Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-11-01 / 3. szám
1925. november hó AZ ERŐ 69 Tompa Mihályt mint kritikus. Tompa Mihál}', a Virágregék költője és Kiss Áron, a későbbi érdemes debreceni ref. püspök a múlt század negyvenes éveiben együtt diákoskodtak a sárospataki kollégiumban. Afféle szolgadiák volt akkoriban a költő, aki jobbmódú társai kiszolgálásáért ingyen ellátásban részesült s egyéb anyagi eszközök hiányában ily módon tartotta fenn magát középiskolai tanulmányai kezdetén. Életrajzírója, Váczy János feljegyezte róla, hogy egvidőben a főiskolával szemben levő Bükki-féle emeletes épületben lakott s a Gábriel-fiúk mellett szolgált Kiss Áron, mint nevelő felügyelete alatt. A nevelő s a szolgadiák egyaránt megpróbálkoztak a versírással és ez úton szövődött köztük az a meghittebb viszony, melynek emlékéhez később is mindketten hívek maradtak. Úgy látszik eleinte kölcsönösen megvizsgálták egymás kísérleteit, utóbb azonban, ahogy kikerültek az iskola falai közül, már csak Kiss Áron fordult egykori társához e fajta kéréssel. Tompának egyik levele, melyből erre következtetünk, s amelyet egy ilyen alkalommal „Tiszteletes Kiss Áron porcsalmai ref. pap úrnak, tisztelettel“ küldött, igy hangzik: „Beje, február 2. 1848. Édes barátom ! Felőlem emlékező becses soraidat mint versben, mint prózában őszinte örömmel „olvastam ; a nekem szólókat emléktárcámba dugtam, a többit pedig Vahot Imréhez útnak indítóm amazokban örömem tele, visszavivén engem a Bükki-ház íéle gondtalanul boldog diáki életbe, melyet én akkor úgy untam és tán utáltam ; most pedig oly szépnek látom, mert az idő némi bűfátyollal vonja be utánunk a múltak tárgyait, mint a legkopárabb hegy is messziről kékes színben áll. Felküldött verseidre nézve őszinte nyilatkozatom ez: a gondolatok okvetlen jók; hiszem, hogy a költészetre apád véréből is tehetséget szittál, már a Parthenonban megmutattad ; hanem a technika néhol mutatja, hogy csak néha Írsz verseket, és nem mindennapi foglalkozásod. A verselési technika sodrából épen úgy ki lehet menni, mint á puskázás- és tekézésből. Én remélem, hogy világot látandnak, ha csak azon helyei nem ütik el, melyek igen is egyéniek, s az olvasótól vagy nem értetnek vagy nem hatnak rá; például : a Tiszteletes-ben a papsüldő és kulyabőrbe kötött kifejezéseket csak calvinista ember, az is inkább csak pap érti; Szerelem-ben igen szertelenül van adva a szegénység ; legjobb a Tapasztalat és az utolsó kis vers; és a Szerelem-noV. az eleje és utolja, ezek valódi tiszta költőiek. Tán életemről kellene még Írnom; de minek? Nézd meg a magadét: látod enyémet is : Pap—pap. Fogadd a távolból baráti meleg kézszoritásomat! Isten veled. Barátod Tompa. A céhbeliek nyilatkozatai egymás munkájáról, ha őszinték, mindig nagyon jellemzők, mert a leghívatottabbak felfogásáról tájékoztatnak saját mesterségük fogásaira nézve. Költőknél ez kétszeresen érdekes, mert róluk tudvalevőleg az a közhír, hogy másokkal szemben rendesen szigorúbbak, mint önmaguk irányában. Kiss Áron esetében a kissé hűvös kritika eléggé tárgyilagos lehetett s nem tévesztette el hatását; a verses kísérletek szerzője ugyanis nem sokáig ostromolta a múzsák berkeit, hanem a tehetségének inkább megfelelő egyházi téren igyekezett érvényesülni, ahol aztán igen tiszteletre méltó nevet is szerzett magának. Tompa föntebbi levele nem egyedüli adaléka egykori barátságuknak melyről már R. Vozáry Gyula is megemlékezett egy Figyelő-beli, harminc év előtti cikkében. Talán abban a gyűjteményben is akad párja, melyet boldogult Wallentinyi Dezső irt össze nagy buzgalommal s amelyet a Kisfaludy-Társaság levéltára őríz, míg Tompa levelezésének teljes kiadása nyomtatásban kerülhet a nyilvánosság elé. B. Gy. HÍREK. Megyercsy bácsi. | Megyércsy bácsi nagyon elfáradt tavaly nagyvakáció elejére, kiment pihenni idegen országba és nem jött haza többé. Eddig van. Ki merne perbe szállni Isten végzésével ? Testi szemeinknek addig van tehát, hogy mindig jókedvű arcát, szeretőn simogató szemét nem látjuk többé. Vidéken idegenek vizitjei parádés alkalmából, Pesten ünnepeket megelőző csendes napok ünnepélyes délelőttjein nem lesz mégegyszer (ezekben az esztendőkben legalább is nem lesz) valaki, aki kedves ravaszsággal dörzsölgesse a kezét, mintha mondaná: csigavér : gyerekek, azért még sincs igazi nagy baj most se meg sohase. Kiscserkészeknek nem lesz, aki amúgy magyarmiskásan barackot nyomjon a fejére, mert hát még nem született meg az az ember, akinek az épen olyan jól állana, mint ahogy az ő verőfényes mosolygása mellé amilyen jól állott. A lelkűnknek sokkal tovább van. Megyercsy bácsit Bélának hívták a másik nevén, papi oklevelet is szerzett a budapesti református theologián annak rendje-módja szerint, de ő mégis csak több volt magyar állampolgárnál és rendes foglalkozású embernél, ő Megyercsy bácsi volt: a magyar, evangéliumi szellemben értendő keresztyén általános ifjúsági mozgalomnak a lelke. Nem a vezetője, mert annak a hivatalos neve elnök, hanem a mozgatója, amit ez a hivatalos kitétel fejezett ki: országos titkár. Most meghalt, ezentúl más lesz majd ilyen országos titkár. ... És itt válik nyilvánvalóvá, hogy Megyercsy bácsi még ennél is több volt. Mert kérdezzétek meg csak nagyeszű és mégnagyobb szivíi emberektől akárhol széles ez országban : ki törődik ezután a fiatal emberekkel, úgy, hogy nem kérdezi tőle, milyen templomba jár, diákfiú-e vagy asztalos inas vagy épeséggel falusi földmívelő legény, csak arra kiváncsi van-e valami olyan búja, baja, amit nem patikából szoktak gyógyítani ?. . . . . . Majd meglátjátok, hogy borul el hirtelen minden ilyen igazán bölcs és nagyon jó ember észtől, szívtől ragyogó arca, homloka, hogy sóhajt egyet nagyon-nagyon mélyről, hogy kókkad le a két karja mintha béna volna mindakettő, hogy halkul el a szava, miközben kimondja: — Édes jó Istenem ... én nem tudom . .. Hanem aztán ha nem röstelled abbahagyni a kiváncsiskodást és félénken megkockáztatod ezt a kérdést, de úgy, hogy ne csak ilyen nagy emberek hallják, hanem egy-cgy fiatalember is, Megyercsy bácsi katonái közül, hogy azt mondja : — De ugy e azért nem lesz mégsem valami nagyon nagy baj ? . . . Majd meglátod, hogy gyúlad ki minden szemben valami titokzatos tűz, hogy csap meg a lángja igen-igen erősen : Nem lesz ! Hogy is lehetne ? Él a Krisztus, jó az Isten t No hát ez volt Megyercsy bácsi. Ember akinek a munkája ma egyenesen pótolhatatlan ugyan, de ember, akinek a munkája folyik tovább halála után mégis, mert nincs kötve húshoz, velőhöz, mert semmi köze ahhoz, hogy valakinek csontját meg kellett-e adni, mert ez a munka nem romlandó emberre vetett rövidéletű lidércvilágot, hanem Istennek ajánlott szolgálat volt és az ő dicsőségét jelenti a napok végtelenségéig .. . Akarod, hogy meggyászoljuk együtt ? Nos tehát vedd tudomásul, de igen komolyan, hogy az ö dolgát most már nekem is neked is jrogrammunkba kell vennünk, mert nincsen többé, aki helyettünk is elvégezze eztán ! . . . A M. Tud. Akadémia ünnepe. 1825 szeptember hó 11-én volt az a hires pozsonyi országgyűlés, mely
