Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-06-01 / 10. szám
1926. június hó. AZ ERŐ 241 A nagy harang fent csüggött a toronyban S mellette ott himbált a kis harang És piros Pünkösd hajnalán a tornyon Megcsendült nyelvük, — tiszta égi hang. — Bongó, borongó bánat volt a lelkek Mélyén még nemrég — búg a nagy harang — Kétségek útján tétován repülve Olyan volt mind, mint eltévedt galamb. A Mester messze, szent utakon járt már Biztos kezét nem érzi most a nyáj, — Mióta elment: minden út kietlen S zöld díszét bússá váltja át a táj. És támadt harag és támadt gyalázat Es sír volt minden domb, amelyen járt Imádkozó, szelíd, új áhítatban Tisztító csöndet senki sem talált. Vad félelem költözött a szívekbe’ A láz is elszállt és a meghitt szó. De megmaradt a kereszt véres képe S rajta vergődött az isteni Jó. Bongó, borongó bánat súlyos terhe: Meddig tart még a lelkek bús keresztje? S most csengő csendül, — színezüst a hang És így csilingel szót a kis harang: — Elszáll a bánat, kisarjad a fű A bánat terhe hivatássá válik, Ma Pünkösd van — s figyeld a rezgő légben A Szentlélek tiszta galambja száll itt. Hogy zúg a lélek, — mennyi tiszta érzés Mely szív mélyéről boldogan szakad. És súlyos szavak csengő áradása A felkent ajkon már ki nem apad. Dal dalra szálljon: veni, veni, sancte — Jöjj s töltsd a lelkünk zúgát áradón Szívünk a szíved oly soká kereste Örvendjünk a meggyőző, szálló szón. Csengj, csengj, örömhit, Uj csodát teremts ma — Mint új világot szül a hit hatalma ... A nagy harang fent csüggött a toronyban S mellette ott pihent a kis harang ... És piros Pünkösd reggelén, a tornyon így csengett a nyelvük, — így dalolt a hang. (Budapest.) Tábori Pál, 8. o. t. A citromsárga krizantémok* Megyeszertc hires gyermekek voltak az érszőllösi kálvinista pap gyermekei. Nem azért, mintha panoptikumba való csodaszülöttek lettek volna egy szemmel és két orral. Azt sem mondhatta senki róluk, hogy kívülről tudják az Uj-testamentumot, vagy Tacitust. Szépek sem voltak, bölcsek sem. De hát akkor micsoda Istentől áldott teremtések voltak ? Istentől áldottak? Dehogy! Ők voltak egész Szilágynak a legrosszabb kölykei. És ezt nemcsak azért állítom ilyen erősen, mert Sarudyné asszonyságtól így hallottam,, hanem mert effelöl jómagámnak is volt alkalma elégszer meggyőződni. Annál is inkább, mert a derék pap három gonosz unokája között a leggonoszabb én voltam. Ha aratás idején ki-kigyult egy-egy szalmakazal a szerüskertekben, egészen biztosan én vittem oda a két kisebbik delinquenst pipázni. Ha Sarudyné, — a nagyapám sáfárja, — még egyik nap égtől-földig dicsérgette gömbölyű malacait, mondván: — Ezt nézze meg, úrfi lelkem, ezt a tokát! Ilyen sonkát nem látni Szilágyban, csak a szöllösi papnál! — és a másik napon zokogva állapította rneg. hogy a legkövérebb disznója már az utolsókat rugdalja, ■— annyi szent: mi etettünk vele „véletlenül“ puskaport És még sok-sok gonosztett! Amelyek következtében sok-sok Istenteremtménye és ember-kezemunkája esett áldozatul. Pünkösdi harangszó.
