Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1926-05-01 / 9. szám

202 AZ Eßö 1926. május hó. Bokréta és növénygyűjtemény. Antoxantum odoratum és a sok officinale, campostris és vulgáris: egyikről se tudod, melyik micsodás. Láttál te már Cladonia rangiferinát ? És viszont, mikor a kismacska hozzád dörgölődik, jutott eszedbe, hogy ő tulajdonképen nem Micurka, hanem felis domestica? És ha kirándúltok és rád­mosolyog a sok tojássárga, fehér, piros, kék mezei virág, ugyan hánynak tudod nem a latin, de a magyar nevét is ? * Egy kis mézet akarsz nyalni diák szokás szerint, üvegen keresztül: odaállsz a könyvkereskedés kirakata elé és szövögeted a sok hiábavaló álmot, hogy melyik könyvet vennéd meg, ha úgy volna pénzed, mint ahogy nincs. Tapasztalod, hogy gróf Pekri Lőrincné báró Petrőczi Kata Szidónia költe­ményei nem kaphatók, ellenben jövő hónap elején osztályvizsga s ti csak Vas Gerebenig jutottatok az irodalomtörténetben. Néhány klasszikus díszbe­kötött művét nem szá­mítva, a kirakatban lát­ható könyvek felől legfel­jebb az önképzőkör legáb­rándosabb frizurájú nagy­ságának a szabadelőadá­sain hallottál egyet-mást, amit aztán a felügyelő tanár úr egyetlen kézle­gyintésével elintézett. * Történelemóra. A Stuartokról van szó. Annyi mindent tudsz felőlük, mintha valamelyik pesti igen tarka táblájú pletyka­lap épen ő rájuk terí­tette volna rá ezúttal a vizeslepedőt s legintimu­­sabb családi titkaikat sem átallaná szellőztetni. Csen­getnek, hazamégy, átfutod a mai újságot. Elolvasod a krokit, a tárcát, a regény­folytatást, a tegnap tarló­járól szedett anekdotákat, meg ami az Intim Pistából végleg kimaradhatott volna és végül a nagybetűs „világnézeti“ szerkesztői üzeneteket. Néha, ha isme­rős név jegyezte, átfutod a vezércikket is s ezért és innen-onnan fülheggyel elkapott, gonddal gyűjtött megjegyzések alapján poli­tikai nézeteid is vannak. Még pedig igen merevek és megmásithatatlanok, mint a részeg ember a széken: se mozdúlni, se pillantani nem mer, mert akkor az asztal alá kerül, vagy menthetetlenül elal­szik. Summa summárum: a XIX. század közepe és a mai nap között valami űr tátong s úgy érzed, hogy nem sok haszna volt törté­nelmi tanúlmányaidnak. Folytassam-e tovább ? Elmondjam, hogy a rádióról, villanyvilágításról, autóról, gőzhajóról, Erzsé­betedről, egy-egy nagy gyár üzeméről, de továbbmegyek : a gyapotról a világforgalomban, a hamburgi kikötő jelentőségéről, a népek szövetségéről, egy világváros igazi képéről, a bagdadi vasútról: mind­arról, ami körülvesz: ha tudsz valamit, úgy tudod, mint egy jobbfejű négypolgárit végzett iparos és semmivel se különben, mint a Tolnai Világlapja. Mi mutatja hát, hogy nemsokára érettségizel? * Most, hogy újra átfutottam ezt a listát és eszembejutott rezignált, fáradt, petyhüdt arckifejezésed, amellyel a holnapi ismétlést próbálod besajtolni másra áhítozó meggyötört agyadba, végtelen részvét ébredt a szívemben irántad. Érzem, hogyha holnap valami baj történik feleléskor, nem egészen te tehetsz róla- (Hangsúlyozom, hogy nem azokról van szó, akik ebben a pillanatban korzóznak vagy verset imák sőt még nem is azokról, akik alsóbb osztályok korrepetálásával kénytelenek foglalkozni. Rólad van szó, aki a könyved mellett ülsz, de gyötrelmesnek találod ezt a munkát). Szinte bennem is fájnak az idegek, ahogy szeretnéd és nem bírod összeegyeztetni a kettőt: a harmatos friss mezei bok­rétát az asztalodon, a vázában és a száraz szikkadt, szinehagyott növénygyűjteményt a könyvesállvá­Arcunk verejtéke. Réti Rády J. rajza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom