Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-04-01 / 8. szám
178__________________________________AZ EBÖ________________________1926, április hó. Hittanóra* — Tanár úr kérem, én nem érzem magam olyan bűnösnek, mint különben érezném. Izraelita hittanon minden fiú komiszkodni szokott. — Osztályfőnök úr kérem, délután van a hittanóra, én bizony néha egészen elfeledkezem róla . . . Mással nem bírom igazolni ezt a három órát. — Hittanból nem igen sokat tudunk, bizony. Abból úgy se szokás megbukni . . . * Nagypénteki templomra hívnak a harangok. Összhangjukból valami pajkos ördög minduntalan a föntebbi három mondást csöndíti a fülembe. És a Krisztus keresztjének láthatatlan sziluettje alól hadd kérdezzem meg tőled is : olyan óra neked is a hittan, mint a többi, vagy talán még olyanabb ? Gondolkoztál valaha felőle, miért szerepel ez a „tantárgy“ heti két órával a hivatalos tantervben ? Lásd, én megvallom neked őszintén : Minthogy a bizonyítványon is ez szerepel legelői, ezzel akartam kezdeni idei közös sétánkat és jaj nem mertem a végén még sem. Vártam, szívszakadva vártam ezt az ünnepet; komor gyászával, ujjongó örömével. Éreztem, hogy ezen a ponton sem a barátságunk, sem az öregebbik tapasztalata és a fiatalabbik mohó kíváncsisága, semmi sem segít. Mint ahogy Münchhausen sem húzhatta ki saját magát üstökénél fogva a lefelé csalogató dágványból. Tőlünk független erőre, felülről titokzatosan ható, de eredményeiben annál elevenebb reálitású : kegyelemre van itt szükség, hogy a most telő 25 esztendő diáksága kölönb legyen a nemrég iskolahagyottak szánalmas csőcselékénél. Ezt várom a ránkköszöntő ünnepnapoktól. * Kedves jó pajtásom: élmény-e a számodra Krisztus váltsághalála és realitás-e Isten szuverénitása? Vagy pedig csak intézmény, szokás, betű, prédikáció, legjobb esetben meggondolás, esetleg vágy? És ha igen : menynyiben köszönhető ez a boldog bizonyosság a hittan óráidnak ? Erről van szó. Nem másról. És nem kevesebbről. Ha nem volnál diák, csak az első kérdést vetném fel előtted, de mert hogy diák vagy, le kell számolnod a második kérdéssel is. (Ingyen se véld, hogy diák ember megkerülheti a tanulmányait Isten felé való törekvései közben. S ha adós vagy a tudásod és tanulmányaid megszentelődésével, hidd el nekem, hogy magadat áltatod, ha ügyet se vetsz rájuk, célnál érzed magad és révült arccal, rebegő szóval bizonyosságról, kegyelemről istenkedel.) Arról van szó, hogy ebben a vizvezetékes, liftes, gramofonos, körülkábeldrótozott, Tungsramlámpás, rádiós, aratógépes, Norddeutscher Lloydos, Canadian Pacifices, vérátömlesztéses, világcserkészes, népjóléti miniszteriumos, demokratizálós, esperantós, sztenografáló, AntarktTsztól Spitzbergákig szárnyaló világban nem is igen lehetséges, de semmiképen nem is érdemes önmagunknak és az anyagnak élni. Az önző embert megfojtja a járvány, vagy leteríti az ellenség golyója, az anyagias embert disznófertőbe hempergeti meg és agyon „szanálja“ a világgazdálkodás irgalmatlan konjunktúrája. Érzi ezt Sári néni és Péter bácsi ösztönösen, a gyermeklelkek mennyországra emlékező isteni ártatlanságával és kitart végletekig a jósziv és a becsület életformája mellett még akkor is, mikor egy egész lázban vergődő világ azt lihegi mellettük és saját komiszságával szemlélteti is, hogy nem érdemes. De arról is szó van, hogy neked a tudomány megvilágításában is rá kell jönnöd, hogy nem a Rí maszombat.
