Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-06-01 / 10. szám
1926. június hó. AZ ERŐ 239 A gályarabok. — Emlékezés szabadulásuk másfélszázados évfordulójára. — 1. 1075. vége felé sajátságos eset tartotta izgalomban Európa protestáns népeit és próbálta ki lelki szolidaritásukat. A svájci és holland városok közönsége sűrűn váltott levélhirben adta tudtul egymásnak a képtelen hirt, hogy a magyar király protestáns prédikátorokat rabszolga-árúként adott el a nápolyi gályákra fejenkint ötven aranyért, pedig a szerencsétlen papoknak semmi egyéb bűnük nem volt, mint a vallásuk, amelyet megtagadni nem akartak. Felszólítják egymást, hogy rendezzenek általános gyűjtést az ártatlanul szenvedők kiszabadítására. A felszólításnak visszhangja lett: Chur, Schaflhausen, Glarus, Mühlhausen, Basel, Winterthur, Biel, Bern, Annenzell, Genf városokban megindul \z adakozás a magyar gályarabok kiszabadítására. Ugyanakkor nagyon elhatározó magatartást váltott ki Hollandiában is a magyar prédikátorok gyötrelmének hire. Az erős holland kálvinista többség magatartásán érezhetően mutatkozni kezdett, hogy tenni készül valamit. A bécsi udvar hágai ügyvivője, Krampricth úr, hamarosan észrevette helyzetének súlyosbodását, ezért sürgősen előterjeszti urának Bécsbe, hogy írasson a köztársaság kormányához magyarázó jegyzéket a prédikátorok veszedelmes voltáról. Aleg kell írni, — adja kézre a szót, — hogy nem vallásukért büntetésből, hanem lázadásért halálra Ítélve, kegyelemből kerültek a gályákra. Mert a kálvinisták Magyarországon vallásszabadságban élnek és ezt — véli a residens — adatokkal is alá kell támasztani. Az ausztriai ügyvivő buzgalma azonban egészen hiábavaló volt, mert ugyanez idő alatt a holland állam bécsi követe, kormánya megbízásából alaposan utána járt a dolognak s a valóságnak megfelelően informálta kormányát. Ennek következtében a holland hajóraj parancsnoka megkapta az utasítást a nápolyi magyar gályarabok kiszabadulása érdekében való közbelépésre. Mély hatást keltett a német birodalom fejedelménél, így a szász választónál, egyes hercegeinél és grófjainál, az angol és svéd udvarnál a magyar szenvedők sorsa, s diplomatáik útján nem mulasztották el zavarni a bécsi udvar nyugalmát. 2. Az evezőpadok rabjai, amikor csak tehették, terjedelmes leveleikben küldték szét kiáltó szavukat, amelyekben elmondták nyomorúságukat, roskasztó szenvedéseiket. Nem mondtak azonban el mindent. Jajkiáltásubból a külföld nem ismerte meg teljesen a magyarországi üldözés célját és terjedelmét. Gyakran találkozott ugyan az utóbbi időben Svájc, Hollandia, Braunschweig, a Hanza-városok némelyike Magyarországból elmenekült protestáns prédikátorokkal, de a magyarországi vallásüldözés mértékét senki sem tudta elszomorító valóságában fölbecsülni. Nem tudták azt, hogy a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé 1674 -ben 728 egyházi férfiú volt megidézve, akik a per végére vagy lemondtak hivatásukról, vagy külföldre vándoroltak, vagy viselték a főbenjáró per Ítéletének következményeit. Nem volt ismeretes Európa előtt, hogy Szelepcsényi érsek négy év alatt 60.000 embert, Bársony püspök 7600-at, a jezsuiták 1673-ban 15.219 lelket térítettek vissza a római egyházba. A gályára hurcolt 26 prédikátor jajkiáltásán keresztül láttak egy kis jelenetet a nagy harcból, amely Magyarországon már évek óta dühöngött. A harc a hatalomért ment, régtől készített fegyverekkel, kiválóan megszervezett hadsereggel szellemi és anyagi téren egyaránt. Sőt már ekkor el is dőlt nagyjában a harc. Amikor egy hadsereg éléről 728 vezető elpusztul, szemmel látható a vezér nélkül maradt sereg sorsa. Oly vereség volt ez a magyar protestantizmusra, hogy élete sorsát hosszú századokra megpecsételte. Szépséghibája volt a győztes félnek, hogy ürügyekkel vívta meg a harcot. Azt mondta: Elitéllek benneteket protestánsok, mert a törökkel szövetkeztetek hazátok ellen, miért a király ellen fellázadtatok, az adót megtagadtátok, mert a római egyházat, annak fejét és szentjeit ócsároltátok. Ellenségei vagytok: hazának, királynak, vallásnak. Használható harci jelszavak mindenkor és mindenhol. 3. A Szent Klára, Szent Januárius és Szent József gályák európai nevezetességre vergődött rabjainak történeti megítélése még nincs közmegnyugvásra lezárva. Nem csupán a megítéléshez szükséges történeti anyag gyér volta az oka az Ítélet hiányának, hanem az az érzés, hogy örökösei vagyunk azoknak, akikről itélkeaümk. Szubjektivitásunk az ok. Beismerhetjük, hogy számunkra az ítélet emberfölöttien nehéz, de ez a beismerés nem ment föl bennünket a feladattól, hogy megoldására elinduljunk. El kell takarítanunk az útból két század sok téves jelszavát s még oly tiszteletreméltó szándékból készült, de mégis csak egy párt számára készült féligazságokat. Es végtére meg kell, — legalább is úgy látszik, — mintha inog kellene szakítanunk úgy az egyik, mint a másik oldalon a múlttal összekötő legszentebb szálakat. Az objektivitásunk kívánja ezt. Ez sürgeti, hajtja folyton, hogy egyféle az igazság, nem katholikus, nem protestáns, liánom csupán igazság, megtisztítva az árnyaló jelzőktől teljesen. Ez bizony nehéz munka, de megéri. Csak akkor lesz igazán tanulság számunkra a történet, ha igazságot beszél. * E mellett azonban teljes a szabadságunk, hogy hőseinket tiszteljük, sőt annál igazabban, minél nagyobb az érdem, amely tiszteletink .megbecsülését szükségessé és érdemessé teszi. Z. F. a maga
