Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-05-01 / 9. szám
210 AZ ERŐ 1926. május hó. leplezni, de a forradalom vezetői addig kutattak az eldugott értékes kő után, mig rábukkantak. Rögtön el is zálogosították egy német kereskedőnél és árából talán épen a Poroszország ellen induló forradalmi csapatokat fegyverezték fel. Kiváltani természetesen elfelejtették. Mit tehetett volna mást a német kereskedő, felkínálta a forradalom árjából kiemelkedő hatalmas császárnak, Napóleonnak. A császár kardmarkolatát díszíttette vele, de mikor Waterlonál legyőzték, a markolatról már hiányzott a gyémánt; a nehéz napokban Napoleon is pénzzé tette. Ennek a kőnek szerencséje volt, nem járt meg nagy területeket és végül visszakerült a franciák birtokába; ma is az övék. Sok híres gyémánt azonban bejárta az egész világot, vér, szenvedés és átok tapad hozzá; nem akarlak rémes történetekkel nyugtalanítani, de mondhatom, némelyiket nem szívesen nézném, mert vakító fénye sem tudná a képzeletemben feltámadó rémes képeket elűzni. A régi világ nagy gyémántóriásai (N agy mogul, Kohinoor, Orloff) új versenytársakat kaptak a délafrikai bányákból. A legnagyobb régi gyémánt súlya sem érte el a 300 karátot, a délafrikai Excelsior 971 karót, a Cullinan nagysága pedig minden várakozást felülmúl. Ezt a követ 1907-ben találták és súlya felülmúlja a 3000 karátot. A mind tömegesebben és nagyobb alakban előkerülő gyémánt értéke le fog szállni, már is nagyon erős érdeklődéssel fordul az emberiség tündökölni vágyó rétege a rubin felé. De alig tűnt fel a szép, sötétvörös kő napja, máris alkonyulóban van. A tudomány olyan mesterséges rubinokat termel, hogy szakértő is nehezen ismeri meg az igazitól. Itt is csak a természetet kellett utánozni. Az első példányok nem jól sikerültek, mert az anyag lehűtése gyorsan történt, holott a vulkanikus eredetű rubin is a lassú lehűtésnek köszönheti ragyogását. 1800—2000 hőfokon a krómoxiddal kevert tinföld mint rubin kerül elő az oxigénfujtatóból. A tudomány meg fogja találni a módját az opál- és smaragdkészítésnek is, sőt nem látom távolinak az időt, mikor a drágaköveken kívül annyira áhítozott arany is bőven rendelkezésünkre áll. Tamás : Csak nem azt akarod mondani, hogy aranyat fognak csinálni ? Apa : Nem állítom, bár azt ma nem tartják annyira lehetetlennek, mint pár évtizeddel ezelőtt. De nem szükséges új aranyat csinálni, csak a meglevőt kell felkutatni és összegyűjteni. A tengervízben pl. sok arany van feloldva. Ha megtalálják módját, hogyan vonják ki belőle, lesz elegendő arany. Sőt több is a soknál. Nagy zűrzavar lesz belőle, ha az emberek az aranyért nem fogják többé elcserélni munkájuk eredményét. De nem akarok most az aranyról és aranycsinálásról beszélni, csak annyit említek meg, hogy a természet erőit még nem ismerjük. Olyan léptekkel halad előre a tudomány, hogy eddigi világfelfogásunkat megváltoztatja. Egy-egy érdekes felfedezés valóságos forradalmat okoz. Ilyen forradalmat hozott legújabb időben a rádium. Sok minden tulajdonságát ismerték már, de csak legújabban állapították meg, hogy értékesebbek lesznek a drágakövek, ha a világ legdrágább elemének szomszédságában vannak: rubinokat szépít meg, a gyémántot kékes fényűvé teszi, ezáltal értékét nagyon megnöveli. Még nem tudjuk, mivel éri el ezeket a hatásokat a rádium, de meg kell nyugodnunk abban, hogy csak lépésről-lépésre közeledhetünk a természet rejtelmes műhelyei felé. A száz éves mozdony története. Az eddigi világra szóló vívmányok között minden kétséget kizárólag első sorban áll a vasút, mely a múlt század folyamán keletkezett és a forgalmat, a közlekedést s vele együtt az ipart és a kereskedelmet igen erősen fellendítette s nagy kihatással volt a tudományra és a művészetre is. A közlekedésnek elkerülhetetlenül szükséges voltát már akkor is felismerték, amikor a még csecsemő éveit élő emberiség igényei és vágyai a mindennapi életszükséglet kielégítésénél messzebbre nem terjedtek. A kultúra terjedésével azonban mindinkább nagyobb arányt öltöttek az emberiség követelményei és a követelményekkel egyenes arányban növekedett a közlekedés szükséges volta is. Azonban a gyorsaságát nagyban gátolták a rossz utak, ezért a XIX. század eléjéig a tengeren, illetve a vízen volt csak élénkebb forgalom, amikor is a folyókon, illetve a tavakon, a kisebb hajókat a szárazföldön emberi erővel vontatták, nagyobb teherszóllítmányú hajók vontatására pedig lovakat használtak, míg szárazföldön az ember az állatokat kocsiba, illetve hintóba fogta. Azonban mindinkább érzik annak szükségességét, hogy a nagy terheket minél gyorsabban, pontosabban és biztosabban szállítsák oly eszközökkel, melyek az időjárástól teljesen függetlenül használhatók s ezt hosszú küzdelem után csakis akkor voltak képesek elérni, amikor ezelőtt 100 évvel a vasútat feltalálták. A vasút feltalálása előtt a közlekedés száraz időben még tűrhető volt, azonban az esőzések beálltával szinte istenkísértés volt az utazás. Széchenyi István, a „legnagyobb magyar“, a „Hitel“ című munkájában így ír az utakról: „Ásnak 5—6 ölnyire két árkot, a földet minél magasabbra hányják, vélvén, hogy két oldalról annál könnyebben lefoly a víz. Ha köbül lenne az fit, ez meg is történnék, de a földút szivacshoz hasonlítható, mely elnyeli a vizet s mikor már eleget szívott magába ahhoz, hogy az egész híg 1 ötyévé váljék s a kocsik egész bizonyossággal belé ragadjanak a kátyúba, nincs más hátra, mint a sarat újból meghordani agyaggal és kaviccsal. Ilyenformán idő forgásával és verítékes munkával oly magasra növekszik az út, hogy örüljön az utas, ha néhány oldalbordájával megválthatja a nyakát“. A vasút feltalálása előtt az emberek gyorskocsin utaztak, mely Budáról Bécsbe 30 óra alatt tette meg az utat, természetesen csak akkor, ha útközben valahol fel nem fordult vagy ki nem rabolták. Így hát nem is volt csoda, ha valaki mielőtt útra indult, először végrendeletet készített s úgy búcsúzott el családjától, mintha többet vissza soha sem térne. Hogy ez ma mar egészen másképen van, azt a vasútnak köszönhetjük. A vasút lelke pedig a mozdony vagy másképen lokomotív, s ennek az utóbbinak feltalálásával kezdődik tulajdonképpen a vasút története is. Az első időben épült mozdonyok közönséges utakon jártak és sokszor maguk a feltalálók sem voltak tisztábban azzal, hogy lokomotivot, gépkocsit vagy gőzkocsit csináltak-e, úgy hogy még ma is vita tárgyát képezi az, hogy az első gépjármű mi volt? Az első gőzgépet 176!)-ben Watt János készítette