Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-01-01 / 5. szám
118 AZ ERŐ 1926. január hó. Silhouettek. Ó, jól látom a gyermeket. .. Tihkadt őzike: eleped, Ha rá ragyog a kirakat. Bűbájos ország —• száz lakat Elzárja tőle, — ám a döre Alom kinyitja, — de ha tán Csudára tárul a díván És várja hímes bársonyán Tündérkirálynö: ajakén Mosoly, merev s üvegszemén Napszikra vibrál, csalfa fény. Parányi lábán csöpp cipő. Lenge ruhájú kicsi nö, — A gyermek nézi, szereti. De nem tud véle játszani, Sóvárog érte, eleped, Karjába kapja, megremeg, Sorstragédia, — földre hull — . . . Cserépre könnye záporul. Jaj, látom jól a gyermeket . . . Szeme kitágul, megremeg, Újságon betiilégió. Már űzi — s szól a csízió: — Jövője, holdvilágos séta, Művész lesz, író, tán poéta . . . S míg a réten a bűvös kör Perdül keringve, körbe kör, Kívül maroA ö, elbánik, Füzesben bolyg s szól a búvik: — Rossz lesz, különc lesz, álmodó .. . Ha meglegyinli pillangó, Nem kap utána, csak a lelke Röpül vele, — ha ő mehetne. Oda, hol csudát szór az ég. Kék szemmel hív a messzeség. Ó, jól látom a kisdiákot: Sok szallagos, jól fésült lányok Kertjében bolyg ö egyedül, Lelkére áldott záporul Ruhája gyűrött, gondozatlan, Ó maga félszeg, faragatlan Kémia és francia nyelvtan. Történelem, földrajz, állattan. Mind semmi néki, — tornától fél, Csetlik-botlik, pirulva lép, És neveti az egész osztály, Ki sejtené, a szíve hogy fáj... Katedrán gőgös dáma ül, A gyermek messze. ■— egyedül — Lelkére, áldott záporul Petőfi verse ráborul. Már hídja jól. hogy más, mint mások Sorsa kergeti: áldott átok — Balga vers irka fedelén. De benne ég a fojtott Én. Együgyű ábránd, drága kín, Ó, szentek szentje: első rím! Most rámtekint az ifjú lány .. . Láttál-e szebbet'! Hajnalán Kiboruló bimbó — álomlepke — Habkönnyű és mimózalelke — Rebbenve repes ég felé, A vállán hattyuszárny, fehér Könyv a kezében: biblia, Igézi Isten szent fia. Az élet távol — hópehely, Égi nektárral telt kehely, Magasba szálló tiszta fény — Eszme — ábránd — és költemény... (Vélnéd: szép önképzőkör az élet, Tapsban, virágban lesz bő részed, Ott is lesz jó Miklós tanár, Biztatni, ha hűvös a nyár. Ha szép kertedre dér borul, Ha kék eged elkomorul...) Hajnalom, édes ifjúság, Szirom pergető' mirtuság, Nem csókolt csók, vers, epedő, És rigófüttyös temető ... Dickens, Jókai és korán Pirul a bíboros korány. És meghalt mind és mégis él Mind itt a szívem közepén. A gyermekem ő és az ősöm, Én ismeretlen ismerősöm, A végzetem, a sorsom, átkom. És ő, csa,k ö az én barátom,, Tükrömbe nézek, keresem, Látom és mégis nem lelem, Mert mindig más és mindig egy! Örökké tartó Hiszekegy, És nem tudom: ki öl Jaj, nem tudom, ki ő! ... Rovatvezető : KELECSÉNYI GABRIELLA.
