Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-06-01 / 10. szám
1925 junius hó. AZERÖ 235 2. Az első félév tárgyai: chémia, orvosi fizika, állattan, növénytan, rendszeres anatómia, mezőgazdasági termelés, továbbá chémiai, fiizikai és anatómiai gyakorlatok. 3. Tanulmányi tekintetben bővebb felvilágosítással szolgál az „Állatorvostanhallgatók Lehel Bajtársi Egyesülete“ (Rottenbiller utca 23—25) a, a Bethlen Gábor Kör (Vas ucca 16). 4. Előkészület gyanánt a vakációkon gyűjtsön növényeket és készítsen egy szép herbáriumot, továbbá olvasgassa dr Gróh Gyula állatorvosi főiskolai tanár chémiai tankönyveit, v. egyéb chémiai munkákat. 5. A szükséges könyvek és jegyzetek (bár most már mindenből rendes tankönyv van) mind kaphatók. 6. A 9 félévig tartó tanulmány elvégzése után mint városi-, községi-, köz- és magánállatorvos működhet. Az állatorvosi tiszti-vizsga letevése után pedig mint m. kir. állatorvos. Tekintve, hogy az állatorvosi pálya még nincsen úgy túlterhelve mint az emberorvosi, — ami 1—2 év múlva nálunk is bekövetkezik — maga az elhelyezkedés nem okoz oly súlyos problémát, mint az emberórvosoknak, hozzászámítva még azt, hogy a világhírű Főiskola miatt a magyar állatorvosokat a külföldön is tárt karokkal fogadják. A Kir. József Műegyetemnek négy szakosztálya (fakultása) van, amelyekre gimnáziumi vagy reáliskolai érettségi alapján lehet beiratkozni. Ezek a gépészmérnöki, mérnöki, vegyészmérnöki és építészi szakosztályok. A felvételt, illetőleg a beiratkozási engedélyt a leendő első féléveseknek az illetékes szakosztály dékánjától kell kérvényezniök még pedig lehetőleg augusztus közepéig. A kérvény ajánlott levélben is elküldhető. A kérvényhez a következő eredeti okmányok csatolandók : 1. érettségi, 2. születési anyakönyvi kivonat, 3. az illetékes rendőrhatóságtól bizonyítvány a kérelmezőnek a kommunizmus idejében való holtartozkodásáról, illetve magatartásáról. 4. Előljárósági bizonyítvány a szülők vagyoni állapotáról és foglalkozásáról. (Ezt a polgármesteri hivatal, falun pedig a körjegyzőség adja.) 5. a középiskola igazgatójától ajánló sorok, amelyben az érettségizettet alkalmasnak minősiti főisk. tanulmányokra. A kérvényekre vonatkozó döntést a dékáni hivatal fekete tábláján szeptember első felében teszik közzé, egyidejűleg a beiratkozásra vonatkozó összes tudnivalókkal. Tandíjmentességre csak jeles érettségivel és szegénységi bizonyítvánnyal rendelkezők tarthatnak igényt, kérelmezni csak a beiratkozás alkalmával kell. 2. Beiratkozáskor a szükséges nyomtatványokkal együtt minden hallgátó megkapja tanrendjét s az ebben feltüntetett kötelező első féléves tárgyakat kell indexbe felvenni. 3. Tanulmányi felvilágosítást nyerhet általában a Műegyetemi Segélyegyletben; egyes tantárgyakra vonatkozólag pedig az illetékes tanszék segédtanszemélyzetétől. 4. A gépészmérnöki és mérnöki szak leendő első féléveseinek nagyon ajánlatos a nyári vakációban megismerkedni az ábrázoló geometria elemeivel; a mathematikából pedig a középiskolai és felsőbb mathesis közti nehézségeket legjobban áthidaló kis könyv: Mikola— Rátz: A függvények és az infinitezimális számítások elemei. II. kiad. Franklin Társulat. Építészeknek nem árt már jó előre' alaposan tanulmányozni az ábrázoló geometriát. Vegyészeknek pedig a chémia általános és szervetlen részét, főképpen azonban az általánost. 5. Az összes szükséges I. féléves jegyzetek és könyvek kaphatók, még pedig részben a „ l'echnika“ műszaki könyvkiadó R. T.-nál vagy a „Műszaki Sokszorosító“ üzletében, mindkét könyvkereskedés a műegyetem mellett. 6. Műegyetemet végzők főbb elhelyezkedési lehetőségei : államépitészeti hivatalok ; vasúti és hajózási felügyelőség ; Máv : Budapesti közúti vasutak; iparfelügyelőségek ; iparoktatás ; folyammérnökök ; kultúrmérnökök ; ármentesitő társulatok; gazdasági mérnöki hivatalok; bányászat; a minisztériumok központi műszaki ügyei; fővárosi közüzemek (gáz, villany, vízvezeték, városi mérnökségek, magánmérnökség, szabadalmi ügyvivőség, építőipar) és a gyáripar minden szakmája. Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola. Tájékoztató. A Képzőművészeti Főiskola föladata, hogy a megfelelő általános és művészi előképzettséggel biró ifjúságot (ifjakat és nőket) a festészetben, szobrászatban, grafikában illetőleg a képzőművészeteknek ezekkel rokon ágaiban önálló alkotáshoz szükséges kiművelésben részesítse, továbbá szakszerűen képezzen és tovább képezzen rajztanár és rajztanárnőjelölteket, az ország szükségletének megfelelő középfokú és szakiskolák számára. Minden felvett növendék az I. és II. évfolyamot felölelő „általános tanfolyam“ után a következő két éves szaktanfolyamokra léphet. a) Művésznövendékek számára : 1. Festészeti — 2. Szobrászati — 3. Grafikai szaktanfolyam. b) Rajztanár és tanárnő jelöltek számára: 1. Fiú közép. 2. Leány közép. 3. Fiú polgári. 4. Leány polgári iskolai és ezek után 4. Tanítóképző és 5. Tanítónő képző intézeti szaktanfolyamok. A hallgatók rendesek, ha érettségi v. tanító képzős ill. iparművészeti végzettséggel bírnak, ezek híjján rendkívüliek. Rajztanár, ill. tanárnő csak érettségi v. tanító képzős végzettséggel lehet valaki. (Utóbbiak polg. iskolaiak.) Uj növendékek (17 évet betöltött) a rendelkezésre álló hely szerint csak az I. félév elején tartandó lelvételi vizsga alapján vétetnek fel. Az 1925—26. tanévre vonatkozólag az új hallgatók jelentkezése szeptember hó 10, 11, 12-én d. e. 8—12 óráig lesz, a felvételi vizsgák pedig szept. 14-től 26-ig tartanak. A felvétel céljából való jelentkezésnél bemulatandök : 1. Születési bizonyítvány 2. Az eddigi tanulmányi végzettséget igazoló irat. (tanítói oklevél, érettségi stb.) A felvételről a Rektori Tanács határoz. A felvételi vizsga kötelező. Ez áll a következő rajzfeladatokból : 1. Emberi fej rajza élő modell után (leendő szobrásznövendékek mintáznak). Idő egy hét d. e. 8—12.-ig. 2. Akt rajzolás élő modell után. Idő egy hét d. e 8—12-ig.