Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-06-01 / 10. szám
240 A Z E R Ő 1926. június hó. A harmadik nagy év. Az emlékezetes 1918 óta nemzetünk szomorú, kétségbeejtő helyzetét íróink és szónokaink sokféle hasonlattal igyekeztek megvilágítani; de egyik sem olyan találó és (kifejező, mint: a magyar éjszaka. Igen: éjszaka borult ránk, magyar éjszaka. Idegen nemzet fia ezt a maga (komor nagyságában nem értheti meg; ezt csak magyar szem láthatja. Csak mi tudjuk felfogni ; mi, akik tannak előtte az ezeréves Magyarország ragyogó fényességét élveztük. S minthogy nagy volt múltúnk fényessége, annál mélyebb a jelen sötétje. Bizony nem látunk még most sem, csak imbolygunk jobbra-balra, keressük a jobb jövőhöz vezető utat... S imie, ebben a nagy bizonytalanságban, a kétségbeejtő sötétségben az isteni gondviselés nem hagyott teljes vakságban, a magyar égbolton egymás után tűnnek fel nagy magyarok évfordulós, biztatóan ragyogó csillagai. Petőfi, Madách Vörösmarty, Jókai, Széchenyi életükre, munkásságukra, példájukra va'ó visszaemlékezéssel mennyi igazat, mennyi felemelő érzést nyújtanak nekünk', szegény magyaroknak. Van egy régi egyiptomi mondás, hogy a holtak uralkodnak az élők fölött. A nagy emberek nem halnak meg soha, tovább élnek alkotásaikban és vezetnek, irányítanak évszázadokra előre látó eszmékkel. Amely nemzetnek ilyen fiai vannak, azoknak hivatásuk van a földön; irigykedő, rosszakaratú ellenség elgáncsolhat, letörhet ideig-óráig; de meg nem ölhet. Ez legyen nagy vigaszunk, ez adjon erőt a továbbküzdésre. Forduljunk hálával, kegyelettel nagyjaink munkásságának és a múltaknak megértéséhez; ezen az alapon készítjük elő a jövőt 'S akkor ez a jövő új életre, világosságra vezető jövő lesz. A mi esztendőnknek is megvannak a szent évfordulói. 1925-ben volt háromszáz éve Apáczai Cseri János születésének. Nem volt hangos, országos ünneplése. Ezt a szegény üldözött, meg nem értett tanárt kevesen ünnepelték; de ez a megemlékezés annál mélyebb, őszintébb volt. Apáczai Cseri volt az első gondolkozó magyar, az első modern magyar. Csodálatos bölcsességgel és előrelátással hirdette, hogy a tudás a nemzet boldogulásának alapja. Ezért süngette az iskolák újjászervezését, akadémia, egyetem alapítását. Szava akkor elhangzott.; pedig ha eszméi már korában megvalósulhattak volna, nemzetünk olyan haladást tett volna, hogy ezt a fculturerősséget Trianon ördögei sem bírták volna megvívni. Éppen kétszáz év kellett még, hogy a Nyugatot .megjárt Széchenyi hasonló megérzéssel megalapítsa az akadémiát ős háromszáz év, hogy a nemzet a kultúrát tegye gondoskodása élére „a kultúra a mi honvédelmünk“ jelszóval. Szegény Apáczai Cserinek igéi koraiak voltak; nemzetünkben akkor még nem volt a tudásra alapozot t kritikai érzék és képesség: nem tudta felismerni a jót, megkülönböztetni .a rosszat. A magyar kritikának még két évszázadot kellett várnia, hogy megszülessék mestere, Gyulai Pál. Ő is kolozsvári ref. tanár volt; de neki a sors jobban kedvezett. Budapestié kerül s itt valóságos nemzeti missziót teljesít. Működése megérdemli, hogy az éltet zakatoló gépét egy pillanatra megállítjuk s így rójuk le előtte a nemzeti hála jogosan kijáró adóját. Ő nemcsak nemzeti értékeink megállapításában szerzett érdemeket, hanem abban is, hogy megmutatta a formát is, mint lehet igazi magyaros stílusra legfinomabb kritikai elemzéseket adni. Az ő írásaiból stílust lehet tanulni. Kritikájának erejét a szigorú igazságérzet erkölcsi alapja adta. Ebben a tekintetben tehát rokon Berzsenyi Dániellel, akinek 150 éves születési évfordulóját ünnepelte a nemzet. Ő is bírálta a nemzetét ébresztő, lelkesítő ódáiban. Előtte csak az volt ember, alki adni tud a hazának, aki a hazáért és nem a hazából ól. Ennek az eszmének tökéletes megtestesítője a/ előtte éppen száz évvel született Rákóczi Ferenc volt. Fenséges alakja szinte megközelíthetetlen magasságban áll a magyar Pantheonban. Az isteni gondviselés csodás eligazítása, hogy éppen most jött az önzetlen hazaszeretet mlegszemélyesítőjének ünneplése. Minden jó magyar áldozatot hozott e nehéz időkben; ne sajnálja senki; mert ezek az áldozatok azok a magvak, amelyek majd az írás szerint (harminc-, hatvan- és százannyit hoznak. Azok a fényes ünnepségek, melyek keretében a nemzet Rákóczinak, a hazaszeretet fogalmának hódolatát llerótta, azt a gondolatot hirdették, hogy a hazát akkor kell szeretni, amikor legnagyobb bajban van. Szálljon mindenkinek szívébe Rákóczi leikéből egy szikra, mert ha ez nincs meg, ha nem tudja nemzetünket a hazaszefietet egy akaratba gyűjteni, akkor a Mohács négyszázéves fordulója is int, hogy szenvedés, nyomor, megalázkodás vár mireámk. .Mi kis nemzet vagyunk. Barátaink nincsenek, ellenségeink annál többen. Nehéz sorban vagyunk most, de megküzdünk vele, feltámadunk, ha az évfordulók intéseit megszívleljük, ha szigorú kritikával megszerzett biztos tudással, önzetlen lélekkel, egy akarattal készek vagyunk minden gondolaturuka, minden cselekedetünket hazánk érdekének alárendelni. Dr. N. Ujult-magunk közelgetése. Valaki messziről megindult És jön felénk, röpül felénk. Ketté hasadt aranyködökből Ezüst tükröt villant elénk. Valaki fellobbant széniünkben Lángot vetett, szikrázva ég. Valaki vágtat már az útján, Csillag-lovának szűk az ég. Valaki a kezünkre hajlik, Szorosra funja, rásimít, Szívünk húrján parányi újjá Örök melódiát tanít. Valaki csókra nyújtja ajkunk, Lelkünk egymásba önti át. Valaki most épít magának Sugár leikéhez föld-ruhát. Valaki meg kíván születni, Ki más és mégis mink vagyunk. Valahonnan felénk közelgőt Kettőnkből sarjadt új-magunk. Szőllőssy István.
