Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-01-01 / 5. szám
1926. január hó. AZEBO 119 Az eolhárfa. Ősmithoszok csodálatos hangszere: rejtelmes, eleven élet vibrál néma húrjaiban s a szellő egyetlen, halk fuvallatára bűbájos melódiák búgnak fel benne. Élő, hatalmas szimbólumot rejtő legenda ez is, mint minden, amit emberi képzelet teremtett: a lélek szubtilis érzékenységét példázza. Hányán járnak itt közöttünk, akik rejtetten, némán ott hordják lelkűkben a zengő hárfát. Minden benyomásra reagál csodálatos hangszerük éfájdalmas, szép melódia szakad fel benne. Csak nincs mindig, aki meghallgassa. Hiszen ez az, éppen úgy vagyunk mi emberek ezzel az eolhárfával, mint a mesék elátkozottjai: hordjuk, halljuk a muzsikáját, de sokszor meg nem értjük, zengő hullámai beleolvadnak a körülöttünk tátongó rettenetes űrbe. A részvétlenség, a közöny, az emberiség legnagyobb átka. Nemcsak a rossz emberek részvétlenek, nem, ezt rosszul mondtam, nincsenek rossz emberek, mindnyájunkban egyaránt ott él a jó és a gonosz, de hányszor hunyja be szelíd, szép szemét a jóság és hideg, szívtelen tekintetével közönyösen, kegyetlenül figyel a gonosz. Zenghet a szegény tündéri hárfa, ólom van akkor a fülünkben, nem halljuk meg a bűbájos, szent muzsikát: a lélek zenéjét. Pedig micsoda hatalmas erejű, gazdag muzsika ez! Mennyi a szépsége, mennyi a színe, a hangulata. a mélysége, a bölcsesége és gyermeteg bűbája! Milyen boldog az, aki el tudja lökni magától a részvétlenség hideg kezét és figyelni tud az isteni melódiára. És nincsen csodálatosabb, zengőbb és szubtilisabb eolhárfa,% mint a leánysziv. Az élet csodái felbúgnak benne, megremeg minden szellőfúvásra és olyan a muzsikája, mint aranyliliomok megcsendülése. És mégis, eolhárfa ide, eolhárfa oda. kell mondanom itt valami keserűt, fájót. Az élet parancsol és zenghet bennünk a legszebb melódia, be kell dugnunk sokszor fülünket és hallgatnunk kell azokra a zakatoló, zörejes, melódiátlan hangokra, melyeket a hétköznapi élet döcögőse ver fel. Nincs mindig ünnep — nem lehet a lelkűnkben sem. És még valamit: a legdrágább kincsünk, a szent eolhárfa, elvesztheti legnemesebb hangját, éteri tisztaságát, szubtilitását, ha sokat hagyjuk kinn bujdokoló szelek, tépő viharok, mardosó fagyok játékának. őriznünk- kell ezt a drága hangszert lelkünk legbensőbb kamrájában, óvni, kímélni. Mert jaj annak, akinek megromlott a szent hangszere és zörejes, disszonáns dallamok gyötrődnek fel benne. Martaléka lesz ennek a disszonanciának, gyötrelme önmagának és környezetének. Mert ilyen az eolhárfa, az érzékenység: kincs, legnagyobb érték, ha jó muzsikásai vagyunk, kellemetlen, fülsértő teher, ha berozsdásodtak húrjai és szent testét megviselte a szél és a fagy. Nincs rettentőbb, mint az érzékeny ember, ki önző és kegyetlen megbántódásaival terhére van környezetének és önmagának. Az érzékenység az út, amely elvezet bennünket a legnemesebb, legmélyebb és legbensőségesebb dolgok megértéséhez, az érzékenység a kulcs a művészeteik és költészeteik kapuján, az érzékenység a vándorbot, amivel elgyalogolhatunk az élet és a természet végtelenbe vesző csodálatos útjain, lámpa, mely bevilágol bűbájos és mindent megértető Aladdin-fénnyel éjszaka sötétségébe, havas mezők ködös szürkeségébe és szivek kamrájába és lehet az érzékenység gyötrelem és bűn, ha önző és kegyetlen, ha korlátolt és elbizakodott. Mert édes testvére az alázatosság, csak vele együtt ér mindent, ha ellöki magától, gőgös lesz, brutális, átka az életnek. Gondoljatok erre, kis leányok és őrizzétek, mint szemetek világát, kincses, muzsikás szent hárfátokat. ........... ........... Kézimunka, A szoba textilberendezésének egyik tényezője a különféle takaró, amelyek sokfélesége erős próbája a jóízlésnek. Kelet-Indiában és az indiai szigetországban honos, onnan származott ide az a többféle szövetfestési eljárás, amelyről ma már mindenki hallott, látott és amelyet batik gyűjtő megnevezéssel említenek. Ezeknél a szövetfestési eljárásoknál megnyilvánul a művészi leleményesség, a komplikált, sokszor pedig a legegyszerűbb technika, a tervezés- és rajzkészség, az anyag, az anyagszövés, a színek egymásra hatása és még igen sok más előtanulmány, amelyek együttvéve adhatják csak meg a hatikfestés különféleségének közelebbi ismeretét. Van azonban olyan egyszerű eljárás, amely előtanulmányok nélkül is, az ügyes kéz tulajdonosát sikeres és kedves eredménnyel kecsegteti. Próbálkozzunk meg vele. A rajz egyik mintája térítőt ábrázol. Énnek a térítőnek széle tritik, a közepe pedig bandana eljárással van festve. A tritik és bandana, a batik gyűjtő megnevezés alatt ismert festésnek egyik válfaja. Szerezzünk be krepdesin vagy japán selymet, az előbbi alkalmasabb, mert a szint szebben adja vissza, azután többféle színű Arin batik-festéket, erős lenfonalat, 2—3 cm. széles keményfatáblácskákat. Megvan az anyag és eszköz, hozzáfoghatunk a munkához. Megfőzzük a festéket úgy, ahogyan a festékdobozon elő van írva. A tetszés szerint való
