Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-02-01 / 6. szám
1926. február hó. AZ ERŐ 139 kutak bugyogtak fel, folydogált terjengett a víz a réten, virágok álldogáltak a vízben, aranyszínű szitakötők és bogárkák zümmögtek a fűszálakon. Beleültek a színes virágkelyhekbe, kergették egymást, játszadoztak, ugrálgattak. Mások meg leszálltak a víz fenekére és nagy bugyborékokat, színes gömböcskéket fujdogáltak fel a víz színére. — Siessünk, siessünk ! •— szólt a leány, mert elönt bennünket az árvíz. Látod, amott lakom. Az ott az én palotám. Az aranyló ködben csakugyan látszott már valami cifra, tornyos épület. — Most aztán mond meg végre, ki vagy ? Faggatta Szerafin a leányt. — Az üvegszívü leány vagyok. Üvegből van a szívem. Jaj, vigyázz, mert a legkisebb rázkódásra összetörik. No jöjj hamar! Nézd csak, hogy hömpölyög utánunk a viz! Szerafin hátranézett és valami csattanást hallott. Felriadt. A leány, az árvíz eltűnt — ott ült toronyszobájában, az üvegszív meg a földön hevert összetörve. — Álmodtam. No de furcsa is volt -— mosolygott magában. Az üvegszív meg összetörött. Színes' üvegcserepek ropogtak a lába alatt, a drága csecsebecse valóban összetört. Lefutott az utcára. Sietett a kincstartó palotájához. Nem tudott odáig jutni. Temérdek nép állta el az útját. A palota előtt társzekerek várakoztak, megrakva holmival. Csak nézte-nézte, amint egymás után hordják ki a szekerekre a temérdek drága bútort, cifra szőnyeget. Oda akart furakodni, de félrelökték. — Hogy mit akarok ? — Kiáltott fel — hát odamenni. A palotába. — Hova ? — Kérdezte csodálkozva egy katona. — A palotába. A kincstartóhoz. Engedjetek ! — Hogyisne ! Majd ilyen szegény diákféle — kacagtak rá a katonák. — Mi lehet itt? — gondolkodott Szerafin. Talán elmennek. De hová? Végre megkérdezett egy ismerős hajóslegényt. — Hát nem tudod ? — felelt széles nevetéssel a legény —- a nagyságos kisasszony költözködik el. Tegnap volt a kézfogójuk. — A kézfogó ? Es ki . . . Kicsoda az ? — Kérdezte elfulladozva Szerafin és úgy érezte, hogy egyszerre megáll a szíve verése. — Ej, de sokat kérdezel — vágott közbe egy katona — hát Kupkuru őkegyelmessége a szultán udvarából. Szerafin szemei előtt összefutott minden, csak megtántorult a falhoz, hogy el ne essék. Mintha álmodná, úgy látta, hogy a kapu előtt megáll egy aranyos kocsi, fehér paripákkal, aztán kilép a palotából Kupkuru, vadonatúj, aranyhímzésű zöld ruhában «és mellette az ő kisasszonya. Többet nem látott. Keresztúltörte magát a tömegen, aztán elrohant a bástyafokra. Lenézett a mélységbe és az alatta kanyargó utat figyelte. Jöttek már Kupkuru társzekerei. Nemsokára meglátta az aranyos-kocsit is. Elpöffeszkedve ült a bársony ülésen az öreg török és mellette a leány. Nagy porfelhő szaladt a kocsik után, talán ettől homályosult el Szerafin szeme, vagy talán, hogy jobban láthasson, előrehajolt — aztán lebukott a mélységbe. Az emberek oda rohantak. Hanem akkor már nem élt. Éppen dél volt, és mozdulatlanul, mereven nézett a feje fölött álló napba. Rádió iskola* Alacsony erősítő transzformátor készítése. Tudom magamról, hogy mennyire szeretne mind .11 amatőr-társam egy erős hangú készülékre szert tenni; de ennek elengedhetetlen feltétele egy alacsony erősítő berendezés. De ezt drágává teszik a vasmagon transzformátorok: ezen akarok én segíteni s adni egy elkészítési módot, melynek segítségével mindenki igen olcsón a legkitűnőbb transzformátort állíthatja elő egy kis kéziügyesség segélyével. Először megadom a szükséges anyagokat: kell 5-2.) dkg 005 mm. átmérőjű, egyszer selyemmel szigetelt dinamó-huzal (ára körülbelül 40.000 K.), egy kis presspán-papir, egy kis darab keményfa s négy famonetü szorítócsavar és néhány méter 0 5 mm. vastag lágy vasdrót. A presspán helyett azonban akármilyen félkemény papír is megteszi, csak jól be kell sellakoznunk. Ila minden szükséges holmi megvan, hozzáfoghatunk az elkészítéshez, mely a következő: Veszünk égy kis 15 mm. átmérőjű hengert vagy csövecskét, melyre a presspánt vagy más papirt szépen rásimítva, 70 mm. hosszúságban, egy kis hengert készítünk. Ezt jól lesellakozzuk a ragasztó száradása után, s miután a sellak is megszáradt, óvatosan lehúzzuk a sablonról. Ezután keményfából kivágunk egy 50X50 mm. nagyságú négyzetet, melynek vastagsága körülbelül l/2 cm.—1 centiméterig terjedjen. Ennek a középpontjánál egy-egy 31 mm. átmérőjű kő: - alakú lyukat furunk, hová az előbb készített papírhengert illesztjük s ragasztjuk. Ennek száradása után hozzáfogunk óvatosan a drót felcsévéléséhez, melyet nagyon szépen elvégezhetünk varrógép, vagy esztergapad segítségével. A drótot úgy méretjük le. mikor megvesszük, hogy külön pontosan nyomjanak egyszer 4 dkg-t és egyszer 1.25 dkg-t. Ezzel a tekercselést könnyítjük, mert nem kell számolni a meneteket. Aztán az orsót feltesszük a varrógép úgynevezett spulnizójára s egy 3—4 cm. darabkát szabad >n hagyva, .feltekercseljük az 1.25 dkg.« súlyú drótot. Ez lesz a primér-tekeros, melynek másik végéből szintén szabadon hagyunk 3—4 em-t. Ugyanily módon kapjuk a secundor-tekercset, ha a másik drótcsomónkat is az előbbihez hasonló módon feltekercseljük. Eztán a szabadon levő végeket a secunder- és primőr-tekercs megjelölésével a fa-négyszögekbe csavart szorítókhea erősítjük. Még hátra van a vasmag. Ezt a lágy vasdrótból készítjük oly módon, hogy a tekerestarto csücskén többször egész addig vezetjük át a drótszálakat. - egy darabba hagyva azt,, — míg a kis csövet ki nem töltik. Aztán az egész transzformátort vékonyan hesel lakozzuk s esetleg a csinosság kedvéért vékony fekete papírral bevonjuk. így most már kész a rég óhajtott vasmagos transzformátorunk, melyet bármikor üzembe helyezhetünk. Még csak annyit, hogy ennek áttételi viszonya t:3.5. Ha mi mást, például 1:5, 1:6 stb. akarunk készíteni, akkor osa.k a drótot kell más aránysúlyban felezni, s úgy tekercselve, megkapjuk a kivánt transzformátort. Bodrogi Lajos.
