Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-05-01 / 9. szám
198 AZ ERŐ 1925 május hó. A Csíttvárí krónika. Színpadi jelenet Jókai Mór „Eppur si muove“ című regényének I. k. Előszó, A csittvári krónika, A Rákóczi harangja fejezetének alapján. Szinre alkalmazta: dr. Bessenyei Lajos. Személy ek: Jenőy Kálmán Barkó Pál Biróczy Sándor Borcsay Mihály Csuka Feri krónikás diákok Muskotályi professzor. I' J esküdt diák. Nagy uram, kocsmáros. Iskolaszolga. Theologusok. Szín: Nagy uram nagyerdei kocsmájának a pincéje (sacro sanctum). A 'bejárás két oldalán bordók, egy oldalboltjában kecskelábú asztal, körül zöldre festett szalmaszékek, az asztal közepén egy tíz itcés őrros, körülrakva egy tucat bádogpohárral. Az asztalon gyertyatartóban gyertya ég. Tizenegyen állnak az asztal körül: Jenőy Kálmán az asztalfőn, Biróczy Sándor, Barkó Pál, Borcsay Mihály, Csuka Feri és még hatan. A tizenkettedik szók üres. Jenőy és Biróczy világi öltözetben (szűk, csípőn alul érő zsinóros dolmányban, körül fehér bárányprém. sokrétű fehér nyakravaló, tászlis ing, világos mellény és sárga csizma), kilencen tógátusok, mindenik kezében pohár és éneklik a diákok bordalát: Múlik, mint az árnyék, ez az élet, Észre sem vesszük, hogy semmivé lett. Hej bizony esztelen, Aki búsul midőn örömök közt múlathat és vigadhat! Észre sem is veszi, Elsuhan élete; Elenyészik, mint az őszi pára, köd, Megszaporodik ez az életfonál A kotyogó kebelű kulacsnál Fogj nosza kulacsokat, Tölts tele finakokat A fekete bajokat — öntözd le! (A dal közepén Biróczy leüti a gyertyát, az elalszik. Sötétben daloljk a bordalt. Ennek bevégezte után): Többen (kiáltozva): Nagy uram, elaludt a gyertyánk ! (Nagy korosmáros bejön másik égő gyertyával. Ezalatt az asztalról félrerakták az órrost, letették a poharakat is, ezek helyett az aszlat közepén van egy vastag, negyedrét alakú könyv. Minden diák csendesen fül a helyén, öt előtt egy-egy irat, az asztalon tintatartó, benne írótoll. A kocsmáros nem kérd, nem szól semmit, a fejével megértőleg bólint s aztán kimegy). Jenőy: Barátaim! Megint összegyűltünk itt a nagyerdei csárda pincéjében, hogy bemutassuk egymásnak, amit egy hét alatt szereztünk és amit arra érdemesnek találunk, azt a „Koszorú“-ba is felvegyük. Legyen a mai munkánkban áldás és békesség. Mind: Ámen! Jenőy: Mielőtt a mai munkánkhoz kezdenénk, meg kell állapítani egy tényt. Ma egy hete, mint tudjátok, egy társunk adatát visszautasítottuk. Ez a ,.Dungó“ dala. Igaz, hogy gúnyvers, minők vannak a krónikában; népszerű is; mert hiába doboltatta ki a tanács az utcaszegleteken, ,,liógy'a Dongót ne danolják“, — az volt rá a felelet, hogy „csak azért is Dungó“, — hanem mindamellett nem érdemes, hogy a krónikában is a helyet foglalja. Egyikünk sem hypocrita; nem prédikátoroskodunk, feljegyeztük a legkegyetlenehb ítéleteit a közvéleménynek, a legnagyobbak fölött is. S ha egy igazi költő lángesze trivialitásokba téved, annak is helyet adnak az Olympon; Apolló kihágásai isteni skandalumok s méltók márványbavésetésre; de ha Marcyas trágárkodik, meg kell nyúzni. Többen: Helyes! Ita est! Úgy van! Jenőy: Ez a „Dungó“ azonban egy olyan sárbanjáró s amellett oly ostoba nóta; szövege undorító, dallama Sületlen; csupa kicsiny nagyságok szidalma, még kisebb nép által, hogy a jelenkor szégyenleni fogja azt, s a jövőkor átugrik rajta. Ezért nem vettük fel ezt a „Koszorúdba. Többen: Jól tettük! Helyes volt! Jenőy: De most az a társunk, ki ezt ajánlotta, aki azt, mint tudjuk, ö maga szerezte, e visszautasításért ránk megneheztelt, s ime, ma már meg sem jelent közöttünk. „Genus irritabile vatum“: a költők ingerlékeny nép! Tartok tőle, hogy ez a távolmaradt társunk még gonoszabbra is képes. Azért azt indítványozom, hogy a mai összejövetelünk legyen e helyen az utolsó s jövőre más helyet keressünk! Barkó Pál: Az indítványt helyesléssel elfogadjuk. Mind: Elfogadjuk. Borcsay: Az elnököt pedig megbízzuk, hogy jövőre keressen más helyet! Mind: Helyes, helyes! Csuka: A mentség.telénül kimaradt társat pedig még egyszer föl kell szólítani, s ha hiába, akkor helyébe választunk: másat. Mind: Ezt is elfogadjuk. Jenőy: Ezek után, barátaim, térjünk át a napirendre. Biróczy Sándor barátunk van feljegyezve első előadásra.. Biróczy (feláll és bekecséből avatag iratokat vesz ki): Ismét több rendbeli satyrikus költeményekhez jutottam, amik eddigtelé még unikumok. Mind (élénken): Kérjük felolvastatni. Jenőy: Elrendelem a felolvasást! Biróczy: Kovács Józsefnek ez a verse a „Kopott nemesekhez“: Földiek! Lehettek nemesek, meddő tökfejjel is, ha egyszer van kutyabőrötök. Lehettek, ha függ-nek gúny hótokban ősi •atyátoknak rozsdás fegyver), köntösi. Mind nemes az, aki megmohosult neve elébe egy fakó görcsös „N“-et teve. Lám a régiség is nektek az efféle csúffá tett rangot már előbbre festé le. Oh, idők, erkölcsök! Már ma a nemesi rang az agarak közt csak a nyulat lesi.
