jelenésében, aztán kezdődik az előadás.... j Clarissa grófnő az első jelenés az öné.... Clarissa önkéntelenül tett előre néhány lépést. — Parancsoljon! — Ön lemegy a kertbe — mondta a professzor — és úgy sétál a parkban, mintha saját otthona lenne.... Intézze úgy a dolgot, hogy az egyik utkanyarulatnál összetalálkozzék Máriával és aztán olyan közvetlenül beszélgessen vele, ringassa vissza magát a múltba, mintha csak néhány I perccel ezelőtt váltak volna el! Megértette mit kell tenni? Clarissa bólintott: —Igen! — A beszélgetést azután terelje a bátyjára, mondja azt, hogy a gróf ur a kastélyban dolgozik s azután kiáltson érte.... — Igenis.... Viktor gróf türelmetlenül közbevágott'. — És mi lesz az én feladatom? — Ugyanaz, mint a nővéréé,... Önnek éppen olyan közvetlenül kell beszélgetni, mitha az előbb folyt volna fcgy nagyobb beszélgetés kettőjük között.... Megengedem, hogy egy kissé nehéz feladat lesz, mert a szerelmes temperamentumon nem künnyü uralkodni, de azt hiszem, ha azt tarja szem előtt, hogy a szerelmese, a menyasszonya egészsége függ ettől, akkor egyetlen pillanatra sem téveszti majd el a szerepét.... ~ • Viktor komolyan jelentette ki: — Meg lesz velem elégedve professzor ur! Hildebrandt professzor felemelte a karját: — Oda nézzenek.... Éppen ott sétál.... — Igen.... igen.... — mondta Clarissa. Viktor gróf pedig lázasan felsóhajtott: — Máriám!.... Drága Máriám!.... Milyen boldog ez a nap, hogy viszontlátlak!.... — Moát ne ábrándozzon— vágta ketté a professzor a szerelmes hangulatot — kezdődik a nagy színjáték.... Grófnő, menjen előre s mindent úgy, ámint mondtam.... Clarissa elindult, de még az ajtóig sem ért, amikor a professzor szava megállította: — Nem jó.... Clarssa ijedten fordult vissza, — Ne felejtse el, — magyarázta Hildebrandt tanár, — hogy ön az otthonában van,— ahol nem kalappal és kabáttal jelenik meg.... Vessen szépen le mindent és úgy menjen le.... Viktor gróf ámulva csodálkozott el a professzornak ezen a pontosságán s most már megnyugodva gondolt arra, hogy ilyen megértő és kitűnő gyógyász felügyelete mellett meg kell gyógyulnia szerelmesének. Erősebb a szerelemnél —REGÉNY— SAJÓ SÁNDOR Gyógyszertára 3828 Lorain Avenue SAJÓ SÁNDOR .okleveles gyógyszerész és vegyész Telefon W J 8488 ^VNA/W^A^WWNAA/WWVVS^WWW^^ Buckeye Storm Window Co. Combination Storm Windowkát készítünk Redwoodból »zivesen szolgálunk dij mentet árlejtéssel \ pontos jó munkáról hazai szakképzettségünk alapján garantálunk 8322 Buckeye Road A műhely tel. GA 1-6111 A lakás tel. GA 1-1774 Farkas János tulajdonos Bízhat, mint önmagában, ha virágrendelését FANCHALY VIRÁGÜZLETE 4714 Lorain Ave ME 1-1882 végz-i Vágott és cserepes virágok MELL CSOKROK A Verhovay Otthon 863? BUCKEYE ROAD Telefon: GA 1-9733 nagy terme és kis termei táncmulatságokra, lakodalmakra, születésnapi pariykra, gyűlésekre, mindenféle jószándéku 3.-»»sejövetelre mérsékelt áron bérbe vehetők Egyletek jubileumi banket tartására nagy kedvezménynyel kaphatják meg a nagytermet Hívja fel vagy keresse fel a gondnokot — Taszíts el, tagadj ki, csak meg ne átkozz! — kiáltotta elsápadva, megborzongva Isabele. — Mindent, csak ezt ne.... Rettenetes lehet egy átok súlyával leélni az életet! — Mintha bizony te az ilyen csekélységekkel törődnél!.... Mintha bizony súlyt helyeznél öreg nagybátyád gyűlöletére, avagy szeretetére_ Te!.... aki egy szeszélyednek odaáldozol múltat, jelent s a legragyogóbb, legnapsugarasabban eléd kínálkozó jövőt —mondotta az öreg gróf és most újra ellágyult hangon, rábeszélőn folytatta: — Isabelle, hát nem voltunk mi ketten boldogok itt a csendes kastélyban, a te kedves hegyeid, erdőid, tavak közt?.... Nem voltam mindig jó hozzád, nem igyekeztem eléggé pótolni oly korán elhunyt szüléidét? — Ó, igen, jóságos, szerető apám voltál az apám helyett, Isten áldjon a jóságodért!.... (Soha sehol boldogabban nem tölthettem volna kora ifjúságomat. Hányszor gondoltam, mikor itt a parkban, vagy a szegényeim között jártam, hogy boldogabb már nem is lehetnék. De akkor még félig gyermek voltam, játékos, gondtalan gyermek és mióta a nagyváros légkörében.... — Átkozott legyen annak az utazásnak még emléke is! Mindezt annak köszönhetjük— mormogta az öreg gróf. — Hát igen ott eszméltem rá való kötelességemre, élethivatásomra, ott rögződött a lelkembe, hogy szent kötelességem tehetségemmel az embereket megnemesitő művészetnek hódolni. — Ki rój ja rád ezt a kötelességet? Kit boldogítasz vele?.... Vagy talán azt hiszed, hogy a világ nem nélkülözhet téged és képzelt tehetségedet? — kérdezte gúnyosan, megvetően a gróf. — A világ mindenkit nélkülözhet, senki sem pótolhatatlan, de emberi kötelességünk tehetségünket embertársaink javára gyümölcsöztetni és megfelelni élethivatásunknak. — A te élethivatásod tehát, hogy komédiások közé keveredj s a szépségedéi elbolonditsd a férfiakat.... Mondhatom, első eset, hogy családunk egy nőtagjának szépsége ilyenféle célokat szolgál. Isabelle újra elsápadt, de most nem pattant fel, mert ez a sértés sokkal mélyebben sebezte, semhogy szenvedélyesen kifakadt volna. Gőgösen felvetette a fejét és hűvösen szólt: — Kérlek, ameddig a házadban vagyok és a nevedet viselem, tiszteld női méltóságomat! „ ^ •’ ’ ?M — Uj, magadválasztotta helyzetedben egyéb sertésekben is részed lesz — Majd megtalálom a módot a védekezéshez. — Elfelejted kedvesem, hogy egy színésznő nem tetszeleghet az ártatlan angyal szerepében! — Már pedig engem kettős feladat vezérel, nemcsak nagyhírű művésznő akarok lenni, de hozzáférhetetlen, köztisztelt nő is. Meg fogom mutatni, hogy ezen a veszélyes életpályán is tisztességes maradhat a nő, hogy pusztán tőlem függ, hogy a gyanúnak még árnyéka se homályositsa a nevét. És századszor is hangsúlyozom, hogy nem szeszély, hiúság vezet erre a pályára, hanem szent, magasztos cél, hivatás kényszer, amelynek nem tudok ellentállni. Meglásd, bácsikám, eljön majd az idő, amikor újra szeretni fogsz, magad fogod ide függeszteni a portrémat és büszke leszel rám, csakúgy, mint ezekre az ősökre itt! — Soha.... Ha csakugyan keresztülviszed e kalandos tervedet és elhagyod otthonodat, ez az otthon örökre elzárt marad előtted, kiszakitlak a szivemből, halottnak tekintelek, még az emlékedetet is kiűzöm a gondolataimból. Csak attól óvjon meg a jó Isten, hogy rádemlékczni kényszerüljek, hogy valami plakáton vagy szinlapon szemembe tűnjön a neved.... Ott, ahol ezt a nevet mindenki olvashatja, kedveszerinti megjegyzéseket tehet ezzel a mi ősi nevünkkel kapcsolatban, kritizálhat ahogy akar, mert hiszen odadobod magadt a közvélemény prédájának.... őrület, tiszta őrület!.... Szinte azt hiszem, leghelyesebb volna, ha orvosi szakértőkkel megvizsgáltatnálak, megállapittatnám a beszámithatatlarfeágodat, mert ez csakis rögeszme, semmi más!.... Úgy van, most rögtön idehivatom a körorvost, elsőnek ő is megteszi.... — Hiába fáradnál!.... A világnak semminemű orvosa se nyilváníthat bolondnak. — Akkor nát egybehívom a családi tanácsot es zárdába küldünk, apáca leszel, igen százszorta inkbáb senyved jél halálodig egy kolostor falai között, minthogy erre a pályára lépj! __Nincs az a kolostor, amelynek falai közül ki ne szabadulnék, hiszen jól tudod, bácsikám, hogy ilyesmihez nincs is törvényes jogod. Apám végre’ndeletleg úgy határozott, hogy tizenkilencéves koromban nagykorusitsanak, — néhány hét előtt betöltöttem tizenkilencedik életévemet és csak ekkor közöliem veled régen és jól megérlelt elhatározásomat. Nem tehetek másként, bácsikám, hiszen hacsak valamiképpen képes volnék lemondani tervemről, már a te kedvedért, irántad való szeretetből is megtenném. De nem tehetem!.... És te sem tehetsz egyebet, minhogy utmra engedsz. Hogy bánatodat enyhítsem, megnyugtathogy azon a napon, amikor e kastélyt elhagyom, lemondok rangomról és nevemről, amely sose fog szerepelni a szinlapon és senkise fogja sejteni való kilétemet. _ Ennyire könnyű lemondani neked e névről? __Elég könnyű. Tökéletese mindegy, hogy Waldeck Isabelle grófnő, vagy.... mondjuk: Meier Isabelle a nevem. — Elképzelhetetlen! — Ma már az embereket nem a nevük szerint értékelik, bácsikám, ma a világ sokkal felvilágosultabb,~scmhogy az olyan ósdi, régen divatjamúlt előítéletnek hódolnia. Ma nem a név, a születés, hanem az ész, a tehetség irányadó. — És ennek az uj világnak te, Waldeck Isabelle grófnő leszel egyik legkörülrajongottabb színpadi csillaga.... Hát ez csakugyan nagyszerűen hangzik! — kiáltotta metszőn éles gúnnyal a gróf. — Menj hát, mi már többé meg nem értjük egymást. Halványan azt reméltem, hogyha ide vezetlek, szembeállitlak fedhetetlen életű őseiddel, eszedre térsz, ráeszmélsz, hogy mivel tartozol rangodnak és nevednek. Tévedtem. -------
