Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-06-01 / 10. szám
234 AZ ERŐ 1926. június hó. s ultimátumot küldött a rendőrségnek. Amennyiben továbbra is megtiltaná a ballagás téli jogát, ők a legközelebbi vonattal a szomszéd városba költöznek át s ott folytatják tanulmányaikat. Már pedig, ha két-háromszáz diák elhagyja az anyafészket, az bizony nagy kár fogadósnak, háziúrnak, kávésnak, az egész városnak. Mit tehetett a hatóság? Engedett s a megbékült konferátérek nyomba vissza is tértek otthonukba. Ilyen „kivonulás“ ma már nem igen esik meg, de pár évtizeddel ezelőtt még gyakori esemény volt. Az önállóságra nevelt diákegylet kötötte magát a jogaihoz s ha a polgárokkal szemben valamiben elmarasztalták, kivonulással állt boszszút. Persze ezek a kivonulások csak pár napi zavart okoztak s békés megegyezéssel, visszavonulással végződtek. Aki illusztrált történelmi könyveket olvas a német diákság múltjáról, sok érdekes, egykorú képet láthat bennük, melyek efajta kivonulási aktusokat ábrázolnak. Jénában, Németország egyik legtipikusabb diákvárosában, igen kedvelt szokás a weimari kirándulás. Boldogabb időkben lóháton, sőt gyalog is megtették ezt az utat Jéna fiai. Mikor Schiller Haramiát adták, ott voltak az összes egyletek az előadáson. Sipkásan, szalagosán elfoglalták a földszintet, az egyik elnök magával vitte az elmaradhatatlan gyúródeszkát és a schlägert, mintha csak kneipéban lettek volna. Példátlan csendben ültek a herceg megboldogult elődei halottas ingben, lepedőben. Fejükön sárga diadém csillog s azon az uralkodói sorszám. A szagos szellemeket egyleti tagok követik, mint lovagok, hercegek, kamarások, gyorsfestők és egyéb csodabogarak. A hadügyminiszter egyedül gördül négy ponniló-húzta kocsijában. Tojássárga frakkot visel, római pajzsot villogtat, fején görög sisak, jobbjában lovagi kard. Majd a papság özönlik, az érsek, meg egy sereg barát, gyámoltalan és perzselt rókák, élükön a rókanaggyal. Lovasok zárják be a menetet s a sörfalu kürtös, alabárdos éjjeli őre. A császár születése napján minden esztendőben pompás diákünnepet ültek a sipkás diákok. Ilyenkor minden egylet felvonult az ünnepi terembe. Az egyes egyletek asztalfőjén dísznémetben, kivont karddal strázsált az elnök. A rector magnificentissimust s egyéb notabilitásokat kardos testőrök vezették a professorok helyére. Egyetemi tanárok is résztvettek a programúiban; hazafias énekeket daloltak, komoly és mókás diáknótákat s vége-hossza nem volt a hagyományos ceremóniáknak. Kedvenc daluk, a Gaudeamus, minden ünnepi alkalomkor felzendül. Az egyetemről távozó sipkást egész egylete kiséri az állomásra. Elől, civilben, két egyleti tag között, a „megboldogult“ lépked, utána a korona (az egylet). A filiszterek közt a konfráterek. Mikor azonban a híres haramia-dalra került a sor, a generális elnök nagyot húzott schlagerével a gyúródeszkára, silentiumot vezényelt, ami azt jelentette, hogy a színészek hagyják abba az előadást. Ez szokás szerint meg is történt. A sipkás diákok végig elénekelték a nevezetes dalt: „Szabadság a mi életünk, a hold a mi napunk“, aztán mikor az utolsó strófa is elhangzott, elnök úr rávágott a gyúródeszkára, kiadta a rendelelet, hogy Cantus ex 1 s felkiáltott a színészeknek, hogy a darabot folytathatják. S folyt a darab tovább, zavartalanul. Minden ősrégi diákvárosnak megvannak a maga diákhagyományai. Jénában például igen nevezetes diákünnep az Udvarnap. Ilyenkor álarcos menetben valamelyik sörfaluba vonulnak ki a színes sipkások. Elől lóháton a herold kocog, középkori öltözetben. Kezében kard és birodalmi lobogó. Városi zenekar csinnadrattázik s az időszaki sörherceg, a Sörállam félévenként választott hercege, négyfogatos equipage-on jelenik meg. A herceg fején korona, vállán bíborköpenyeg, kezében jogar. Mellette a hercegnő pompázik, egy símaképű egyleti róka, modern toalettben. A kocsis oldalán a hercegnő szolgálattevő mórja, piros ingben, bő nadrágban ; kezében hatalmas sarras. A kocsi hágcsóján az udvari bolond hadonász s feifujt disznóhólyaggal rémítgeti a filisztereket. Egész kiséret hemzseg utánuk: palotaőrök, a birodalmi kancellár, az érsek, püspöki bottal, piros hóhérpallossal. Aztán a szagos szellemek következnek, a sörmi Ballag már a véndiák-unk eredeti német szövegét éneklik ilyenkor : Bemooster Bursche zieh ich aus, Behüt dich Gott, Philisters Haus ! Zur alten Heimat geh ich ein, Muss selber nun Philister sein. Nun denn, ihr Brüder ! sei s, weil’ s muss, Das letzte Glas, der letzte Kuss ? Annyit meg kell hagynunk, hogy ennek a szövegnek német melódiája korántsem olyan szép, mint a magyaré. A ballagás-ra sincs olyan pompás, karakán szavuk, mint a magyarban. A „bummeln“ szó súlytalanabb, hétköznapibb. Nagyon meghatók a diáktemetések. Minden diákegylet megjelenik a végtisztességen, ellenséges és barátságos egyletek, díszben, egyleti zászlókkal. Egész zászlóerdő vonul a megboldogult koporsója után. A koporsón van a sipkája, szalagja s rendszerint egy Schläger. Ezek a jelvények sírjába is követik gazdájukat. Az elhalt egyleti tag ravatalánál a temetés órájáig óránként soros konfráterek állnak őrt kivont karddal. V. A német diákegyletnek igen sok hive s nem csekély számú ellensége van. Hivek és ellenségek közepette századokon keresztül megéltek az egyletek. Ez maga igazolja életrevalóságukat meg azt, hogy szerves kapcsok
